2011. május 9., hétfő

Anyaság

Anyák

"Sajnos társadalmunkban az anyaság jelentősége mára már leértékelődött. Aki korunkban mégis az anyaságot választja, annak az állam nevetséges összeggel szúrja ki a szemét. Az az összeg még pelenkára sem elég egy hónapban. Ha egy nő azt mondja, hogy ő háztartásbeli, vagy hivatásos anya, mindenki lekicsinylően néz rá, mert tudják , hogy nem keres sok pénzt. Akkor nincs értéke."
(Idézet:  Dörnyei Katalin: Út egy békés világhoz az alapvető emberi értékek című könyvéből)

       
Csak egy Anya?
Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a megyei hivatalban a hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a foglalkozása. A nő hezitált, nem igazán tudta, hogyan határozza meg a munkáját.
-Úgy értem -magyarázta a hivatalnok- van munkája, vagy csak ..?
-Persze, hogy van munkám,- csattant fel a nő, -Anya vagyok.
-Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a megfelelő szó!-hangsúlyozta a hivatalnok.

Egészen addig a napig nem is jutott eszembe a történet, amíg egyszercsak ugyanebbe a szituációba nem kerültem a polgármesteri hivatalban. A hivatalnok láthatóan egy karrierista hölgy volt, kiegyensúlyozott, hatékony és megszállottja az olyan fontosnak hangzó címeknek, mint: ”Hivatali Vallató” vagy ``Városi Nyilvántartó”.

-Mi a foglalkozása? -kérdezte.
Mi késztetett rá, hogy ezt válaszoljam, nem tudom, csak úgy kibuktak belőlem a szavak.
-Tudományos munkatárs vagyok a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén.

A hivatalnok megdermedt, a golyóstoll megállt a kezében, és úgy nézett rám, mint aki rosszul hall. Megismételtem lassan, kihangsúlyozva a fontos szavakat. Majd csodálattal néztem, amint a kijelentésemet fekete nyomtatott betűkkel a hivatalos nyomtatványra írta.

-Megkérdezhetem, -kezdte a hivatalnok érdeklődéssel - pontosan mit csinál ezen a területen?
Hűvösen, minden izgatottság nélkül a hangomban, hallottam magam válaszolni:

-Továbbképző kutatómunkát végzek, (amit az anyák nem) laboratóriumban és terepen, (általában úgy mondom a házban és a házon kívül). A főnökömnek dolgozom (az Úrnak elsősorban, aztán az egész családnak), szereztem már négy elismerést (mind lány). Természetesen ez a munka az egyik legelhivatottabb a földön, (akar valaki ellentmondani? ) és gyakran napi 14 órát dolgozom (a 24 közelebb áll a valósághoz).
De a munkám több kihívást tartogat, mint a legtöbb átlagos karrier és az elismerés sokkal kielégítőbb, mint pusztán a pénz.

A hivatalnok egyre növekvő elismeréssel töltötte ki a nyomtatványomat, felállt és személyesen kísért az ajtóhoz. Amint ráhajtottam a kocsifelhajtó nkra, a csodálatos új karrieremben elmerülve, szaladtak elém a laborasszisztenseim : 13, 7 és 3 évesek. Az emeletről hallottam a gyermekfejlődési programunk új kísérleti modelljét (6 hónapos kisbabánkat), amint egy új hangmintát tesztelt..

Úgy éreztem, csapást mértem a bürokráciára! Úgy tűntem fel előttük, mint aki sokkal előkelőbb és nélkülözhetetlenebb az emberiség számára, mint ”csak egy másik Anya``.
Anyaság!
Micsoda nagyszerű karrier! Különösen, ha egy cím is van az ajtón. Akkor a Nagymamák ”Vezető tudományos munkatársak a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén", és a Dédnagymamák "Ügyvezető tudományos munkatársak”? Szerintem igen! És hiszem, hogy a nagynénik ”Tudományos munkatárs-helyettesek."
(ismeretlen szerzőtől)

"Azt mondják a szeretetnek nincs formája. Pedig van. A szeretet formáját a gyermekét szerető anya jeleníti meg."
                                                                                           (Idézet Sai Baba 1998.januári beszédéből)

2011. május 3., kedd

Weekly Wisdom - Madártávlatból

Képzeld el, hogy épp az autódban ülsz, és egy zsúfolt úton araszolsz a csúcsforgalomban. Zaj és füst vesz körül mindenhonnan téged, ahogy az emberek a munkahelyükre igyekeznek. Hirtelen a forgalom megáll. „Ó, ne!” – kiáltasz fel mélabúsan. „Nem akarok még egy forgalmi dugót!” Fékek csikorognak, dudák kürtölnek, az emberek a bajuszuk alatt átkozódnak. Érzed, ahogy felmegy benned a pumpa; már megint elkésel.

Ahogy azzal küzdesz, hogy az érzelmeidet palástold, egy feletted elszálló repülő vonja el a figyelmedet. A repülő hamarosan eltűnik, a kék égen azonban elidőzik kicsit a szemed. Látod, ahogy a madarak méltóságteljesen szállnak az égen. Néhányuk egy rövid szárnycsapás után megpihen, hogy tovább vigye őket az áramlat. Mély levegőt veszel, ahogy szemre vételezed a hatalmas eget, melyet művészi felhők tarkítanak. A látvány fensége olyan békével és nyugalommal tölt el, amelyet már régóta nem éreztél. Amint pár értékes és végtelen pillanat eltelik, a szíved menedéket talál a természet nemességében. Úgy érzed, hogy mély nyugalmat tapasztalsz; érzed, ahogy a feszes izmok ellazulnak, lélegzésed elmélyül és egyenletesebbé válik, tested feszültsége egy sokkal kényelmesebb helyzetbe kerül a kocsiülésen.

Erről jut eszedbe – forgalmi dugóba keveredtél. Ahogy körülnézel, és a káoszt vizslatod, különös módon nyugodtnak érzed magadat. Olyan, mintha egy lennél a sok madár közül, és csak mint megfigyelő tekintenél le a kaotikus jelenetre alattad.
Az előtted álló jármű elindul; te is megindulsz, úgy érzed, hogy megfiatalodtál és felélénkültél. A forgalmi dugónak vége, de tudod, hogy valami csodálatos dolog vette kezdetét az életedben. Felfedezted, hogy milyen felemelő, átformáló ereje van annak, ha egy kellemetlen helyzetet madártávlatból szemlélsz. Eltökéled, hogy megtartod ezt az erőt a jövőben is, bármikor érjenek is kellemetlenségek.

Amikor előre nem látható világi vagy személyes események kénye kedvére vagyunk kiszolgáltatva, és nem tudjuk a helyzetet irányítani, elveszítjük a hatalmunkat az események felett. Azok, akik hagyják, hogy ez magukkal ragadja, az ebből eredő stressz hatására megrendülhetnek. Másrészt, ha egy gondterhes helyzetet madártávlatból szemlélünk, az segít abban, hogy farkasszemet nézzünk a nehézségekkel, és erőt ad. Ahogy a forgalmi dugó is, bármennyire kényelmetlen legyen is, sosem tart örökké.

Buddha azt mondta: „Ha valaki sosem szenvedett, sosem kapott áldást.”