A harmadik Anasztáziás
találkozót 2026. május 16.-án tartotta meg alapítványunk a fonyódi Funoldi
vendégház nagytermében, ahová most is érkeztek az ország minden pontjáról érdeklődők.
A rendezvényen Vlagyimir Megre Oroszország zengő cédrusai című könyvsorozatának
egy-egy részét beszéljük át. Most a harmadik könyvben leírtakról, azok
értelmezéséről, üzenetéről volt szó.
Olyan emberek gyűltek össze, akik
olvasták a könyvsorozatot, így tudnak Anasztáziáról, az orosz tajgában élő
remetenőről, aki egyebek közt számtalan tanáccsal látta el a kiskert-,
kisbirtok tulajdonosokat.
A
májusi találkozónkon délelőtt Anasztáziának az alapvető emberi értékek szerinti
életről szóló útmutatásait közvetítette, magyarázta alapítónk, Lakatosné
Dörnyei Katalin a hallgatóságnak.
Délután
Kátai Piroska beszélt a magyarországi Anasztáziás közösségért végzett
munkájáról, a jelenlegi aktualitásokról, saját tapasztalatokról.
Egyik
résztvevőnk, Szentkúti-Kiss Gábor is tartott előadást a Zamárdiban megvalósult családi
birtokáról, kivetített fotókkal is illusztrálva, majd az előadók válaszoltak a
felmerülő kérdésekre. A találkozó kötetlen beszélgetéssel zárult.
A
szokásos pazar környezetben, Fonyód egyik legszebb pontján tartottuk most is a
rendezvényt, ami kellemes hangulatban telt. A résztvevők hoztak egymásnak
ajándékba magokat, cserepes virágokat, kóstolókat is. Az előadótermet
alapítványunk egyre kreatívabbá váló tagjainak természetet ábrázoló
alkotásaival díszítettük.
A találkozók célja
elsősorban az, hogy segítséget nyújtsanak azoknak, akik Anasztázia tanításait
szeretnék átvinni a gyakorlatba. A másik cél az, hogy a hasonló érdeklődésű
emberek találkozhassanak, megismerhessék egymást.
Tűzeset:
Sajnos tűzeset történt a közösségünkhöz tartozó egyik házaspár családi birtokán
és a szomszédjukban, önhibájukon kívül sok mindenük odaveszett. Igyekeztünk
nekik segíteni egy rögtönzött pénzgyűjtéssel, amit mielőbb eljuttatunk nekik. Aki
tudja támogathatja őket további pénzbeli és tárgyi adományokkal-
Az egyik károsult családja, Mrakovics Ritáé. Itt egy
melléképület égett le teljesen, amely tele volt tetőépítéshez előkészített
faanyaggal, valamint kisipari gépekkel, többek között szalagfűrésszel és
gyalugéppel. A kár óriási.
A másik károsult, Iványi Zoltán tanyája teljesen
leégett a melléképületekkel együtt. Gyakorlatilag semmije nem maradt. Az
állatai közül is volt, amelyik megégett. Egy egész élet munkája semmisült meg.
·
Mrakovics Rita, Erste Bank:
11620004-34562401-20000009
·
Iványi Zoltán, OTP Bank: 11773456-02780478
A
FOLYTATÁSRÓL:
A
tízkötetes könyvsorozat negyedik részét a
következő Anasztáziás találkozón,
2026. november 28. - án beszéljük
át. A helyszín továbbra is a Funoldi Vendégház lesz. Minden alkalommal a
könyvsorozat következő részét vesszük górcső alá, és Kati ismét válaszol a
felmerülő kérdésekre, megoldást keresve egyéni problémákra is.
Minden rendezvényünk ingyenes!
(A
szállását és az étkezését mindenki maga biztosítja.)
Köszönjük a résztvevők újabb adományait, amivel
az alapítványunk által rendszeresen támogatott anyaotthonok, idősotthon,
állatmenhely további működését segítjük!
Török Tünde
AEÉ alapítvány kuratóriumi tag


