2010. szeptember 15., szerda

Tanmesék szeretetről, elfogadásról

Vak ember ült egy épület előtt a lépcsőn, lábánál kalap és egy tábla a következő szöveggel: „Vak vagyok. Kérem, segítsenek!“ Arra ment egy újságíró, és látta, a kalapban alig van pénz, csak pár fillér. Lehajolt, dobott a kalapba pár koronát, s anélkül, hogy megkérdezte volna, elvette a táblát, és a másik oldalára írt egy mondatot..Délután visszatért a vak emberhez, és látta, a kalapban sok pénz van..A vak felismerte a lépteit, s megkérdezte tőle, hogy ő írt-e a táblára, s ha ő volt, akkor mit.. Az újságíró így válaszolt:„Semmi olyat, ami nem lenne igaz. Csak soraidnak kicsit más formát adtam.." Mosollyal az arcán távozott.. A vak soha nem tudta meg, hogy a táblán ez állt: „Tavasz van, és én nem láthatom."

Változtass a stratégiádon, ha valami nem sikerül, és meglátod, minden jobbra fordul! (ismeretlen)
----------------------------------------------------------------------------------------------
A vízhordó története

Egy vízhordozónak volt 2 nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt, és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment, minden nap - a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba.

Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen tette a dolgát, de a szegény törött cserép szégyellte tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak feleannyit tudott teljesíteni. A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál.. - Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé. A vízhordozó így válaszolt a cserépnek: - Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.

Szeretnéd tudni, mi ebből a tanulság?

Mindannyinknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyinkban megvannak, teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban. Addig nem lehetsz boldog, amíg nem tanulsz meg önzetlenül szeretni, és amíg nem találod meg a helyedet a világban.
------------------------------------------------------------------------------------------
"Volt egyszer egy király, akinek vára egy magas hegy tetején állt, és a birodalmára nézett. Az uralkodó annyira népszerű volt, hogy a közeli város lakói minden nap ajándékokat küldtek neki, és születésnapját az egész királyságban megünnepelték. Az emberek szerették, mert közismerten bölcs és igazságos volt az ítéleteiben.

Egy napon tragédia sújtott le a városra. A város vize beszennyeződött, és minden férfi, nő és gyermek megőrült. Csak a király nem, akinek saját kútja volt. Nem sokkal a tragédia után, a bolond városlakók beszélni kezdték, hogy a király különösen viselkedik, az ítéletei nem helyesek, és a bölcsessége színlelés csupán. Néhányan azt is feltételezni merték, hogy a király megőrült. Népszerűsége hamarosan szétfoszlott. Az emberek már nem hoztak neki ajándékokat, nem ünnepelték a születésnapját. A hegy tetején élő magányos királynak nem maradt senkije. Egy nap elhatározta, hogy lemegy a hegyről és ellátogat a városba. Meleg nap volt, ezért ivott egyet a város kútjából.

Aznap éjjel hatalmas ünneplés volt a városban, az emberek boldogok voltak, hogy imádott királyuk visszanyerte a józan eszét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése