Kedves Csoporttagok, Érdeklődők!
Egynapos rendezvényt szerveztünk Budapesten, 2020. szeptember 19-én, az Alapvető Emberi Értékekért Oktatási Központ keretein belül. Akik lemaradtak róla, azoknak beszámolunk, miről is szólt ez a program.
Az oktatási központ vezetője, Dörnyei Katalin elmondta, sajnos Magyarországon még nagyon kevés azoknak a spirituális csoportoknak a száma, akik ingyenesen tartják programjaikat. Az oktatási központot működtető Alapvető Emberi Értékekért Közhasznú Alapítványunk (AEÉ) egyik célja, hogy elősegítse ezeknek a csoportoknak a találkozását. „Jó érzés találkozni olyan emberekkel, akik ugyanazt az értékrendet követik mint mi, és tevékenységük része az önzetlenség, szeretet, belső békére törekvés, erőszak mentesség és természetesen az egyetemes igazság megismerésére való törekvés a belső istenségünk felismerése által” – fogalmazott Kati.
Ezért a rendezvény délelőtti programja az önzetlenségről szólt:
Kezdésként a 120 résztvevőnek röviden bemutattuk az idén 10-ik születésnapját ünneplő alapítványunk eddigi tevékenységét. Ezután egyik tagunk előadást tartott az önzetlen szolgálat fontosságáról, majd meghívott előadóink következtek: olyan csoportok vezetői, tagjai, akik hozzánk hasonlóan önzetlenül végzik munkájukat.
Röviden bemutatta tevékenységét:
- a Bruno Gröning Baráti Kör
- Sri Sathya Sai Szervezet (az indiai Sri Sathya Sai Baba tanításait követők szervezete)
- Anasztázia Csoport (Vlagyimir Megre: Oroszország zengő cédrusai könyvsorozat olvasói, a könyvben szereplő spirituális tanítások követői)
Délután alapítványunk vezetője, Dörnyei Katalin tartott előadást, érintve egyebek közt a járvány-helyzettel, közismert spirituális mesterek útmutatásaival, valamint a szívtudás és félelem-nélküliség fontosságával kapcsolatos témákat.
Török Tünde