2015. december 14., hétfő

Pénz és könyvadomány Böjte atyának

A II. Balatoni Csillagösvény körút részeként 2014. július 30-án Fonyódon járt Böjte Csaba ferences atya, az árva és nehéz sorsú gyerekek nevelésével foglalkozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke. Fonyódon találkozott az alapítványunk alapítójával is, ahol pénzt és könyvadományt vett át tőle.

Az Alapvető Emberi Értékekért Közhasznú Alapítvány (AEÉ) már korábban is támogatta Böjte atya alapítványát, és személyesen felkeresték őt Romániában. A mostani gyűjtés céljaira Lakatosné Dörnyei Katalin, az AEÉ alapítója, a fonyódiak 50 ezer forintos pénz-, valamint a Verses Biblia című könyv adományát adta át az atyának.

Böjte atya idén másodszor járt a Boldogasszony Iskolanővérek által vezetett, nemzetközi elismeréseket is begyűjtött Marosszéki Kodály Gyermekkórussal a Balatoni Csillagösvény körúton, ahol adományokat gyűjtöttek egy szovátai kórus és kultúrközpont megépítésére. A körút során nyolc településen szentmisét adó atyát és az azokon Kodály műveket, egyházi dallamokat éneklő gyermekkórust, valamint az iskolanővéreket Siófok önkormányzata fogadta be. Minden nap a meglátogatott településhez tartozó egyházközösség nyújtott ellátást és élményeket a csapatnak.

Az iskolanővérek a Szováta és Nyárád környéki hátrányos helyzetű gyermekeket segítik zenei missziójukkal, mozgó ének- és zeneiskolai programjukkal. A gyűjtésből számukra épül központ Marianum Tündérkert néven, amelynek alapjait sikerült már lerakni a  tavaly gyűjtött támogatásokból. Az idei körúton összegyűlt pénzből szeretnék felhúzni a falakat. Jövőre várhatóan folytatódik a Balatoni Csillagösvény, míg fel nem épül az új kultúrközpont.

Török Tünde

Böjte Csaba
Böjte Csaba