Szeress mindenkit: ennyi elég"
/Sai Baba/
ELŐZMÉNYEK:
ALAPVETŐ EMBERI ÉRTÉKEK - Ezzel a kifejezéssel néhány évvel ezelőtt a Nemzetközi Metafizikai Akadémián találkoztam. Mivel deviáns és értelmi fogyatékos gyerekekkel foglalkozom, rögtön az jutott eszembe, hogy hogyan tudnám a munkám során ezeket az értékeket úgy alkalmazni, hogy azok beépülhessenek a gyerekek hétköznapi életébe. Az eszemmel még nem igazán fogtam fel, hogy miről is szól valójában ez a program, de a szívem egyértelműen tudta, hogy ezzel a témával nekem dolgom van.
Évek teltek el abban a várakozásban, hogy majd csak adódik valami képzés, ahol elsajátíthatom a módszert . Olvastam Swami írásait az értékekről és láttam a filmet a zambiai csodaiskoláról, VÉLETLEN bekerültem egy nemzetközi szakértői csoport előadására, ami még inkább felkeltette az érdeklődésemet a téma iránt. Sok helyen próbáltam közelebb jutni a "hogyan"-hoz, míg végül egy VÉLETLEN folytán összeakadtam Bodrogi Katival és Lakatosné Dörnyei Katival akiknek szerető útmutatásával 2010-ben egy kis csoporttal elkezdtem a munkát. VÉLETLEN egybeesés volt az is, hogy a Dalai Láma éppen abban az időben látogatott el hazánkba, s nyomatékosan felhívta a figyelmet az Alapvető Emberi Értékek oktatására. Dörnyei Katinak sikerült személyesen is beszélni vele ebben a témában.
Nagyon fontosnak tartom elmondani: abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy olyan intézményben dolgozom, ahol a vezetés nyitott minden új kezdeményezésre, ebben az esetben is a jóváhagyásukkal és támogatásukkal láttunk neki a feladatoknak. A célom az volt, hogy minél többen találkozzanak azokkal a kifejezésekkel, amik az értékekkel kapcsolatosak. Kiplakátoltam minden szabad helyet idézetekkel, az 5 értékkel és alértékekkel, figyelem felhívó transzparenseket készítettem. Igyekeztem mindent megtenni azért, hogy úgy a kollégák mint a gyerekek felfigyeljenek a témára.
Mivel a saját történetemmel szeretnék inspirálni másokat is, fontosnak tartom megosztani, hogy a kezdeti időszakban fogalmam sem volt, hogyan építsem fel a programot. Egyik ötlet hozta a másikat, ami nem működött elengedtem, ami meg működött, arra ráépültem. Eleinte mindenféle trükkökkel próbálkoztam. A növendékeink kamasz fiúk, ezért igyekeztem olyan fiús dolgokat kitalálni, amire azt gondoltam vevők lesznek. Kitaláltam, hogy lovagrendeket alakítunk, amibe észrevétlen beépítjük a értékek gyakorlását, ami aztán szokásukká válik majd a hétköznapi életben is. Rövid időn belül kiderült, hogy nem voltak rá vevők a gyerekek egy csoport kivételével, ahol a felnőttek jobban odatették magukat az ügy mellé.
Végül önmagától letisztult a program egy gyerekzsúrra, amit minden héten szerdán tartottunk az AEÉ jegyében. Ezeken az összejöveteleken különleges hangsúlyt kapott a viselkedés kultúra. Pl: Jövetelkor mindenkivel kezet fogtam, megköszöntem, hogy elfogadta a meghívásom - személyes névre szóló meghívót készítettem mindenkinek -, minden gesztusommal arra törekedtem, hogy érezzék, tisztelem és partnernek tekintem őket. Eleinte furcsán és értetlenül néztek, rohangáltak ide-oda, mintha meg lettek volna zavarodva. Később már fegyelmezetten egymás után jöttek kézfogásra, majd szépen csendben helyet foglaltak. Az összejövetelt mindig énekkel kezdtük, spontán alakult ki az indulónk: "Ha jó a kedved tapsolj nagyokat!" Az éneket követően egy-egy értékről beszélgettünk, tanmesét olvasott fel valaki, aztán "kibeszéltük". Utána mindig játszottunk valamit, végül az előre közösen elkészített finomságokat igazságosan elosztották - ez mindig nagyon látványosan, de rendkívül precízen történt - és elfogyasztották. Ezek az étkezések nagyon nyugodtak és békések voltak, soha nem fordult elő, hogy akár egy falattal is becsapták volna egymást.
Az összejöveteleket minden alkalommal levezettük: megbeszéltük kinek mi tetszett, mi nem, hogy érezték magukat.
KONKLÚZIÓ:
A gyerekek 6-8 fős csoportban megismerkedtek az 5 AEÉ-kel, - igazság,béke, erkölcs , szeretet, erőszak nélküliség fogalmával.
- nem volt már ismeretlen a téma előttük és a csoport létszám is megfelelőnek bizonyult az egyes viselkedés minták kialakítására,
- mivel a tapasztalatlanságomból eredően érezhető volt a bizonytalanság, nem tűztem ki nagy célokat: csak ismerkedtünk a kifejezésekkel, a minden
napi életben hol találkozunk ezekkel az értékekkel, ki hogyan él meg hasonló helyzeteket?
- az átlagos képességű gyerekek egyre bátrabban nyilatkoztak, egyre többször szóltak hozzá a témához, mondták el a véleményüket,
- az integrált közösség előnyeit tapasztalhattuk meg ebben a csoportban, a fogyatékkal élő gyerekek jól beilleszkedtek a csoportba, elfogadták őket, nem csúfolták sőt a nevükön szólították őket, ami más esetekben nem szokott így történni. Pl: Bolond, vagy fogyi néven szólított gyereknek hirtelen neve lett és tisztelettel hallgatták őt.
- Egy középsúlyos fogyatékos gyereknél a verbális önkifejezés nagy fokú javulása volt tapasztalható. Társai tisztelni kezdték, s ez a reggeli nagy csoportos foglalkozáson is megmutatkozott. Egyre bátrabban nyilatkozott meg ott is.
- A viselkedési szokások kialakításával párhuzamosan nőtt a tolerancia szintjük az önfegyelmük és önkifejezésük - sajnos ez a nagy közösségben nem volt szinten tartható, nem volt észlelhető a javulás.
- Eljött az idő, amikor már vártak az összejövetelt, s utánam kiabáltak, hogy mikor lesz már gyerekzsúr?
A programmal egy időben egy kolléganő meditációt tartott a gyerekeknek, Swasticsné Németh Ildikó pedig néhány nagyobb rendezvényünkre jött önzetlenül segíteni, népszerűsítve Swami programját.
KUDARCÉLMÉNY:
A tanév második felétől olyan fizikai és lelki terhekkel küzdöttem, amik meghaladták a teherbírásom. Egyre fogyott az erőm, s minden amit addig szívből csináltam már csak erővel ment, aztán meg már úgy sem. Abból a nagyon sérült "gyerek anyagból" amivel dolgoztam 2 max. 3 gyerekkel lehet sikeres munkát végezni, ebben az összeállításban már belefér a tehetséggondozás is, ami megkoronázza a munkám, ami már sikerélményt is hoz bőven gyereknek felnőttnek egyaránt, s amiből lehet hosszú időre töltekezni. Ezzel szemben olyan integrált közösségben kellett a munkám végezni, ahol a 17 éves kamasz, a pszichopata és a fogyatékos gyerek volt együtt többnyire 8, de néha 9 fős közösségben. Aki a szakmában dolgozik az tudja, hogy mit jelent ez. A folyamatos kudarcélmények előbb utóbb kiégéshez vezetnek, amikor már csak egyetlen dologra tud gondolni az ember, hogy túlélje az aznapot , amikor a tehetetlenségtől már nincsenek gondolatok, nincsenek érzelmek, csak a kongó üresség, és az érzés, hogy nem akarok gyereket látni!!!
Normális esetben az ember ilyenkor beadja a felmondását.
Kaptam egy email-t, hogy Budapesten indul az Alapvető Emberi Értékek oktatói tanfolyama. Gyors szervezés és az intézményből hárman jelentkeztünk, ketten elvégeztük a tanfolyamot. Ma már pontosan tudom, hogy ami történt, annak így kellett történnie. Ha akkor folytatom a gyerek zsúrt rossz útra tévedünk. Már nem gondolkodom azon, hogy ebben az erőszakkal teli környezetben, hogyan lehet megvalósítani az erőszak nélküliséget, mert tudom, hogy ez önmagában lehetetlen. Viszont megismertem egy rendszert, ami összefüggéseiben jól működik, ami segíti a gyerekeket abban, hogy az alapvető értékeket meglássák, azokat alkalmazni tudják.. A tanfolyam első hozadéka egy táborozás lett Siófok-Kilitin, amit a szabadidős tevékenységekkel együtt Kovács Béla és Gunics Zsuzsa önzetlenségének köszönhetünk, valamint annak a sok jó embernek akik a három nap alatt a 10 rakoncátlan gyerekeinket terelgették, támogatták.
A TÁBOR
Amikor szerveztem a csapatot legszívesebben az összes gyereket elvittem volna. Minél többet gondolkodtam azon, hogy kit vigyek, annál nehezebb volt azt mondani, hogy „te nem jöhetsz”. Végül valahogy kiválasztódtak maguktól. Akit nagyon szerettem volna vinni, az otthon maradt, akit meg nem nagyon akartam, az egyszerre csak ott volt.
Felkészítettem őket arra, hogy lesznek kötelező programok és előadások és lesz szabad program. Tisztáztuk azt is, hogy a tábor az Alapvető Emberi Értékekről szól majd. Soha ilyen várakozást nem éreztem semmi iránt. Megszoktam a gyerekek közömbösségét, a gyanakvást, a bizalmatlanságot, inkább sodródnak az eseményekkel, mint sem készülnének rá. Egy- két kivétellel a kapcsolatunkban is érződött az elmúlt pár hónap fásultsága. A két kísérő két különböző nevelőegységből jött velünk, így akartam, megbíztam bennük.
A találkozás előtt – minden eshetőségre felkészülve – egy részletes programot készítettem, Gunics Zsuzsival egyeztettünk és végül egy rugalmasabb, élhetőbb programban realizálódtak az események.
Az első nap egy felvezető szakasz volt: ismerkedés, rögtön egy fürdés a Balatonba, - ez egy nagyon jó ötlet volt, mert jó kedvet csinált és közel kerültek egymáshoz a résztvevők. Az első kötelező program a „Ki vagyok Én?” témáról szólt, tanmese és beszélgetés. Nagyon fegyelmezetten ellenvetések nélkül zajlott. Este „Férfiak egymás közt” egy fergeteges élmény a nagyoknak / mellesleg: még soha nem szerettem volna annyira kihallgatni valamit, mint ott, - csak hát nem mertem!/ este indián fuvócső készült papír töltettel, aminek ugyan csak nagy sikere volt.
Második nap nagyon tartalmas és szép nap volt: megnéztük a „Víz rejtett bölcsessége” c. filmet, meghallgattunk egy tanmesét a barátságról, megbeszéltük azt. Érdekes gyakorlatok voltak, aminek a szemkontaktus volt az alapja. Tekebajnokság volt egy közeli pályán, este szülinapi „buli” ahol a gyerekeink is műsort adtak az ünnepelt felnőttnek. Este még egy szép filmet néztünk meg a lelkierő, a kitartás és az akarat hatalmáról, a címe: A békés harcos útja.
A harmadik nap délelőtt a paintball-pályán telt nagy megelégedésre. Délután táborzárás, a három nap levezetése és értékelése.
KONKLÚZIÓ /Mitől volt fergeteges sikere a tábornak?/
Azok a gyerekek akik intézetünkben élnek, többnyire olyan antiszociális környezetből kerülnek hozzánk, ahol már a közvetlen környezet is nagy kihívást jelentett számukra.
Siófok-Kiliti szálláshelyünkön egy nyitott, kellemes családias környezet várta őket, ahol a közös hálótér mellett kis vackokba lehetett elbújni a világ szeme elől, és voltak olyan közösségi terek, ahol együtt lehetett lenni a nagy egésszel. Amihez éppen kedve volt. Nem zártak előlük semmit, szabadon közlekedhettek mindenütt. A területen cseresznyefák voltak, szabad volt szedni belőle.
Minden NYITOTTSÁGOT, BIZALMAT és BIZTONSÁGOT sugárzott. NEM VOLT ÉRTELME AZ ERŐSZAKNAK.
Maga a család sem adott biztonságot nekik, ezért sok a lelki sérült,, magányos gyerek. Mást vár el tőlük a társadalom és más a családból hozott személyes élmény. Ez a kettősség frusztrálttá, bizalmatlanná teszi őket. Nem bízik saját magában sem, ezért állandóan szorong. Nem tartoznak senkihez, hát oda verődnek ahová befogadják őket – rendszerint a drog és bűn területén.
Nincs követhető család minta.
A felnőtt társaság spontán alakult. Aki éppen ráért, akit érdekelt a lehetőség az jött a táborba, hogy élesben is gyakorolja a AEÉ oktatását. A természet sem alakíthatta volna jobban és értékesebben a csapatot. Jelen volt minden élethelyzet. A befogadó nyitott család, ahol a két kisgyerek úgy járt kézről kézre, mintha a kistestvérek lettek volna. Mélységes tisztelet Gyöngyvérnek és Imrének a nyitottságukért. Engedték a gyerekeket elvegyülni és a kicsiket imádták és kényeztették a kamaszok. Végre megmutathatták az érzéseiket az ölelésen és a játékon keresztül.
CSALÁDMINTA!!!! SZERETET!!!!!
Az a fajta közösségi élmény amiben részük volt, senkit sem hagyott érintetlenül. Voltak gyermekek akik állandóan a konyhában sündörögtek, részt vettek a beszélgetésekben, a konyhai előkészületekben. Nem azt nézték, hogy ki a beosztott konyhás, spontán történtek a dolgok, de mindenki tudta, hol kell segíteni, hol van rá szükség vagy éppen melyik az a téma a beszélgetésekben, ami valamiért jobban érdekli őt.
A közös munkák és élményeken keresztül BARÁTSÁG-ok alakultak ki, az ÖSSZETARTOZÁS élményét élhették meg, ami láthatólag LÉLEKÉPÍTŐ és szépítő hatással volt a gyerekekre.
Egyértelmű volt, hogy a kisebbeknek hiányzott az anyai ölelés, a simogató kedves szó, ezért volt az, hogy Gyöngyvér mellett mindig sertepert valamelyik kicsi megérezve mellette a BIZTONSÁG-ot.
A nagyobb gyerekek árnyékként kísérték Bécit és Imrét, nem lehetett levakarni sem őket. Ezek az együttlétek voltak a „FÉRFI DOLGOK” amik mély nyomot hagytak a fiúkba. Máig ezt emlegetik. /Míg élek sajnálni fogom, hogy nem hallgatóztam!!/
Annak ellenére, hogy – kamaszok lévén - a szexualitás jelen van a mindennapjaikban nagyon pozitívan reagálták le azt, hogy voltak fiatal nők is a csoportban és alkalmuk nyílt sok-sok beszélgetésre velük. „Amilyen az adjon Isten, olyan lesz a fogadj Isten!”, de sorolhatnám még az idevonatkozó közmondásokat.
S végül ott volt az a magányos, megérinthetetlen gyerek, akinek a beilleszkedése abból állt, hogy minden eseményben részt vett, de csak a dalban mutatta meg önmagát. Mindig volt felnőtt, aki figyelt rá, beszélgetett vele.
Az állandó bizonytalanság, az érzékeny életkor hajlamossá teszi a gyerekeket az elszigetelődésre. A közösségi élmény annyit jelent számára, hogy a csupasz erejével kit tud legyőzni, ki felett tud hatalmat szerezni. Legfőbb vágya, hogy az adott közegben domináns személy lehessen.
„Élni és élni hagyni” ebben a szellemben működött a tábor. Emberek voltak a táborban nem pedig bőrük és ranguk szerint megkülönböztetett neveltek, akik ugyanolyan tiszteletet és figyelmet kaptak, mint mindenki más.
Voltak szabályok, de a mindennapokban csak történtek a dolgok, az események személyre szabottan alakultak mindig úgy, ahogy szükség volt rá. IDŐNEK ÉS TÉRNEK NEM VOLT ÉRZÉKELHETŐ JELENTŐSÉGE!
A játékok és az előadások a KAPCSOLAT ÉPÍTÉS-t és ÖNFEGYELMET ÖNISMERETET és TÜRELMET fejlesztették A közös munka, a jól megtervezett és összeállított program három napra egy olyan KÖZÖSSÉGET kovácsolt, ahol a deviáns megkülönböztetett gyerekek komformistává váltak egy „fentről” jól megtámogatott, megtervezett integrált közösségben, amit még megkoronázott GUNICS ZSUZSA önzetlensége, emberszeretete és szakmai hozzáértése.
Érdekes volt megfigyelni, ahogy közeledett az elköszönés, úgy vált egyre észrevehetőbbé az a fajta visszarendeződés, ami az intézményben tapasztalható.
A hazafelé vezető úton az élmények levezetése különféle módon történhetett – külső körülményektől függően – egyrészt élményszerű meséléssel, újra és újra felelevenítve és újraélve a történéseket. Ennek az élménynek lehettem én is részese s elmondhatom, felejthetetlen volt.
Másfél hét múlva sorra meginterjúvoltam a résztvevő gyermekeket, hogy emlékeznek vissza a táborra? Nagyon tanulságos az a történet is!
Preisinger Hilda
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése