2011. július 6., szerda

A táborral kapcsolatos tapasztalatok

Szeress mindenkit: ennyi elég"
                            /Sai Baba/

ELŐZMÉNYEK:

ALAPVETŐ EMBERI ÉRTÉKEK - Ezzel a kifejezéssel néhány évvel ezelőtt  a Nemzetközi Metafizikai Akadémián találkoztam. Mivel deviáns  és értelmi fogyatékos gyerekekkel foglalkozom, rögtön az jutott eszembe, hogy hogyan tudnám a munkám során ezeket az értékeket úgy alkalmazni, hogy  azok beépülhessenek a gyerekek hétköznapi életébe. Az eszemmel még nem igazán fogtam fel, hogy  miről is szól valójában ez a program, de a szívem egyértelműen tudta, hogy ezzel a témával nekem dolgom van.

Évek teltek el abban a várakozásban, hogy majd csak adódik valami képzés, ahol  elsajátíthatom  a módszert . Olvastam Swami írásait az értékekről és láttam a filmet a zambiai csodaiskoláról, VÉLETLEN  bekerültem egy nemzetközi szakértői csoport előadására, ami még inkább felkeltette az érdeklődésemet a téma iránt. Sok helyen próbáltam közelebb jutni a "hogyan"-hoz, míg végül egy  VÉLETLEN folytán összeakadtam Bodrogi Katival és Lakatosné Dörnyei Katival akiknek szerető útmutatásával 2010-ben  egy kis csoporttal elkezdtem a munkát. VÉLETLEN  egybeesés volt az is, hogy a Dalai Láma éppen abban az időben látogatott el hazánkba, s nyomatékosan felhívta a figyelmet az Alapvető Emberi Értékek oktatására. Dörnyei Katinak sikerült személyesen is beszélni vele ebben a témában.

Nagyon fontosnak tartom elmondani: abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy olyan intézményben dolgozom, ahol a vezetés nyitott minden új kezdeményezésre, ebben az esetben is a jóváhagyásukkal és támogatásukkal láttunk neki a feladatoknak. A célom az volt, hogy minél többen találkozzanak azokkal a kifejezésekkel, amik az értékekkel kapcsolatosak. Kiplakátoltam minden szabad helyet  idézetekkel, az 5 értékkel és alértékekkel, figyelem felhívó transzparenseket készítettem. Igyekeztem mindent megtenni azért, hogy úgy a kollégák mint a gyerekek felfigyeljenek a témára.

Mivel  a saját történetemmel szeretnék inspirálni másokat is, fontosnak tartom megosztani,  hogy a kezdeti időszakban fogalmam sem volt, hogyan építsem fel a programot. Egyik ötlet hozta a másikat, ami nem működött elengedtem, ami meg működött, arra ráépültem. Eleinte mindenféle trükkökkel próbálkoztam. A növendékeink kamasz fiúk, ezért igyekeztem olyan  fiús dolgokat  kitalálni, amire azt gondoltam vevők lesznek.  Kitaláltam, hogy lovagrendeket alakítunk, amibe észrevétlen beépítjük a értékek gyakorlását, ami aztán szokásukká válik majd a hétköznapi életben is. Rövid időn belül kiderült, hogy nem voltak rá vevők a gyerekek egy csoport kivételével, ahol a felnőttek jobban odatették magukat az ügy mellé.

Végül önmagától letisztult a program egy gyerekzsúrra, amit minden héten szerdán tartottunk az AEÉ jegyében. Ezeken az összejöveteleken különleges hangsúlyt kapott  a viselkedés kultúra. Pl: Jövetelkor mindenkivel kezet fogtam, megköszöntem, hogy elfogadta a meghívásom - személyes névre szóló meghívót készítettem mindenkinek -, minden gesztusommal arra törekedtem, hogy érezzék, tisztelem és partnernek tekintem őket. Eleinte furcsán és értetlenül néztek, rohangáltak ide-oda, mintha meg lettek volna zavarodva. Később már fegyelmezetten egymás után jöttek kézfogásra, majd szépen csendben helyet foglaltak. Az összejövetelt mindig énekkel kezdtük, spontán alakult ki az indulónk: "Ha jó a kedved tapsolj nagyokat!" Az éneket követően egy-egy értékről beszélgettünk, tanmesét olvasott fel valaki, aztán "kibeszéltük". Utána mindig játszottunk valamit, végül az előre közösen elkészített finomságokat  igazságosan elosztották  - ez mindig nagyon látványosan, de rendkívül precízen történt - és elfogyasztották. Ezek az étkezések nagyon nyugodtak és békések voltak, soha nem fordult elő, hogy akár egy falattal is becsapták volna egymást.
Az összejöveteleket minden alkalommal levezettük: megbeszéltük kinek  mi tetszett, mi nem, hogy érezték magukat.

KONKLÚZIÓ:

A gyerekek 6-8 fős csoportban megismerkedtek az 5 AEÉ-kel, - igazság,béke, erkölcs , szeretet, erőszak nélküliség  fogalmával.              

- nem volt már ismeretlen a téma előttük és a csoport létszám is megfelelőnek bizonyult az egyes viselkedés minták  kialakítására,       
                        - mivel a tapasztalatlanságomból eredően érezhető volt a bizonytalanság, nem tűztem ki nagy célokat: csak ismerkedtünk a kifejezésekkel, a minden
                          napi életben hol találkozunk ezekkel az értékekkel, ki hogyan él meg  hasonló helyzeteket?
- az átlagos képességű gyerekek egyre bátrabban nyilatkoztak, egyre többször szóltak hozzá a témához, mondták el a véleményüket,
- az integrált közösség előnyeit tapasztalhattuk meg ebben a csoportban, a fogyatékkal élő gyerekek jól beilleszkedtek a csoportba, elfogadták őket, nem   csúfolták sőt a nevükön szólították őket, ami más esetekben nem szokott így történni. Pl: Bolond, vagy fogyi néven szólított gyereknek hirtelen neve lett és tisztelettel hallgatták őt.
- Egy középsúlyos fogyatékos gyereknél a verbális önkifejezés nagy fokú javulása volt tapasztalható. Társai tisztelni kezdték, s ez a reggeli nagy csoportos foglalkozáson is megmutatkozott. Egyre bátrabban nyilatkozott meg ott is.
- A viselkedési szokások kialakításával párhuzamosan nőtt a tolerancia szintjük az önfegyelmük és önkifejezésük - sajnos ez a nagy közösségben nem volt szinten tartható, nem volt észlelhető a javulás.
- Eljött az idő, amikor már vártak az összejövetelt, s utánam kiabáltak, hogy mikor lesz már gyerekzsúr?

A programmal egy időben egy kolléganő meditációt tartott a gyerekeknek,  Swasticsné Németh Ildikó pedig néhány nagyobb rendezvényünkre jött önzetlenül segíteni, népszerűsítve Swami programját.

KUDARCÉLMÉNY:

A tanév második felétől olyan fizikai és lelki terhekkel küzdöttem, amik meghaladták a teherbírásom. Egyre fogyott az erőm, s minden amit  addig szívből csináltam már csak erővel ment, aztán meg már úgy sem. Abból a nagyon sérült "gyerek anyagból" amivel dolgoztam 2 max. 3 gyerekkel lehet sikeres munkát végezni, ebben az összeállításban már belefér a tehetséggondozás is, ami megkoronázza a munkám, ami már sikerélményt is hoz bőven gyereknek felnőttnek egyaránt, s amiből lehet hosszú időre töltekezni.  Ezzel szemben olyan integrált közösségben kellett a munkám végezni, ahol a 17 éves kamasz,  a pszichopata és a fogyatékos gyerek volt  együtt többnyire 8, de néha 9 fős közösségben. Aki a szakmában dolgozik az tudja, hogy mit jelent ez. A folyamatos kudarcélmények előbb utóbb kiégéshez vezetnek, amikor már csak egyetlen dologra tud gondolni az ember, hogy túlélje az aznapot , amikor a tehetetlenségtől már nincsenek gondolatok, nincsenek érzelmek, csak a kongó üresség,  és az érzés, hogy nem akarok gyereket látni!!!
Normális esetben az ember ilyenkor beadja a felmondását.

Kaptam egy email-t, hogy Budapesten indul  az Alapvető Emberi Értékek oktatói tanfolyama. Gyors szervezés és az intézményből hárman jelentkeztünk, ketten elvégeztük a tanfolyamot. Ma már pontosan tudom, hogy ami történt, annak így kellett történnie. Ha akkor folytatom a gyerek zsúrt rossz útra tévedünk. Már nem gondolkodom azon, hogy ebben az erőszakkal teli környezetben, hogyan lehet megvalósítani az erőszak nélküliséget, mert tudom, hogy ez önmagában lehetetlen. Viszont megismertem egy rendszert, ami összefüggéseiben jól működik, ami segíti a gyerekeket abban, hogy az alapvető értékeket meglássák, azokat alkalmazni tudják.. A tanfolyam első hozadéka egy táborozás lett Siófok-Kilitin, amit a szabadidős tevékenységekkel együtt Kovács Béla és Gunics Zsuzsa  önzetlenségének köszönhetünk, valamint annak a sok jó embernek akik a három nap alatt a 10 rakoncátlan gyerekeinket terelgették, támogatták.

A TÁBOR

Amikor szerveztem a csapatot legszívesebben az összes gyereket  elvittem volna. Minél többet gondolkodtam azon, hogy kit vigyek, annál nehezebb volt azt mondani, hogy „te nem jöhetsz”. Végül valahogy kiválasztódtak maguktól. Akit nagyon szerettem volna vinni, az otthon maradt, akit meg nem nagyon akartam, az egyszerre csak ott volt.

Felkészítettem őket arra, hogy lesznek kötelező programok és előadások és lesz szabad program. Tisztáztuk azt is, hogy a tábor az Alapvető Emberi Értékekről szól majd. Soha ilyen várakozást nem éreztem semmi iránt. Megszoktam a gyerekek közömbösségét, a gyanakvást, a bizalmatlanságot, inkább sodródnak az eseményekkel, mint sem készülnének rá. Egy- két kivétellel a kapcsolatunkban is érződött az elmúlt pár hónap fásultsága. A két kísérő két különböző nevelőegységből jött velünk, így akartam, megbíztam bennük.
A találkozás előtt – minden eshetőségre felkészülve – egy részletes programot készítettem, Gunics Zsuzsival egyeztettünk és végül egy rugalmasabb, élhetőbb programban realizálódtak az események.

Az első nap egy felvezető szakasz volt: ismerkedés, rögtön egy fürdés a Balatonba, - ez egy nagyon jó ötlet volt, mert jó kedvet csinált és közel kerültek egymáshoz a résztvevők. Az első kötelező program a „Ki vagyok Én?” témáról szólt, tanmese és beszélgetés. Nagyon fegyelmezetten ellenvetések nélkül zajlott.  Este „Férfiak egymás közt” egy  fergeteges élmény a nagyoknak / mellesleg: még  soha nem szerettem volna annyira kihallgatni valamit, mint ott, - csak hát nem mertem!/  este indián fuvócső készült papír töltettel, aminek ugyan csak nagy sikere volt.

Második nap nagyon tartalmas és szép nap volt: megnéztük a „Víz rejtett bölcsessége” c. filmet, meghallgattunk egy tanmesét a barátságról, megbeszéltük azt. Érdekes gyakorlatok voltak, aminek a szemkontaktus volt az alapja. Tekebajnokság volt egy közeli pályán, este szülinapi  „buli” ahol  a gyerekeink is műsort adtak az ünnepelt felnőttnek. Este még egy szép filmet néztünk meg a lelkierő, a kitartás és az akarat hatalmáról, a címe: A békés harcos útja.

A harmadik nap délelőtt a paintball-pályán telt nagy megelégedésre. Délután táborzárás, a három nap levezetése és  értékelése.

KONKLÚZIÓ   /Mitől volt fergeteges sikere a tábornak?/

Azok a gyerekek akik intézetünkben élnek, többnyire olyan antiszociális környezetből kerülnek hozzánk, ahol már a közvetlen környezet is nagy kihívást jelentett számukra.

Siófok-Kiliti szálláshelyünkön egy nyitott, kellemes családias környezet várta őket, ahol a közös hálótér mellett kis vackokba lehetett elbújni a világ szeme elől, és voltak olyan közösségi terek, ahol együtt lehetett lenni a nagy egésszel. Amihez éppen kedve volt. Nem zártak előlük semmit, szabadon közlekedhettek mindenütt. A területen cseresznyefák voltak, szabad volt szedni belőle.

Minden NYITOTTSÁGOT, BIZALMAT és BIZTONSÁGOT  sugárzott. NEM VOLT ÉRTELME AZ ERŐSZAKNAK.

Maga a család sem adott biztonságot nekik, ezért sok a lelki sérült,, magányos gyerek. Mást vár el tőlük a társadalom és más a családból hozott személyes élmény. Ez a kettősség frusztrálttá, bizalmatlanná teszi őket. Nem bízik saját magában sem, ezért állandóan szorong. Nem tartoznak senkihez, hát oda verődnek ahová befogadják őket – rendszerint a drog és bűn területén.
Nincs követhető család minta.

A felnőtt társaság spontán alakult. Aki éppen ráért, akit érdekelt a lehetőség az jött a táborba, hogy élesben is gyakorolja a AEÉ oktatását. A természet sem alakíthatta volna jobban és értékesebben a csapatot. Jelen volt minden élethelyzet. A befogadó nyitott család, ahol a két kisgyerek úgy járt kézről kézre, mintha a kistestvérek lettek volna. Mélységes tisztelet Gyöngyvérnek és Imrének a nyitottságukért. Engedték a gyerekeket elvegyülni és a kicsiket imádták és kényeztették a kamaszok. Végre megmutathatták az érzéseiket  az ölelésen és a játékon keresztül.
CSALÁDMINTA!!!! SZERETET!!!!!
Az a fajta közösségi élmény amiben részük volt, senkit sem hagyott érintetlenül. Voltak gyermekek akik állandóan a konyhában sündörögtek, részt vettek a beszélgetésekben, a konyhai előkészületekben. Nem azt nézték, hogy ki a beosztott konyhás, spontán történtek a dolgok, de mindenki tudta, hol kell segíteni, hol van rá szükség vagy éppen melyik az a téma a beszélgetésekben,  ami valamiért jobban érdekli őt.
A közös munkák és élményeken keresztül BARÁTSÁG-ok alakultak ki, az ÖSSZETARTOZÁS élményét élhették meg, ami láthatólag LÉLEKÉPÍTŐ és szépítő hatással volt a gyerekekre.

Egyértelmű volt, hogy a kisebbeknek hiányzott az anyai ölelés, a simogató kedves szó, ezért volt az, hogy Gyöngyvér mellett mindig sertepert valamelyik kicsi megérezve mellette a BIZTONSÁG-ot.
A nagyobb gyerekek árnyékként kísérték Bécit és Imrét, nem lehetett levakarni sem őket. Ezek az együttlétek voltak a „FÉRFI DOLGOK”  amik mély nyomot hagytak a fiúkba. Máig ezt emlegetik. /Míg élek sajnálni fogom, hogy nem hallgatóztam!!/ 

Annak ellenére,  hogy – kamaszok lévén - a szexualitás jelen van a mindennapjaikban  nagyon pozitívan  reagálták le azt, hogy voltak fiatal nők is a csoportban és alkalmuk nyílt sok-sok beszélgetésre velük.  „Amilyen az adjon Isten, olyan  lesz a fogadj Isten!”, de sorolhatnám még az idevonatkozó közmondásokat.

S végül ott volt az a magányos, megérinthetetlen gyerek, akinek a beilleszkedése abból állt, hogy minden eseményben részt vett, de csak a dalban mutatta meg önmagát. Mindig volt felnőtt, aki figyelt rá, beszélgetett vele.

Az állandó bizonytalanság, az érzékeny életkor hajlamossá teszi a gyerekeket az elszigetelődésre. A közösségi élmény annyit jelent számára, hogy a csupasz erejével kit tud legyőzni, ki felett tud hatalmat szerezni. Legfőbb vágya, hogy az adott közegben domináns személy lehessen.


„Élni és élni hagyni” ebben a szellemben működött a tábor. Emberek voltak a táborban nem pedig bőrük és ranguk szerint megkülönböztetett neveltek, akik ugyanolyan tiszteletet és figyelmet kaptak, mint mindenki más.
Voltak szabályok, de a mindennapokban csak történtek a dolgok, az események személyre szabottan alakultak mindig úgy, ahogy szükség volt rá. IDŐNEK ÉS TÉRNEK NEM VOLT ÉRZÉKELHETŐ JELENTŐSÉGE!
A játékok és az előadások a KAPCSOLAT ÉPÍTÉS-t és ÖNFEGYELMET  ÖNISMERETET és TÜRELMET  fejlesztették A közös munka, a jól megtervezett és összeállított program  három napra  egy olyan KÖZÖSSÉGET  kovácsolt, ahol a deviáns megkülönböztetett gyerekek komformistává váltak egy „fentről” jól megtámogatott, megtervezett integrált közösségben, amit még megkoronázott GUNICS ZSUZSA  önzetlensége, emberszeretete és szakmai hozzáértése.

Érdekes volt megfigyelni, ahogy közeledett az elköszönés, úgy vált egyre észrevehetőbbé az a fajta visszarendeződés, ami az intézményben tapasztalható.

A hazafelé vezető úton az élmények levezetése különféle módon történhetett – külső körülményektől függően – egyrészt élményszerű meséléssel, újra és újra felelevenítve és újraélve a történéseket. Ennek az élménynek lehettem én is részese s elmondhatom, felejthetetlen volt.

Másfél hét múlva sorra meginterjúvoltam a résztvevő gyermekeket, hogy emlékeznek vissza a táborra? Nagyon tanulságos az a történet is!


                                                                          Preisinger Hilda

Erőpróba egy siófoki táborban

Június közepén a zalaegerszegi speciális gyermekotthonból tíz ifjút invitált az Alapvető Emberi Értékekért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának  tagja, Kovács Béla és felesége Gunics Zsuzsanna – aki szintén az alapítvány tagja - , siófoki nyaralójukba három napra. A vendéglátásban segítségére voltak az alapítvány felnőttképzésén végzett oktatók is, akik számára igazi mélyvíznek ígérkezett a feladat, aztán egy felemelő közös élmény kerekedett belőle.

Tábori csendélet

Mikor a táborban jártam, sajátos idill fogadott. Az alapítványi tagok, az oktatók, a gyerekeik és az intézetis fiúk tökéletes elegyet alkotva lakták be a nyaraló szobáit, konyháját, kertjét, éppen beszélgettek, játszottak, cseresznyéztek. Túl voltak egy délelőtti foglalkozáson, az ebéden, és a délutáni teke-programig múlatták kedvükre az időt.

A speciális gyermekotthonból azok közül a fiúk közül jöhettek el tízen Siófokra, akik jártak az intézet egyik nevelőjének alapvető emberi értékekről szóló, napi egy órás tanfolyamára. Faggatózásomra pár fiú szívesen mesélt magáról:

F.-nek, aki hamarosan betölti a 18. életévét, és három hónapja már apuka, a baráti hangulat és a közvetlenség tetszett legjobban a táborban. A 16 éves A. arról is szívesen beszélt, talán túl szívesen is, hogy ő azért került a zalai gyermeknevelő intézetbe, mert iskolát került, és volt már dolga a rendőrséggel is rablás, súlyos testi sértés és autólopás miatt. Szerinte az emberi értékekről szóló tanfolyam jó irányba változtat az életfelfogásán. Azt mesélte, még mindig a délelőtti előadás hatása alatt áll, ahol arról néztek meg egy filmet, hogyan lehet imával tisztítani a vizet.
- És te ezt elhiszed? – kérdezem.
- Hát persze! Hiszek az imában, hétéves korom óta imádkozom – válaszolja.
A 17 éves E.,  - aki a következő tanévben készül befejezni a 8. általánost - bevallotta, azt hitte dögunalmasak lesznek a beszélgetések, foglalkozások, de egyáltalán nem azok. A többi program meg pláne izgalmas. A balatoni fürdőzés megvolt, de a tekézés, meg egy a paintball csata még hátravan.

A gyermeknevelő intézet igazgatójának vigyázó szeme

Szegedi János, a gyermekotthon igazgatója a táborozás második napján váratlanul megjelent. Úgy gondolta, meg kellett néznie, jó helyen vannak-e a gyerekei. „Az a tíz gyerek, aki itt van, mosolyog, ez a legfontosabb” – konstatálta már az első percek után megnyugodva.

Elmondása szerint a zalaegerszegi intézményben 48 fiút nevelnek. Lakói olyan 12-18 éves fiatalok, akik korábbi környezetükben semmiféle együttműködésre nem voltak hajlandók, és  zömük már a rendőrséget is megjárta; a kisebbek főleg lopás miatt, a nagyobbak közt többen élet- és vagyon elleni bűncselekmények miatt. Egy részük mentálisan is sérült. Az országban a zalain kívül még egy ilyen, hasonló létszámmal működő speciális intézmény található, ahol maximum két évet tölthetnek a fiatalok.

Az igazgató faggatózásomra beszélt arról is, hogy az Alapvető Emberi Érékekért Közhasznú Alapítvánnyal néhány nevelőn keresztül került kapcsolatba az intézmény, amit nem bán, mert az alapvető erkölcsi értékek általános érvényűek, és az oktatása bármilyen megközelítésben a gyerekek épülését szolgálja. „A puding próbája az evés” – fogalmazott, miért is engedte be az intézmény falai közé az alapítványt. Ma már a 40 közvetlenül gyerekekkel foglalkozó alkalmazottból ketten az alapítványhoz tartoznak, illetve követik útmutatásait. „A gyerekek közt élek, azonnal látom az eredményt” – mondta Szegedi János, hozzátéve, az alapítvánnyal történő együttműködés nyilván nem jelenthet eredményes terápiát mind a 48 fiatalnak, de ha csak 10-15-nek ad valamit, akkor már érdemes folytatni. Ezek a fiúk zömével erkölcsi problémákkal küzdenek, amit nem lehet „pallossal” megoldani, terápiára pedig nem hajlandók járni.

A fiúk a táborba három nevelő kíséretében érkeztek. Van közöttük olyan, akinek soha többé nem lesz ilyen élmény az életében – mondta az igazgató, aki szerint egy ilyen tábor azért jó, mert mutat egyfajta alternatívát a gyerekeknek arról, hogy így is lehet élni. Az övék lesz ezek után a választás, hogy melyik utat járják be.

Ahogy az oktatók látták

Barabás Gyöngyvér azt meséli, voltak a párjával aggályaik a táborral kapcsolatban, ahová négy gyerekükből kettőt magukkal hoztak, de megszégyenültek ezekkel az aggályokkal. „Olyan fantasztikus gyerekekkel és nevelőkkel találkoztunk itt, hogy nem is tudjuk, ki van körön kívül és belül, vagyis ki kit tanít és mire” - mondta.

Gunics Zsuzsanna óvodavezető, óvodapedagógus, az első alapítványi kurzus egyik oktatója szerint nem átlagos gyerekanyag került ebbe a táborba, és csodálatos volt megfigyelni, hogy rövid idő alatt mennyit változtak a résztvevő fiúk. „Bevallom, voltak kétségeim, de már fel vagyok dobva attól a nyitottságtól és sikertől, amit megtapasztaltunk” – fogalmazott, aztán néhány példát is említett, mit ért a siker alatt. A kötelező foglalkozáson kezdetben kifejezetten nagy volt a nyüzsgés, de a második napon már egy pisszenés sem hallatszott, és senki nem sérelmezte, hogy a tervezettnél tovább tart. Játszottak a gyerekek „bizalomjátékot” is, amikor egy ember középre áll, és a többiek elkezdik döntögetni, miközben neki pedig meg kell bíznia bennük, hogy nem hagyják elesni, és időben elkapják. „Ezeknek a fiúknak sugárzott a tekintetük játék közben, mintha megtapasztalták volna, hogy lehet lebegni drog nélkül is” - mesélte.

Kik is azok az oktatók?

2011.március 26.-i kezdettel Budapesten elindult az első alapvető emberi értékek oktatója (csoportvezető) képzés. Ez a képzés elsősorban arról szól, hogy hogyan hozzuk felszínre önmagunkban, és hogyan alkalmazzuk, vigyük be az alapvető emberi értékeket a saját otthonunkba (mindennapi életünkbe), munkahelyünkre. Ennek a programnak az oktatása ingyenes, és azok, akik a program oktatói (csoportvezetői) lesznek, kizárólag ingyenesen az alapítvánnyal együttműködve oktathatják a jövőben ezt a programot. Kovács Béla mb. egyetemi oktató Indiából hozta be az alapvető emberi értékek oktatása című licenszet, és azóta is  e program  országos szintű terjesztésén munkálkodik, mint a program egyik oktatója.

Gunics Zsuzsanna, az első alapítványi kurzus oktatója úgy látja, hasznos tapasztalatokkal járt az első csoport kiképzése. Egyebek közt például azzal kapcsolatban, hogy mit is kell és lehet kezdeni a látszólag nagyon száraz, ugyanakkor csodálatos tananyaggal, hogy emészthetőbb legyen. Az első tanfolyamot 1 férfi és 8 nő végezte el Budapesten, de például Bodrogi Katalin, az  alapítvány felügyelő bizottságának elnöke az elsők között ösztöndíjasként    három hónapos gyakorlaton vett részt Angliában egy alapítványi iskolában, ami egyben óvodaként  is működik.  Itt évek óta zajlik az alapvető emberi értékek oktatása. Azóta mások is lehetőséget kaptak arra, hogy ebben az iskolában tapasztalatokat szerezzenek arról, hogy hogyan lehet integrálni a „kötelező tananyaggal” az alapvető emberi értékek oktatását. Zsuzsanna a jövőbeni tervekről annyit mondott, szeretnék a külföldi ösztöndíjasok létszámát 4-5 főre emelni, továbbá megnyitni az alapítvány saját óvodáját és iskoláját.  

A táborban az oktatói munkát „élesben” először gyakorló Polgár Ildikó – aki egy termékforgalmazó cég adminisztrátora a főváros közelében – arról mesét, hogy már vett részt némi metafizikai „fejtágításon”, amikor kapcsolatba került az alapítvány első tanfolyamával. Kapott egy e-mailt a tanfolyam indításáról, és fogalma sem volt róla, hogy pontosan micsoda, de belevágott, aztán megtetszett neki a részben már ismerősnek tűnő tananyag. „Önmagam legyőzése volt a lényeg, sok ember előtt megszólalni, amiről egy idő után úgy éreztem, erre vágytam”- fogalmazta meg érzéseit.

Barabás Imre és Barabás Gyöngyvér, a négygyermekes házaspár együtt végezte el a tanfolyamot. Gyöngyvérnek a belső intuíciója súgta azt, hogy jelentkeznie kell rá, aztán magával vitte a férjét is. Meséli, volt már szülésznő, vendéglátós, idősgondozó, most pedig éppen a belsőépítész családi vállalkozásukban tevékenykedik. Tudja, hogy a magyarságával, és az emberek fejlesztésével még dolga van. A tanfolyamon kapott egy útmutatást, hogyan legyen hiteles.

Imre, a párja úgy látja, a képzés egyfajta rendszerbe szedte és értelmezte azt, amiről az élete szól. A tanultak alkalmazása irányt mutat a munkájában, a családban, a kapcsolatok építésében. Azt még nem tudja, hogy akarnak-e a jövőben önállóan képzéseket tartani, de az biztos, hogy a cégben dolgozó 30 alkalmazottal való kapcsolatban hasznát veszik a tanultaknak.