2010. október 29., péntek

Neale Donald Walsch: Kicsi Lélek és a Nap

Neale Donald Walsch: Kicsi Lélek és a Nap

“Egyszer volt, hol nem volt, az időtlenségen túl, volt egy kicsi lélek, aki ezt mondta Istennek: “Tudom ám, hogy ki vagyok én!”
Ez csodálatos! Ki vagy? - kérdezte Isten.
Én vagyok a Fény! - kiáltotta a Kicsi Lélek.
Isten szélesen mosolygott. Nagyon helyes! - kiáltott fel. - Te vagy a Fény.
A kicsi lélek nagyon boldog volt, hogy rájött arra, amit a Királyságban már az összes lélek tudott.
Pompás! - mondta - Ez igazán király!
De hamarosan, ez már kevésnek bizonyult. A Kicsi Lélek izgatott lett, és most már az akart lenni, aki valójában volt. Így visszament Istenhez (ami nem rossz ötlet mindazoknak a lelkeknek, akik szükségét érzik, hogy valódi önmaguk legyenek) és azt mondta:
- Szia, Isten! Most, hogy tudom, Ki Vagyok, vajon jó nekem, hogy az vagyok?
- Arra gondolsz, hogy az akarsz lenni, Aki Valójában Vagy? - kérdezte Isten.
- Igen - válaszolta a Kicsi Lélek - egy dolog tudni, hogy Ki Vagyok, és egy másik dolog teljes valójában az lenni. Szeretném érezni, milyen Fénynek lenni!
- De te már Fény vagy - válaszolta mosolyogva Isten.
- Igen, de meg akarom érteni milyen érzés - kiáltotta a Kicsi Lélek.
- Jó - válaszolta kuncogva Isten - feltételezem, tudnom kellett volna. Te mindig a kalandvágyók közül való voltál.
Aztán Isten arckifejezése megváltozott: - Van itt egy dolog.
- Mi? - kérdezte a Kicsi Lélek.
- Igen, nincs itt semmi más csak Fény. Látod, én csak azt teremtettem, aki te vagy; és így nem könnyű feladat megtapasztalni, Ki Vagy Valójában, amíg nincs itt semmi más, ami nem te vagy.
- Huh! - válaszolta a Kicsi Lélek, aki most egy kicsit összezavarodott.
- Gondold csak el - mondta Isten. - Olyan vagy, mint a Nap Sugara. Ó, ahol te vagy, ott minden rendben van. Mint milliónyi és milliárdnyi gyertyaláng együtt alkotjátok a Napot. Nélkületek, a Nap nem lehetne a Nap. Sőt, Napnak lenni a gyertya lángjai nélkül, és ez egyáltalán nem az a Nap lenne; nem ragyogna olyan fényesen.
Mégis, hogyan ismerd meg magad, mint Fény, mikor a Fény között vagy? - ez a kérdés.
- Rendben - tért magához a Kicsi Lélek, - Te vagy Isten. Találj ki valamit!
Megint elmosolyodott Isten. - Már megvan. - mondta. - Mivel nem tudod látni magad, mint Fény mikor a Fényben vagy, körülveszünk téged sötétséggel.
- Mi az a sötétség? - kérdezte a Kicsi Lélek.
- Ez az, ami nem te vagy - válaszolta Isten.
Félni fogok a sötétségtől? - kiáltotta a Kicsi Lélek.
Csak ha azt választod - válaszolta Isten. - Nincs ott semmi, amitől igazán félni kellene, hacsak el nem határozod, hogy van. Látod, az egészet mi találjuk ki. Csak színlelünk.
- Ó - mondta a Kicsi Lélek, és már jobban érezte magát.
Aztán Isten elmagyarázta, azért hogy valamit is meg tudjunk tapasztalni, pontosan az ellentéte fog elénk tárulni. - Ez egy óriási ajándék - mondta Isten - mert e nélkül nem tudhatnád meg, milyen bármi más.
Nem ismerheted a Meleget a Hideg nélkül, a Fentet, a Lent nélkül, a Gyorsat a Lassú nélkül. Nem tudhatod mi az a Bal a Jobb nélkül, az Itt, az Ott nélkül, a Most állapotát a Később nélkül.
Így tehát - foglalta össze Isten - mikor körülvesz a sötétség, ne rázd az öklödet, ne emeld fel a hangodat, és ne átkozd a sötétséget. Inkább légy a Fény a sötétségben, és ne légy dühös érte. Aztán, tudni fogod Ki Vagy Valójában, és mások szintén tudni fogják. Engedd, hogy a Fényed ragyogjon, ebből mindenki tudni fogja, milyen különleges vagy!
- Úgy érted, az rendben van, hogy a többiek láthatják, mennyire különleges vagyok?
- Természetesen. - kuncogott Isten. Nagyon jól van! De emlékezz, a “különleges” nem azt jelenti, hogy “jobb”. Mindenki különleges, mindenki a saját módján! Azért ezt sokan elfelejtették. Csak akkor fogják megérteni, hogy jó különlegesnek lenni, amikor látják, hogy neked, jó különlegesnek lenni.
- Remek! - mondta a Kicsi Lélek, mókásan táncolt, szökdécselt, nevetett és ugrált. - Olyan különleges lehetek, amilyen csak akarok!
- Igen, és elkezdheted már most rögtön - mondta Isten, aki táncolt, ugrált és együtt nevetett a Kicsi Lélekkel.
- Miben akarsz különleges lenni?
- Miben különleges? - ismételte a Kicsi Lélek. - Nem értem.
- Rendben. - kezdte el a magyarázatot Isten. - Fénynek és különlegesnek lenni sokféle részből áll. Különlegesen kedvesnek, gyengédnek lenni. Különleges alkotó képességgel rendelkezni. Vagy különlegesen türelmesnek lenni. El tudsz képzelni, még bármilyen más módot is, hogy különleges légy?
A Kicsi Lélek csendben leült egy pillanatra. - El tudok képzelni sokféle módot, hogyan lehetek különleges! - kiáltott fel - Különleges dolog segítőkésznek vagy jószívűnek lenni. Különleges barátságosnak, és különleges előzékenynek lenni másokkal!
- Igen! - értett egyet Isten, - és bármelyik pillanatban, bármi vagy bármilyen különleges dolog a tiéd lehet, amit csak kívánsz. Ezt jelenti Fénynek lenni.
- Tudom, mit szeretnék! Tudom, mit szeretnék! - jelentette be a Kicsi Lélek nagyon izgatottan.
A különlegesnek az a része szeretnék lenni, amit megbocsátásnak hívnak. Ugye, különleges a megbocsátás?
- Ó, igen! - biztosította őt Isten - Ez nagyon különleges.
- Rendben - mondta a Kicsi Lélek. - Ez az, amit óhajtok. Megbocsátó szeretnék lenni. Szeretném megtapasztalni.
- Jó - mondta Isten - de van még itt egy dolog, amit tudnod kell.
A Kicsi Lélek egy kicsit türelmetlen lett. Úgy tűnt még mindig van némi komplikáció.
Mi az? - sóhajtotta.
- Nincs senki, akinek megbocsáthatnál.
- Senki? - A Kicsi Lélek nehezen tudta elhinni, amit az imént hallott.
Senki! - válaszolta Isten.
Minden, amit teremtettem, tökéletes. Nincs egyetlen lélek sem az egész teremtésben, aki kevésbé tökéletes, mint te. Nézz csak körül.
A Kicsi Lélek csak most vette észre, hogy egy hatalmas tömeg csoportosult köré. Lelkek jöttek, az egész Királyság széltéből és hosszából, hogy hallják a Kicsi Lélek rendkívüli társalgását Istennel.
Körülnézve a megszámlálhatatlanul sok összegyűlt lelken, a Kicsi Léleknek egyet kellett értenie. Senki nem tűnt kevésbé csodálatosnak, kevésbé pompásnak, vagy kevésbé tökéletesnek, mint a Kicsi Lélek, maga.
Olyan csodálatos lelkek csoportosultak köré, és annyira csodálatosan testesítették meg a Fényt, hogy a Kicsi Lélek alig bírta nézni őket.
- Tehát kinek akarsz megbocsátani? - kérdezte Isten.
- Srácok, ez többé már nem vicces! - morgott a Kicsi Lélek. Meg szeretném tapasztalni, milyen Megbocsátónak lenni. Szeretném tudni, milyen “különlegesnek” lenni.
És a Kicsi Lélek megtanulta, milyen az, amikor szomorúságot érez. De az tán egy Barátságos Lélek kilépett a tömegből.
- Ne aggódj, Kicsi Lélek - mondta - Én segítek neked.
- Te fogsz segíteni? - ragyogott fel a Kicsi Lélek - De mit tudsz tenni?
- Adhatok valamit, amiért megbocsáthatsz!
- Tudsz?
- Természetesen! - csiripelte a Barátságos Lélek - Megjelenek a következő életedben, és teszek valamit, amiért megbocsáthatsz.
- De miért? Miért tennéd ezt? - kérdezte a Kicsi Lélek. Te, aki annyira abszolút tökéletes vagy! Te, aki oly gyors sebességgel vagy képes vibrálni, hogy létrehozod a Fényt, nehezen tudom ezt elképzelni rólad! Hogyan tudnád megtenni, hogy a vibrálás, amitől oly fényesen ragyogsz, lelassuljon annyira, hogy a Fényed átalakuljon sötétséggé és sűrűséggé? Hogyan lennél képes, te, aki oly könnyed vagy, hogy a csillagok tetején táncolsz és a gondolat sebességével jutsz át a Királyság túloldalára, hogy bekerülj az életembe és megtegyed ezt a nagyon nehéz és rossz dolgot?
- Egyszerű - válaszolta a Barátságos Lélek - Megtenném, mert Szeretlek.
A Kicsi Lélek meglepettnek tűnt a válasz hallatán.
- Ne légy meglepve - mondta a Barátságos Lélek - Megtetted már ugyanezt értem. Nem emlékszel? Ó, rengetegszer együtt táncoltunk, te és én. Ezer meg ezer éven keresztül, és eonokon át táncoltunk együtt . Sok helyen és sokszor játszottunk együtt. Csak te most nem emlékszel. Mindketten voltunk már Minden. Voltunk a Fent és Lent, a Bal és Jobb. Voltunk az Itt és Ott, a Most és az Aztán. Voltunk férfi és nő, jó és rossz - mindketten voltunk áldozat és cselszövő is.
Így jöttünk sok idővel ezelőtt együtt, te és én, mindegyikünk pontosan és tökéletesen hozta a Kifejezés Lehetőségét és a Megtapasztalást, hogy Kik Vagyunk Valójában.
És így - magyarázta tovább a Barátságos Lélek - Megjelenek a következő életedben, és most én leszek a “rossz”. Valami nagyon szörnyűt fogok tenni, és akkor megtapasztalhatod a meg bocsátást.
- De mit fogsz tenni? - kérdezte a Kicsi Lélek egy kicsit idegesen - Nagyon szörnyű lesz?
- Ó - felelte a Barátságos Lélek kacsintva - Majd kitalálunk valamit.
Aztán a Barátságos Lélek komollyá vált, és halkan azt mondta - De tudod, egy dolog felől biztosítanod kell.
- Mi az? - akarta tudni a Kicsi Lélek.
Le fogom lassítani a rezgésemet, hogy nagyon nehézzé váljak, és megtegyem ezt a “nem túl szép dolgot”. Valami nagyon eltérőt fogok mutatni, mint amilyen vagyok. És egy szívességet kérek tőled a visszatéréshez.
- Ó, bármit, bármit! - kiáltotta a Kicsi Lélek, és elkezdett táncolni és énekelni.
Megbocsátó leszek! Megbocsátó leszek!
Aztán a Kicsi Lélek észrevette, hogy a Barátságos Lélek nagyon csöndben maradt.
Mi az? - kérdezte - Mit tehetek érted? Te egy igazi angyal vagy, hogy hajlandó vagy megtenni ezt értem!
- Természetesen, a Barátságos Lélek egy angyal! - szólt közbe Isten. - Mindenki az! Mindig emlékezz: Soha nem küldtem mást, csak angyalokat!
Így, a Kicsi Lélek még többet akart tudni, mint valaha, hogy eleget tegyen a Barátságos Lélek kérésének.
- Mit tehetek érted? - kérdezte újra a Kicsi Lélek.
- Egyszer bántani foglak és legyőzlek - válaszolta. - Abban a pillanatban, amikor a legrosszabb dolgot teszem veled, amit talán el tudsz képzelni.
- Igen? - szólt közbe a Kicsi Lélek - Igen.?
- Emlékezz, Ki Vagyok Valójában.
- Ó, Emlékezni fogok! - kiáltotta a Kicsi Lélek - Megígérem! Mindig emlékezni fogok rád, mint ahogy itt és most vagy!
- Jó - válaszolta a Barátságos Lélek - mert látod, keménynek kell látszanom, és el fogom felejteni, ki vagyok. És ha te nem emlékszel rám, mint ahogy én magam sem, nagyon hosszú ideig nem leszek képes emlékezni. És ha én elfelejtem, Ki Vagyok, te is elfelejtheted, Ki Vagy Te, így mindketten elveszettek leszünk. Aztán szükségünk lesz egy másik lélekre, aki eljön, és emlékeztet rá minket, Kik Vagyunk.
- Nem, nem lesz szükségünk rá! - ígérte meg újra a Kicsi Lélek - Én, emlékezni fogok rád! És megköszönöm, amiért elhozod ezt az ajándékot, és a lehetőséget melyben megtapasztalhatom, Ki Vagyok Én.
Így, létrejött a megállapodás. A Kicsi Lélek, elindult az új életbe, izgatottan, amiért egy különleges dolog részese lesz, amit Megbocsátásnak hívnak.
És a Kicsi Lélek nyugtalanul várakozott, hogy meg tudja tapasztalni a Megbocsátást, és megköszönje akármelyik lélek tette is azt lehetővé.
Új életének minden pillanatában, valahányszor csak egy új lélek bukkant fel a színen, és az új lélek örömet vagy szomorúságot hozott - és főleg ha szomorúságot hozott - a Kicsi Lélek visszaemlékezett arra, amit Isten mondott.
- Mindig emlékezz - mosolygott Isten - Soha nem küldtem mást, csak angyalokat.”

2010. október 21., csütörtök

A gyermekkor

Sokunkban él egy belső kép, meggyőződés arról, milyenek szeretnénk lenni valójában, de ezt a hétköznapokban mégis ritkán tudjuk megjeleníteni. Régi megszilárdult hiedelmeink, szokásaink meghatározzák mindennapjainkat, a változás pedig sokszor a legjobb szándék ellenére sem egyszerű feladat felnőtt korban. Generációról generációra öröklődnek szokások – akár jók, akár kevésbé jók – anélkül, hogy a következő generációk tudnák, hogy hogyan javítsanak életükön. Az emberek közül sokan szeretnék a rossz szokásaikat leküzdeni, hogy feladataikban sikeresebbek, életükben boldogabbak legyenek. Aztán telnek a hetek, hónapok... Vannak, akik megtorpannak az első nehézségeknél, vannak, akik újra és újra nekifutnak, és vannak, akik teszik a dolgukat ugyanolyan jól, vagy kevésbé jól, mint azelőtt. Vannak, akik azt kívánják, hogy bár csak másképp nevelték volna gyermekkorában a szülei, akkor talán már könnyebb lenne felnőtt fejjel az élet. A bölcsek is évezredek óta hangsúlyozzák számunkra, hogy az emberiség legfontosabb tananyaga maga az ember. Már az ókori görögök is hasonlóan gondolkoztak, amit a delphoi jósda felirata is mutat: „Ismerd meg önmagadat, és tudni fogod a sorsodat. Mert a sorsod te vagy. Nem külső erők uralkodnak rajtad, az istenek benned vannak, és jellemed, személyiséged alakítja, formálja jövődet. Változtass magadon, és változni fog a sorsod is. Fogadd el magadat, és el tudod majd fogadni sorsodat is.” A fenti sorok alapján is egy egész életen át tartó folyamatnak tűnik a tanulás és önmagunk megismerése. Ha azonban jó alapokon nyugszik, és olyan folyamattá válik, amelyen keresztül az ember már gyermekkorban megtanulja belső adottságainak a helyes használatát, akkor könnyebben felismeri önmagát és a benne rejlő értékeket.
Manapság, ahogy a XXI. Században élünk, kénytelenek vagyunk tudomásul venni az otthonunkban és a munkahelyünkön zajló egyre gyorsabb ütemű változásokat, valamint az eb­ből adódó kihívásokat, melyek komolyan próbára teszik erkölcsi értékrendünket, szemlé­letünket. Ennek kapcsán a legtöbb emberben időről időre felmerül a kérdés, hogy milyen módon lehetne szert tenni az élet különböző színterein nyugalomra, békére és megbízható erkölcsös életre. A választ egyre nagyobb mértékben megnehezíti a fokozódó teljesítményelvárás, valamint az anyagi és szociális szempontok előtérbe kerülése. A mai világban felnövő gyermekek és a felnőttek sokféle hatásnak vannak kitéve. Tágabb környezetük is befolyásolja őket, ideértve a televíziót, a mozit, az internetet és még sok minden mást is. Ha kis korban a nevelés nem szolgálja a jellem fejlődését, ha nem érték-orientált, akkor a gyerekekben nem tud kialakulni a megkülönböztető képesség. Ilyen módon pedig felnőtt korban sem tudják majd kezelni az esetleges téves értékrendből származó helyzeteket. Pedig semmi sem hat olyan mélyen az életünkre, mint ami gyermekkorunkban történik velünk. A gyermeki személyiség korai, legfontosabb korszakában alakulnak ki a szokások, és a társadalmi lét legfontosabb alapfeltételei is. Kezdetben a szobatisztaság, öltözködés, tisztálkodás, étkezés rendje, majd a későbbiekben pedig értelmünk, gondolkodásunk és viselkedésünk is tovább fejlődik. Az emberi kapcsolatok alapelemei is ekkor épülnek be életünkbe, mint például az udvariasság és az illem szabályai, de a saját környezetben, és a családban érvényes szabályok is ekkor kezdenek rögzülni. Mivel az emberek gyermekként még nyitottak és sokkal befogadóbbak a világ felé, nagyon fontos, hogy milyen hatások érik őket. Ekkor még elsődlegesen a környezetet mintázzák, utánozzák. Az első példa pedig a szülő, majd a társaság, ahová kerülnek. A gyerekek életük harmadik évétől kezdve a legtöbb időt oktatási intézetekben töltik. Ezen időszakból a legfontosabbak az óvodás évek, hiszen a személyiségük ekkor kezd kialakulni. Itt szerezik meg a legtöbb benyomást és élettapasztalatot, amely aztán az egész életükre hatással lesz. Amit ekkor megtanulnak, az szavaikat, tetteiket, jellemüket, égész életre befolyásolja és meghatározza.
A gyerekek rendszerint természetüknél fogva jók, akarnak és szeretnek tanulni, fejlődni. Annak, hogy időnként mégis nehezen kezelhetők és fegyelmezetlenek, egyik alapvető oka a környezetükben élő személyek helytelen példája. Mivel a jellem és érzelmi fejlődés szempontjából az élet első évei a legfontosabbak, ezért a szülőkre óriási szerep hárul. Ők a gyerek első tanítói. Az összes befolyásoló tényező közül az elsődleges és legmélyebb hatást ők gyakorolják a gyermekre. De minden nevelő, pedagógus és gondozó szerepe egyaránt fontos a nevelés folyamatában. Az ő felelősségük, hogy megfelelő modellt nyújtsanak a gyereknek, ami elsősorban azt jelenti, hogy gyakorol­niuk kell azokat az értékeket, amit a gyerektől elvárnak. Mivel a gyerekek helyes ítélőképessége még csak kialakulóban van, ezért minden külvilágból érkező impulzust rögzítenek és magukba fogadnak, függetlenül annak minőségétől, és függetlenül attól, hogy az a szüleiktől, pedagógusaiktól vagy társaiktól érkezik. Az utánzás nem szándékos folyamat, hanem spontán jelleggel szövődik a gyerekek játékába és mindennapi tevékenységébe. Az utánzáshoz pedig érzelmi-indulati töltés is társul, ezért a gyerekek azonosulnak a megformált szereppel. Az azonosulás során, a gyermek átveszi az érzelmileg jelentős személyek viselkedésformáit, elvárásait, tulajdonságait, érzelmi reakcióit, még a gesztusait is. Igyekeznek olyanná válni, mint az a felnőtt, akit nagyon szeretnek. Ezzel elindul a környezeti minta érzelmi-indulati reakcióinak átvétele. Mivel a gyermek az anyai-apai magatartásmódokat válogatás nélkül építi be a viselkedésbe, ezért hűen vissza is tükrözi a környezet vélekedését, és a vélekedését önmagáról. Ha meg szeretnénk látni erényeinket vagy gyengeségeinket, sokszor elegendő, ha megfigyeljük a gyermekek viselkedését és a társas környezetben gyakorolt reakciókat. A reakciók mellett a siker élménye is gyermekkorban kezd kialakulni. Ha pozitív énkép fejlődik ki a gyermekben, az pozitív irányba befolyásolja a későbbi teljesítményt. Ezért ebben az életszakaszban, olyan szeretetteljes, motiváló környezetre és családias légkörre van szükség, amely nem csupán a világ megismerését segíti elő, hanem a gyermekben rejlő értékek és jóság kibontakoztatását és megerősítését is támogatja. Ha a szülők tudatosak a gyermeknevelésben és az inspiráló pedagógusokkal is szoros az együttműködés, az különös lendületet adhat a gyermekek pozitív személyiségformálódásának. A pozitív énkép és a lelkiismereti szilárdság olyan egészséges magabiztosságot és önbizalmat teremt a gyermekekben, amely kiegyensúlyozott és boldog gyermekkort eredményez. Tehát a nevelés feladatát a gyermek – szülő – tanár tudatos és intenzív hármas együttműködése, olyan értékekkel képes megalapozni, amely egy egész életet pozitívan befolyásol. Láthatjuk, hogy olyan magabiztos, szerető szülők és nevelők irányítására van szükség, akik meg tudják tanítani a gyerekeknek a helyes és a helytelen cselekedetek megkülönböztetését, valamint a saját példájukon keresztül a helyes viselkedésmintákat és érzelmi reakciókat tükrözik vissza.
Az önálló mozgás képességével a kisgyermeknek is saját akarata lesz, ami nem minden esetben egyezik meg a felnőttek szándékaival.Mindannyian ismerünk olyan kis lurkókat, akik az asztalon szeretnének járni és az ágyon ugrálni, édességet enni ebéd előtt vagy ételt dobni a ventilátorba.” [4] A helytelen szándékokat valamilyen módon befolyásolnunk kell. Amikor szigorú és következetes szeretet nélkül nevelkednek a gyerekek, könnyen tévútra térhetnek. A fegyelmezésről Rita Bruce így ír könyvében: „A szülők által alkalmazott fegyelmezés döntő szerepet játszik a gyermek első három évében. Nem csak azt határozza meg, hogy a gyermek megtanul-e különbséget tenni a jó és a rossz között, hanem azt is, hogy mennyire lesz kiegyensúlyozott és magabiztos. A szeretet után a szülők második legnagyobb ajándéka a gyerekeknek, ha képesek határokat szabni.” [4] A gyermek a fejlődése során eljut az első tagadásig egy olyan helyzetben, amikor a gyermeki szándék a szülői tilalmakkal szembekerül. Ez az első erőpróbája a saját akaratának. Ez az elkülönülés általában dac formájában nyilvánul meg. A nevelők tilalmainak nem örülnek a gyerekek, mivel nem szeretik azokat a helyzeteket, amikor megmondják, mit csináljanak. Senki sem szereti, ha megmondják, mit tegyen. Ám ha figyelmen kívül marad egy hibás viselkedés, könnyen szokássá válik és beépül a gyerekek jellemébe. Pszichológusok végeztek olyan pszichológiai kísérleteket, amelyek azt igazolták, hogy a hibás viselkedés figyelmen kívül hagyása, a negatív viselkedés megerősítésével csaknem egy azon értékű. Ennél fogva a kicsi gyermekeknek szüksége van a szülői terelgetésre, mert a tőlük érkező elvárások képezik majd azokat a normákat, amelyekhez a gyermek alkalmazkodni fog. Ameddig lelkiismeretük nem erősödik meg, addig a mi lelkiismeretünk által kell terelgetni őket. Ez a folyamat segíti a gyermeket abban, hogy viselkedését a környezetéhez igazítsa. Az inspiráló megoldásoknál, saját akarataként éli meg a felnőtt akaratát, és megmarad szeretetükben. A kevésbé tudatos és különösen engedékeny szülők gyermekei később nehezen tanulják meg saját határaikat és azt, hogy hogyan fékezzék meg indulataikat, így a társadalomba való beilleszkedés is sokkal nagyobb kihívás elé állítja majd őket.
Nyilvánvaló az is cél, hogy a gyerekek tudást szerezzenek, de a tudás intelligencia nélkül mit sem ér. Ha a nevelés célja a jellem kiválósága, akkor a nevelőnek arról is van elképzelése, hogy a gyermeket milyenné szeretnénk formálni. A gyereknek viszont ehhez át kell mennie egy tanulási folyamaton. Ha meg akarjuk találni a megfelelő tanulási formát, aminek eredményeképpen a gyerek kiemelkedő emberi értékekkel rendelkező tagja lesz a társadalomnak, először végig kell gondolnunk, hogy a különböző befolyások hogyan is hatnak tudatos értelmükre. Egy kisgyerek talán még nem érti, amit tanítanak neki, viszont elültetésre kerülhet benne egy „bölcsesség mag”, ami által megalapozzuk és fejlesztjük későbbi felnőtt kori viselkedését. A tanulási folyamat, a tudatosság, a gondolkozás és a megértés mind a tudatos értelem­ben működnek. A tudatos értelmet leginkább befolyásoló hatások az öt érzéken keresztül érkeznek hozzánk. A látás és a hallás különösen fontos az információszerzésben, ennél fogva kiemelkedő szerepet töltenek be a tanulás folyamatában. „Ha tudatos értelmünk és érzékeink között a kapcsolat tökéletes, az információ ismereté­ben mód van a megfelelő cselekvés megválasztására. Ahogyan gondolkozunk; olyanok leszünk" - mondják a pszichológusok. [3] Fontos tehát, hogy az érzékszerveket is minden szinten tiszta benyomások érjék. Vagyis, arra kell törekedni, hogy ha a rosszat észre is vesszük egy helyzetben, - hiszen ki szeretnénk azt javítani - a pillanatban megtalálható jó kihangsúlyozásával megpróbáljuk a negatívumokat háttérbe szorítani. A következő fontos tanulás a szuper-tudatos értelemhez kapcsolódik, amely befolyásolja személyiségünket, és amelyet a gyere­kekben feltétlenül fejleszteni kell. A szuper-tudatos értelem képessé teszi az embert arra, hogy különbséget tegyen jó és rossz, igazság és hazugság között. De ide tartozik a kreativitás és az intuíció is, amikor a gondola­tok és az érzelmek lecsendesednek. Mindannyiunkban van valami, ami segít minket, utat mutat és ösztönösen tudja, mi helyes és mi nem. Ez a valami az, aminek a tudást és a böl­csességet is köszönhetjük, és megtanít a belső hangunk parancsára hallgatni. A Mahatma Gandhi c. filmben ez leegyszerűsítve így hangzik el: „Az emberi hang sosem ér olyan messzire, mint a lelkiismeret.”
Miért helyezzük a hangsúlyt a jellembeli nevelésre a gyermekkorban? Minden emberi tapasztalatnak megvan a megfelelő ideje, amely segíti fejlődésünket. Tehát maga a szocializáció folyamata az ember egész életét átható tanulási folyamat, ráadásul a gyermekkorban kialakult személyiségjegyek felnőttkorra sem sokat változnak. Ha nem a megfelelő időben szerezzük meg őket, később már nehezen tudnak beépülni személyiségünkbe és nagymértékben befolyásolja, hogy milyen felnőttekké válunk. A szokásokat és az emberi értékeket fiatal korban lényegesen könnyebb kialakítani, mint ké­sőbb a helytelen magatartásformákon és rossz szokásokon változtatni. Segíthetünk a facsemetének is, hogy egyenesen nőjön, de ha már fává érett, nem befolyásolhatjuk többé. Hasonló módon gyermekkorunk is alapvetően meghatározza, hogy milyen felnőtté válunk. Meghatározza, hogyan látjuk a világot, mit várunk tőle, hogyan bánjon velünk és azt is, mi hogyan bánunk másokkal. Illyés Gyula így írja: „…Gyümölcsnek az leszünk, ami virágnak voltunk…”. Ezen a szemüvegen keresztül láthatjuk, hogy a nevelésnek óriási jelentősége van egy ember életének alakulásában. Ahhoz, hogy a gyerekek belássák a pozitív értékek fontosságát, a nevelőkre és szülőkre nagy felelősség hárul. Ha a nevelő elkötelezett, nyíltszívű, tiszta gondolkodású, szeretetteljes, figyelmes és türelmes, és legfőképpen inspiráló, akkor ugyan ezekben az értékekben megerősödött gyermekek indulhatnak el a boldog, kiegyensúlyozott élet és a társadalom számára is hasznos felnőtté válás útján.

"Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat,
ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg tetteidet,
ügyelj tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat,
ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet, és
ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat."
(Frank Otlaw)




Felhasznált irodalom:

[1] Ströckert Károlyné: Játékpszichológia. Eötvös, Bp. 1995
[2] Ranschburg Jenő: Szeretet, erkölcs, autonómia. Gondolat, Bp. 1984.
[3] Jumsai - Burrows: Sathya Sai Education in Human Values Handbook. Sathya Sai
Foundation of Thailand, Bangkok 1991.
[4] Rita Bruce: Sathya Sai szülői gondviselés. Sri Sathya Sai Baba Szervezet, Bp. 2009

Szerző: Bodrogi Katalin

2010. október 15., péntek

Beszámoló az Alapvető Emberi Értékek Oktatási Program alkalmazásának tapasztalatairól


2009-ben lehetőségem nyílt egy 3 hónapos iskolalátogatásra és gyakorlatra egy olyan külföldi intézményben amelyben az Alapvető Emberi Értékek Oktatási program és filozófia szerint integrálják a pedagógiai és erkölcsi alapelveket. Az utazás során mélyebb betekintést sikerült nyernem az Alapvető Emberi Értékek oktatási programba és a nevelők módszereibe, hogy milyen módon integrálnak értékeket az akadémiai programba és az iskola életébe.

A legfontosabb benyomásom az volt, hogy az Alapvető Emberi Értékek oktatási program nem csupán egy elméleti oktatási program az intézetben, hanem gondolkodásmód és életforma. Életforma, akár a tanárokról, vagy az iskolai munkatársakról essen is szó. A diákok, a gyerekek persze mindenhol gyerekek, ám az itteni gyerekek viselkedésében a korosztályukhoz képest mégis egyfajta fegyelmezettséget és önállóságot tapasztaltam. A nevelők maximálisan arra törekednek, hogy a hitre, valamint az erkölcsre való nevelés az egész napot, az iskolai élet teljes egészét átható folyamat legyen. Ehhez olyan napirendi tevékenységi formákat alakítottak ki, amelyek direkt módon adnak lehetőséget a célok megvalósításához.

Legegyszerűbb, ha egy napi program bemutatásán keresztül tekintünk be az itteni iskolai életbe. Az iskola 7 órakor nyitja meg kapuit a tanárok részére, akik legkésőbb 7:20-ig érkeznek meg. A vezető tanárnő érkezik elsőként nap mint nap. A gyerekeknek 15 perc áll rendelkezésre az osztályba érkezéshez, mert az iskola 7:30-kor nyitja meg kapuit számukra 7:45-ig. Az épületbe lépőket egy inspiráló bölcs idézet fogadja, amely az osztályteremben a nap folyamán szóba is kerül. Így a tanárok megbizonyosodnak arról, hogy mindenki pontosan érti, hogy milyen üzenetet tartalmaz a tábla és mi annak lényege, valamint hogyan lehet az üzenet tartalmát gyakorolni a mindennapok során. A legutóbbi ilyen idézet például a következő volt: "A jó magatartás nem kerül semmibe, mégis nagyon értékes." A gyerekek reggel, érkezéskor kedvesek, fegyelmezettek, ha netán késnek az általában a szüleiken múlik, de a három hónap alatt mindössze csak kettő ilyen esetet láttam.

A mindennapi reggeli közös áhítat az aulában 7:45-kor veszi kezdetét, ahol az egész iskola jelen van. Ezek a reggeli meghitt pillanatok nekem is az egyik kedvenc perceimmé váltak az ittlét alatt. Nagyon kellemes, halk zenére ülő helyzetben végezhető, nyújtó, "ébresztő" gyakorlatokat végeztünk. A tanárok is csinálják a diákokkal együtt az átmozgató fej-, arc- és kargyakorlatokat, mivel az iskola egyik jelentős jelmondata: Legjobb tanítás a példamutatás. A nyújtózkodások után az óvodások csendben ülnek tovább – néha a kicsiknek ez is kihívást jelent -, az iskolások pedig behunyt szemmel hallgatják a vezető tanár által mondott relaxáló fénymeditáció szövegét. A meditáció során megerősítést nyernek a gyerekek arról, hogy minden érték bennük van, és a nap folyamán ezt felszínre tudják hozni az értelmük, helyes viselkedésük és a testrészeik helyes használata által. Például: A kezek a jót cselekedjék a nap folyamán, a száj kedvesen beszéljen a nap folyamán stb...

A meditáció után minden alkalommal két éneket énekeltünk. Anglia egy óriási olvasztótégelye a világnak, sok más ország mellett. Leicester város is kiemelkedik ebben, így szükség volt egy olyan nyitott program megvalósítására a városban, amely minden kultúrát, származást és vallást egyaránt szeretettel elfogad. Visszatérve a reggeli áhítatra, az éneklés után közösen elmondtuk a napköszöntő közös imádságot. Az ima után a fénymeditációhoz használatos gyertya elfújása különleges elismerés. Mindig egy olyan kisgyerek fújhatja el, aki valamilyen jó cselekedetet hajtott végre a napokban. Ittlétem alatt leggyakrabban az étkezés körüli helyes viselkedések értékelése került előtérbe, mivel a tanárok úgy látták, hogy sok fejleszteni való van az egészséges életmód területén. Legtöbbször azok a gyerekek fújhatták el a gyertya lángját, akik rendszeresen minden ételt, még a zöldségeket is megették ami a tányérjukra kértek, és nem válogattak, vagy pazarolták az ételt. A étkezéshez hozzá tartozik az imádság, ilyenkor arra ösztönzik a gyerekeket, hogy csukott szemmel imádkozzanak azért, hogy szívből adjanak hálát az étel készítőinek és a teremtőnek a mindennapi betevőért.

Mivel a vezető tanárnő adja ki az ételt a gyerekeknek, így ismeri az étkezési szokásaikat is. Annyira figyel minden részletre, hogy a legnagyobb meglepetésemre még azt is számon tartotta, hogy én az A vagy a B menüt választottam aznapra. Magam is ezeket az ételeket fogyasztottam az iskolában. Össze sem lehet hasonlítani a gyermekeim otthoni menzájával. Ám az étkezés mellett más cselekedetek is elismerésre kerülnek, attól függően, hogy éppen mi az a terület, ahol a gyerekeknek fejlődésre és motivációra van szüksége.

Volt olyan alkalom, amikor könyvtár takarításért vagy más közösségi munkáért részesülhettek elismerésben. Az érkezésem első napján engem is ezzel a figyelmességgel mutattak be a gyerekeknek. Mondhatom, még felnőtt fejjel is jól esett, mert úgy éreztem, hogy távol a családomtól is törődnek velem és gondolnak rám. Gondolom, hogy a gyerekekben is hasonló érzéseket vált ki egy ilyen pici, apró gesztus. Ezáltal tudják, hogy minden változásra törekvő pozitív erőfeszítésüket és törekvésüket figyelik és értékelik.

A gyertya elfújása után mindig egy olyan rövid történetet olvas fel a tanárnő, amely értékeket közvetít a jelenlévők számára. Az iskolában tartózkodásom alatt hallgattunk történetet az egészséges életmódról, a világban zajló nemes cselekedetekről, egyik szülő példás tettéről stb. A felolvasás után a gyerekek elmondják, hogy mit gondolnak a hallottakkal kapcsolatosan. Ezeket a történeteket persze különleges alkalmakkal is összehangolják. Például anyák napja itt márciusban volt, és ekkor az édesanyákról szóltak a történetek. Húsvétkor Jézus önzetlen szeretetéről olvastak. Ám hogy még hitelesebbé tegyék a tanítás, a szemközti templomból meghívták a lelkipásztort, akinek történetei arra ösztönözte az osztályokat, hogy együtt meghatározták, milyen kedvenc ételükről mondanak le a böjti időszakban. Az óvodásoknál a gyerekek szavazata alapján az édességről mondtunk le négy hétre, amiről a szülők is levélben értesültek.

Az iskolában van egy diák-önkormányzat, kinek tagjai arra kérték társaikat, hogy a lemondás által keletkezett spórolt pénzt, ha lehet, gyűjtsék össze, és vegyenek belőle az iskola számára olyan mobil játékokat, amit a szünetekben örömmel használnának. Más alkalmakkor rászoruló gyerekeket is szoktak segíteni, akiket maguk a gyerekek javasolnak és választanak.

A reggeli áhítat, a történetek megbeszélésével lezárul, a tanárnő megköszöni a figyelmet és ki-ki felsorakozik, hogy a saját osztályába vonuljon. Azonban a pénteki nap egy picit más. Péntekenként, ugyanis diákönkormányzat idősebb gyermek tagjai előadást tartanak technikai eszközök segítségével az általuk végzett hasznos tevékenységekről. Például adományok gyűjtéséről rászoruló gyerekeknek, ötletek az iskola fejlesztésével kapcsolatosan stb. Mint megtudtam, ezekbe a tevékenységekbe a felnőttek egyáltalán nem szólnak bele, ezek a feladatok az idősebb gyerekek vezetésével valósulnak meg. Arra is lehetőségük van, hogy az iskola elnöksége elé tárhatják ötleteiket és véleményüket néhányuk képviseletében. Nálunk ez többnyire középiskolás kortól szokott működni, de ezek a felelősségteljes gyerekek olyan egészséges önbizalommal rendelkeznek, hogy öröm hallgatni a jótettekről szóló csodálatos előadásaikat. Alighanem ilyen környezetben és szabadságban bárki szívesen tanulna.

Mivel azonban időm legnagyobb részét az óvodai gyakorlattal töltöttem, néhány számomra fontos tapasztalatot szeretnék ezekből is kiemelni. Az itteni tapasztalatok alapján azt látom, hogy az óvodában és az első osztályban nagyon fontos alapozó munka folyik. Amikor a nevelés eredményes, akkor gyakorlatilag a továbbiakban már egyre könnyebb feladata lesz a pedagógusoknak. Már csak csiszolgatni kell a jellemet, a gyengébbeket felkarolni a túl határozott gyerekek helytelen viselkedését pedig helyes mederbe terelni. Az itteni pedagógusok munkája is következetes e tekintetben, és nagyon tanulságos volt a számomra.

Az óvodásokat olyan inspiráló kérésekkel, kérdésekkel, utasításokkal terelgetik a helyes viselkedések irányába, amelyek eleve a jóságot és a képességet feltételezi a gyerekeknél. Persze dackorszakról lévén szó, itt is vannak olyan gyerekek, akik csípnek, rúgnak, harapnak és a szép beszéd nem használ. Ilyenkor a szigor is előkerül a tarsolyból. Nincs mese, a gyerekeknek meg kell érteni, hogy mi a helyes és mi a helytelen. A nevelők a nehezebben kezelhető gyerekeket is inspirálva, a szülőkkel szoros összefogásban bírják jobb belátásra, fáradtságot és energiát nem kímélve. Ennek eredményeként a gyermekek is jó irányba változnak. Az óvónénik nem hagynak figyelmen kívül egy hibás viselkedést sem, nehogy szokássá váljon és beépüljön a gyerekek jellemébe, kiváló drámapedagógiai módszerek segítségével és végtelen kreativitással végzik a beavatkozást. Az állandó jelenlét pedig óriási kreativitást és humorérzéket követel meg a pedagógusoktól, hogy frappáns megoldásokkal terelgessék a gyermeki lelket.

Gyakorlatilag a szülők bevonásával az óvónő a szülőket is „tanítgatja, nevelgeti”. Az óvodában minden félévben két szülői értekezlet van, ami nem egy nap alatt történik, hanem két hétig tart. Ekkor lehetőségük van a szülőknek és a tanároknak, hogy részletesen átbeszéljék, gyermekük hol tart a fejlődésben, milyen viselkedést produkál otthon, illetve az óvodában. Nagyon szoros az együttműködés az óvoda, iskola és a családok között. Volt például egy olyan nap az iskolában a tavaszi szünet előtt, ami egybe esett a Földórát megelőző hétvégével. Ebből az alkalomból kifolyólag a szülők is hivatalosak voltak a reggeli áhítatra, majd az azt követő, gyerekek által készített előadásra. Mindenki a saját korosztályának megfelelően mutatta be, milyen cselekedetekkel járul hozzá a környezet védelméhez énekek, saját költemények és színdarabok segítségével. A földünk védelmére szóló kis előadásait a gyerekek nagyon kreatívan és szívhez szólóan tárták elénk, énekükkel még könnyeket is csaltak a szemünkbe. Ennek láttán azt is megértettem, hogy itt nem csak a nevelők nevelgetik a szülőket, hanem a gyerekek is képesek a saját szüleiket jó cselekedetekre ösztönözni, csak meg kell teremteni számukra a lehetőséget és élni vele.

Beszámolót készítette: Bodrogi Katalin

2010. október 4., hétfő

Boldogság, siker - idézetek

“Az ember élete két részből áll. Az elsőben remélünk egy boldog jövőt, a másodikban bánkódunk elkövetett hibáink felett. E két időszak között alig marad egy percünk a csendes, boldog életre.”

"Isten szolgálásának legjobb módja, ha követjük álmainkat. Csak aki maga is boldog, képes a boldogságot szétárasztani."
Paulo Coelho

"Szeresd magadat is! Aki nem kegyetlen másokhoz, miért kegyetlen önmagához?"
Hioszi Tatiosz

"Az emberek dolgának árja van,
Mely habdagállyal boldogságra visz,
De elmulasztva, teljes életök
Nyomorban, s zátonyok közt zárva teng.
Ily duzzadt tenger visz most minket is,
Használni kell, mig áradatja tart,
Vagy vesztjük a sors kedvezéseit."
William Shakespeare

"Nem félek a holnaptól, mert láttam a tegnapot, és szeretem a mát."
William Allen White

"Végső soron nem vállalsz felelősséget az életért, amíg nem vállalsz felelősséget ezért a pillanatért - a mostért.  Ugyanis a most az egyetlen hely, ahol az élet föllelhető."
Eckhart Tolle

"A borzongás ismerős jele annak, hogy megérintett valami nagyszerű."
Müller Péter

"Sokféle jövőnk lehet. Ennek szálait épp most szőjük. S ha valóságnak hisszük a boldogtalanságunkat és a diszharmóniánkat, ha valóságnak hisszük a szenvedélyünket és a félelemünket, akkor azt szőjük bele az idő szövetébe..."
Müller Péter

“Sokszor és sokat nevetni; elnyerni az intelligens emberek megbecsülését, a gyermekek ragaszkodását;  ivívni az őszinte kritikusok elismerését  és elviselni a hamis barátok árulásait; örülni a szépnek, megtalálni másokban a jót; jobbítani egy kicsit a világon – egy egészséges gyerekkel, egy parányi kerttel vagy azzal, hogy biztos lábon állva élsz; tudni, hogy legalább egyvalaki könnyebben lélegzik, mert te voltál. Ez a boldogulás, ez a siker.”
Ralph Waldo Emerson

„A siker titka, hogy megtanuld, hogyan használd fel a fájdalmat és az örömöt ahelyett, hogy a fájdalom és az öröm használna ki téged. Ha ezt megtanulod, te tartod kézben az életedet, ha elmulasztod, kiszolgáltatod magad az életnek.”
Anthony Robbins

"Ne hagyd, hogy a heg beléd zárja a fájdalmat."
Charlaine Harris

"Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:
ez volt a múlt, emez a vad jelen,
- hordozd szívedben.
Éld e rossz világot
és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,
hogy más legyen."
Radnóti Miklós

"Legyen erőd lent hagyni, amit nincs erőd följebb emelni.."
Fodor Ákos

“Az élet egyik legszebb jutalma, hogy miközben az ember másokon segít, egyben önmagán is segít.”
Ralph Waldo Emerson

"Gondolj úgy vágyad tárgyára, mintha már a sajátod lenne.Tudd, hogy meg fog érkezni, ha eljön az ideje... ..
Hagyd, hogy így legyen. Ne aggodalmaskodj miatta. Ne gondolj a hiányára. Tudd, hogy a tiéd, hogy hozzád tartozik, hogy már most a birtokodban van."
Robert Collier

"Ha nem szeretlek, sohasem látom meg, ki vagy Te! "Szívvel látni" nem azt jelenti, hogy nem látom a hibáidat,
esendőségeidet, néha még a legtaszítóbb, legmegvetendőbb tulajdonságaidat is. Nem azt, hogy nem látom meg a "gonoszságodat", amitől, mint minden ember, te sem tudtál vagy nem akartál megszabadulni  - hanem azt, hogy mindezeknél följebb is nézek benned, és tudom, hogy több vagy, mint a démonaid!"
Müller Péter