2013. január 22., kedd

Visszatekintés - Adventi ruha és ételosztás

2012. december 9., Sopron, Szent György Plébánia

Havas, hideg, igazi karácsonyt váró reggelre ébredtünk. Az első gondolatom az volt, vajon ebben a zord hidegben, hogyan fogják türelemmel végig várni e rászoruló, reményt vesztett, éhes emberek a sorukat? Hogyan fognak a hideggel és korgó gyomrukkal birokra kelni? Aggályom felesleges volt.

Egy héttel a kihirdetett időpont előtt, néhányan, összedugtuk a fejünket, s megbeszéltük a menüt. Elosztottuk, hogy ki mit süt-főz, gondosan ügyelve arra, hogy egyforma ételt ne vigyünk. A vasárnapi asztal ezen a napon bőségesre sikerült. Nemcsak családainknak főztük a finomabbnál finomabb étkeket, hanem gondoltunk azokra is, akiknek már nem adataik meg a finoman szállingózó, gyöngyöző húsleves, a vasárnapi rántott hús minden zugot betöltő illata. Ezen a napon nemcsak ételt készítettünk a rászorulóknak, hanem vittünk magunkkal kicsit ebből a fűszeres hangulatból, az otthonunk melegéből.

Rendezvényünknek Henczel Szabolcs Atya plébániája adott biztonságot nyújtó, szeretettel teli otthont. A plébániához érkezve a kapuban, jókora tömeg várakozott már. Ahogyan észlelték jöttünket, s talán az étkek illatát is, a morajló, beszélgető tömeg, egyszer csak elkezdett megnyílni. A maguk módján egymást figyelmeztetve, udvariasan álltak félre az emberek, hogy tenni tudjuk dolgunkat, hogy minél hamarabb átjuthassunk a várakozó tömegen, s hogy mielőbb részesülhessenek a „jóból”.

Az önzetlen emberi segítségnek, az összefogásnak, és a felajánlásoknak köszönhetően, bőségesre duzzadt nemcsak a kiosztandó meleg étel, a tartós élelmiszerek, a tisztálkodó szerek mennyisége, hanem a ruhák tömkelege is. Köszönet és hála azoknak az embereknek, családoknak, szervezeteknek, akik hozzájárultak e nemes cél megvalósításához. Köszönjük, hogy időt és energiát nem sajnálva mellénk álltak!

S a legcsodálatosabb tapasztalás mindenek felett, hogy ezek az emberek, akik az utcáról, a vizes, fűtés és energia nélküli otthonokból megérkezve, egy hangos szót nem hallattak. Sorukat  türelemmel, alázattal várták ki. Szívet facsaró látvány volt, ahogy átfagyott, koszos, remegő kézzel vitték néhányan magukkal az aznapra erőt, energiát adó meleg ételt. Közel háromszáz adagot tudtunk kiosztani. Minden falat kenyérnek, almának, konzervnek helye volt. Szemükből a hála és a köszönet sugárzott. Sokszor a szavakra nem is volt szükség. Elég volt egy felénk irányuló könnyekkel, meghatottsággal teli pillantás, amiben szavak nélkül köszönték meg a belőlünk áradó szeretetet, törődést, s hogy újra, még ha csak néhány pillanatra is, de embernek érezhették magukat.

Mert a mi célunk nemcsak az üres gyomrok megtöltése, hanem, hogy újra reményt adhassunk nekik. Hogy a nehéz pillanatokban is érezhessék, van hová fordulniuk. Nem tisztünk ítélkezni felettük, hiszen egyetlen percre sem hordtuk cipőiket, nem ismerhetjük sorsukat. A mi dolgunk, hogy melléjük álljunk!
Hiszen a szeretet határtalan és nem válogat!

Böcskey Gabriella


Farsangra

Többen is érdeklődtek, hogy mit tanácsolok annak, ki el akar indulni a lelki élet útján. Farsang lévén egy kissé vidámabban így válaszolok: 

Egyszer egy fiatal titán szerzetes nagyböjtbe így gondolkodott: 

"Böjt van, mindenki böjtöl, de én a magam előrehaladott lelki életével ki kellene valami sajátos, emelt szintű böjtöt találjak, valami olyant, mivel mindenkit leköröznék... Én előveszem azt a friss kolbászt, foglalkozom vele, mert úgy nehezebb legyőzni a kísértést..." 

Elé is vette, simogatta, szagolgatta, és valóban sokkal nehezebb volt így kitartani a böjt elhatározása mellett... 

Aztán arra gondolt, hogy: "lám ugye milyen erős akaratú vagyok, nekem ez meg sem kottyan, hiába na, én jobb vagyok mind oly sok kezdő..., de nem baj tovább megyek, karikákat vágok a kolbászból, így az a csodálatos illat szétterül a szobámban, én meg foglalkozom vele... és így még értékesebb lesz az önmegtagadásom... ". Így is tett, és valóban jó volt látni ahogyan a vágó deszkán szépen elterültek a jó fűszerezett kolbász karikák, ahogyan a kis zsírcseppeken felcsillant a ragyogó napfény... és aztán vágott melléjük szépen vöröshagymát, hogy ha már böjt, akkor legyen böjt... 

A "lelki" barátunk egy bizonyos idő után már nagyon meg volt elégedve a maga életszentségével és arra gondolt, hogy: "ez így nem nagy ügy, ezt egy kezdő is meg tudná tenni... az lenne igazán nagyszerű, ha a finom, friss kolbászkarikát a nyelvemre tenném, hogy átjárja a kolbász íze az egész számat... de a magam hatalmas akarat erejével nem nyelném le... ez lenne az igazi önmegtagadás..." 
Egy nagy csuklás, és a kolbász le is csúszott hátrafelé az önmagát oly sokra tartó ember nyelvéről. Mesterünk nem esett pánikba, pillanat alatt megvolt a válasza...: "Na ez lecsúszott a torkomon, de a következőre már jobban fogok vigyázni." 

Mi tudjuk saját magunkat a legkönnyebben becsapni. Néri Fülöp mondotta az Úrnak komoly önismerettel: "Uram, ne bízzál Fülöpben, mert Fülöp becsap téged"... Igen, mindannyiunknak tudnunk kell, hogy huncut az ember amíg meleg. Hajlamosak vagyunk a gyengeségre, a marék porból született lényünkről mondotta Szent Pál: "A lélek kész, de a test erőtlen..." 

Lelki titánunk jobban tette volna, ha nem a kolbásszal, hanem a jó Istennel, és szép igaz értékes dolgokkal foglalkozott volna... A molnár lisztes lesz, a kéményseprő kormos... Olyanná válok, akinek a társaságában töltöm az időmet... Ha Istenre figyelek, ha a lábához ülök, ha az Ő útját járom, akkor az ő útjának a pora fog rám rakódni és megszentelni engem... Szerintem nem teszik jól, akik folyamatosan a rosszal, vagy saját magukkal foglalkoznak. Mások hibája miatt mérgelődnek, és saját magukat emberekhez hasonlítják. Nekünk egyetlen iránytűnk, mércénk a Szeretet Istene kell, hogy legyen! 
Lelkünket fel kellene emeljük és kitárni a végtelen felé. Hiszem, hogy egyetlen perc, mit Isten szeretetében, e mindent megvilágosító tiszta fényben töltünk el, sokkal jobban megszentel, lelkünknek nagyobb hasznára válik mind megannyi óra, mit mások tökéletlenségének szapulására pocsékolunk. 

Isten szeret, és akkor leszünk szentek, ha az ő képére és 
hasonlatosságára alázattal, szép csendesen átalakulunk.. 

Szeretettel, Csaba t.