„Jézus az egyetlen út”. Ez nem ismeretlen felkiáltás manapság és ebben a korban. Sok keresztény hiszi azt, hogy Krisztus azt hirdette magáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet”, illetve „Senki sem térhet meg Atyámhoz, csak rajtam keresztül.” Ezen az alapon gyakran nehéznek találják, hogy más hitrendszerek hitelességét elfogadják. Annak ellenére, hogy a keresztes háborúk a múltéi, sok olyan protestáns keresztényt találunk, akik a saját hitükre akarnak másokat téríteni, hogy így megóvják őket az örök kárhozattól, ami éri őket, ha bármilyen más hitet követnek.
A katolikus egyház kevésbé keményvonalas, és magát inkluzivistának tartja, ami azt jelenti, hogy elfogadja, hogy legalább valamennyi igazságot rejtenek más hitek, azonban a hivatalos álláspontjukban, amelyet a pápa jóváhagyott, azt mondják ki, hogy a katolikus valláson túl minden más vallás igen hiányos, és a rituáléik akadályt képeznek az üdvözülés útján. Alapvetően úgy vélik, hogy akik nem követik szigorúan a katolicizmust, azok hosszú, akár örök kárhozatra ítéltetnek a purgatóriumban vagy a pokolban.
Természetesen vannak olyanok is, akik azzal érvelnek, hogy Jézus sosem foglalt el ilyen kizárólagos helyzetet, és a szavait félreértelmezték, vagy talán félre is fordították. Azonban ha elfogadjuk, hogy a fenti kijelentést tette, miszerint ő az egyetlen út, akkor ez azt jelenti, hogy minden mást elítélt? A kereszténység nem fér össze más vallásokkal? A Krisna-hívők természetesen nem így gondolják.
A Hare Krisna mozgalom követői nagyon tisztelik és becsülik Jézust. A mozgalom alapítója, Srila Prabhupada nagy lelki tanítónak tartotta őt, aki „Isten képviselője, a gurunk, Isten legjobb fia”. Prabhupada gyakran mondta a keresztényeknek, hogy nem akarja őket más vallásra áttéríteni, mint például a hinduizmus, hanem pusztán arra ösztönzi őket, hogy váljanak jobb keresztényekké.
Akkor hogyan oldotta fel az „egyetlen út” idézet látszólagos kizárólagosságot sugalló jelentését? Krisna követői úgy vélik, hogy fontos, hogy valakinek legyen olyan lelki tanítómestere, mint Jézus, hogyha meg akarja közelíteni Istent. A lelki gyakorlatok tanárt és fegyelmet kívánnak meg. Mindannyian tudatlanságban élünk ennen a világban, nem tudjuk, honnan jöttünk, miért vagyunk itt, ki Isten és hogyan érhetjük Őt el, és szabadulhatunk meg minden szenvedéstől. Lehetetlen ezekre a kérdésekre megtalálni a választ pusztán a saját spekulatív erőfeszítéseink által, ezért egy hiteles lelki tanítómester segítségére és vezetésére van szükségünk, aki személyesen látta már az igazságot és ismeri Istent. Ezt írják a Védák, a szanszkrit szövegek, amelyek a Krisna-tudat alapját képezik. Védikus szóhasználattal élve Jézus lelki vezető vagy guru volt, egy Istent megtapasztalt lélek, aki eljött Istentől, hogy megtanítson minket az igazságra.
Ha Jézust ebben a fényben szemléljük, azaz mint hiteles lelki tanítómestert, akkor a fenti neki tulajdonított állítás elnyeri értelmét. Azért, hogy szóljon azokhoz, akik köré gyűltek, nyilvánvalóvá tette, hogy az ő vezetése nélkül nem fogják elérni Istent. Vajon ez vonatkozik-e mindenkire, mindenütt és minden időben? Ezt értette-e Jézus a saját szavai alatt? Vajon a határtalan és hatalmas Isten, akiről beszélt, csak egyetlen képviselőjét küldte volna el a földre? Még az olyan közönséges vezetőnek is, mint például a miniszterelnök, több felhatalmazott képviselője van, akkor mi a helyzet Istennel?
Nincsen lényegi különbség a lelki tanítómesterek által a korszakok során átadott védikus tanítások és Jézus tanításai között. Ahogy Prabhupada mondta: „Ez az élet nem minden, Isten szerető szolgái vagyunk, készülj föl arra, hogy majd örökké az Úrral élhetsz.” Jézus szavaival: „Ne építsd homokra a házadat, készülj fel arra, hogy találkozz Isteneddel, szeresd Istenedet teljes szívedből, lelkedből és erődből.”
Ahogy a tanítások is hasonlóak, Prabhupada azt sugallta, hogy a két név, Krisztus és Krisna közel állnak egymáshoz. Ez amiatt van, mert a Krisztus szó görög gyökszava, a Krisztosz azt jelenti, hogy „felkent”, és Krisna nevének egy másik formája a Kriszta, amely nagyon hasonlít az említett görög szóra. Prabhupada szerint a Krisztosz a „Krisna görög változata” (Krisna Isten szanszkrit neve). „Ezért – érvelt – akár Krisna, akár Krisztus nevét énekeled, ugyanazt az eredményt kapod, ahogy közeledsz Isten felé.”
Felmerülhet a kérdés, hogy Prabhupada miért hozta a Krisna-tudatot nyugatra, ha alapvetően ugyanaz, mint a kereszténység. Egy keresztény szerzetessel folytatott beszélgetésében, aki feltette neki ezt a kérdés, azt felelte, hogy a gond az, hogy kevés keresztény követi Krisztus utasításait. A szerzetes egyetértett ezzel, Prabhupada pedig így folytatta: „Mi akkor az értelme a keresztények istenszeretetének? Ha nem követed Isten parancsait, akkor hol van a szereteted? Ezért el kell jönnünk, hogy megtanítsuk, hogy mit jelent Istent szeretni: ha szereted, akkor nem lehetsz engedetlen az utasításaival szemben. Ha nem engedelmeskedsz, akkor a szereteted nem valódi. Az emberek nem Istent szeretik világszerte, hanem a kutyáikat. A Krisna-tudatos mozgalom ezért arra tanítja az embereket, hogyan élesszék újra elfeledett istenszeretetüket.”
Azóta, hogy az 1960-as években elkezdődött a Hare Krisna mozgalom, sok ezer keresztény embert vonzott, akik felismerték, hogy a lelki gyakorlatok, amelyeket a mozgalomban tanítanak, fokozta Jézus Krisztus iránt érzett szeretetüket, ill. azt a képességüket, hogy az utasításait kövessék.
Hare Krisna
Dhirasanta Das
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése