2016. január 12., kedd

Márkus Barbara: Kettős valóság Engedd a változást, könyv és CD ajánló



Ajánlom e könyvet mindazoknak, akik eljutottak életük azon pontjához, hogy feltegyék a kérdést önmaguknak: „Ki vagyok én?”. Ez az egy kérdés határozza meg lényünket. Ez hajt bennünket nap, mint nap a fejlődés és tapasztalás útján. Ez a kérdés fogalmazódik meg bennünk, amikor levegőt veszünk, vagy testünk csodálatos és összehangolt munkáját figyeljük. De ez foglalkoztat bennünket akkor is, amikor észrevesszük, hogy az anyag határain túl létezik valami más is, ami fizikai érzékeinkkel nem tapasztalható, de létezésével kapcsolatban egyre több felismerésünk születik. Számtalan jel érkezik számunkra a hétköznapok rohanásában, amely arra késztet bennünket, hogy megálljunk egy pillanatra és ráeszméljünk létezésünk eredetére, jövőjére és okára. A könyv megírása évek óta tart, hiszen saját fejlődésem is megállíthatatlanul halad a maga útján. Így az új felismerések mindig új gondolatokat szültek, melyek újabb adalékokat jelentettek az íráshoz. 

Úgy érzem, most jött el az a pillanat, amikor mindezt az Olvasó elé kell tárnom. Itt az idő, hogy ebben a kaotikusnak tűnő, ideges világban, ahol napjaink teljesítmény-orientáltak, ahol nincs idő az emberi kapcsolatok ápolására, a szeretet átélésére, csak a félelmeink és szorongásaink hálójában vergődünk, megálljunk. 

Ez a könyv adjon egy biztos pontot, ahol a megoldódás, feloldódás, letisztulás folyamata elkezdődhet. Őszintén remélem, hogy azok a felismerések, amelyek számomra is útmutatást adtak, és logikus megértést szültek, az Olvasó számára is térképként szolgálnak majd, hogy megértse élete egyéni küldetését és az emberiség közös feladatát.

CD: 

Kettős valóság
A szeretet hangjai 

Szívből ajánlom könyvem mellé ezt a cd-t. Hallgatóját a szeretet rezgéseibe emeli, az általa adott zenei élmény megnyugtat, feltölt. Jóleső hallgatni háttérzeneként, de egy relaxáció alkalmával is segíti a belső csendben való elmerülést. Ezúton köszönöm zenészkollégáimnak, hogy a hangom alá csodálatos zenei világot varázsoltak és munka közben velem együtt emelkedtek a szeretet hangjaiba.

Márkus Barbara 


Olvasson tovább Márkus Barbara oldalán:
http://atudatoselet.webnode.hu/uj-konyvem/

Márkus Barbara: Kettős valóság Engedd a változást, könyv és CD
Márkus Barbara: Kettős valóság Engedd a változást, könyv és CD



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése