Márciusi tábor és egy ráadás
Tájékoztató a 2023. téli - tavaszi
fonyódi táborokról
Kedves Érdeklődők!
Március utolsó hétvégéjén, március 25.-26.-án
lesz a három részes táborsorozatunk utolsó része, amelynek előadásaiban,
csoportfoglalkozásain az emberi kapcsolatok problémáinak gyökere lesz a
központi téma, sok egyéb mellett.
A januári táborban a kiegyensúlyozott,
boldog emberi élethez szükséges tudnivalók, az istenhit, hit, istentudás, majd
a teremtés volt a fő téma. A februári táborban a testi-lelki egészség, illetve
a betegségek értelmezése, továbbá az életmódváltás került célkeresztbe. A
februári táborunk résztvevői kérték, hogy a május 20.-21.-i hétvégén legyen még
egy kötetlen találkozó a nyár előtti zárásként, ahol a programot a résztvevők
alakítják kedvük szerint beszélgetésekkel, kirándulásokkal, stb.
(A csatolt fényképek a februári táborban
készültek.)
Mint arról korábban írtam, az
„Értékteremtés a mindennapokban” című három egynapos őszi-téli
előadássorozatunk folytatásaként indítottuk el a téli-tavaszi táborsorozatunkat,
amely rendezvények kétnaposak. Ezek az elméleti anyagokon kívül gyakorlati
megvalósításra épülő programokat is tartalmaznak. Különböző módszereket
próbálunk ki a bennünk lévő tudás felszínre hozására. A gyakorlatokon az
önismeret fejlesztése és az előadásainkban boncolgatott témák, értékek
mindennapi életünkbe történő beépítése a cél.
A téli - tavaszi táborok időpontjai:
- 2023. január 28.-29.
- 2023.
február 25.-26.
- 2023. március 25.-26.
- 2023. május 20-21. (kötetlen találkozó)
A táborok szombatonként 9 órától
kezdődnek, és körülbelül 18 óráig tartanak. Szombaton vacsora után előadás vagy
filmvetítés a program – annak akit érdekel, és tud maradni.
Vasárnaponként a programok szintén 9
órától kezdődnek és körülbelül 16 óráig tartanak.
Helyszín: Funoldi Vendégház, Fonyód, Bartók Béla u. 30-32.sz.
Kérjük a rendezvényeinkre azok jöjjenek,
akik olvasták már Dörnyei Katalinnak, alapítványunk alapítójának legalább egy
könyvét, mivel ezek sok olyan információt tartalmaznak, amiknek az újbóli
átbeszélésére nem lesz időnk. Ha valaki ezeket nem érti, nem fog tudni
bekapcsolódni a munkánkba, az alapok ezekben a könyvekben vannak lefektetve.
(Kati könyvei a honlapunkról is
megrendelhetők.)
A rendezvényeink ingyenesek, de a szállásáról és az étkezéséről mindenki
maga gondoskodik!
Szállás: Funoldi
Vendégház, Fonyód, Bartók Béla u. 30-32. Ezeken az elérhetőségeken lehet szobát
foglalni: Funoldi iroda mobilszáma: 06-70/676-1802 E-mail:
funoldi.info@gmail.com
Étkezés: Alkohol és húsos
ételek fogyasztása szigorúan tilos a tábor ideje alatt! A Funoldi Vendégházban
megszállók kapnak húsmentes reggelit. Kávét, üdítőt, vizet lehet vásárolni a
helyszínen. Egyéb étkezést nem tudnak biztosítani. (Vízforraló és mikrohullámú
sütő van az étkezőben.)
Kérjük azokat, akik eddig még
nem regisztráltak vagy előzetesen regisztráltak, de
mégsem tudnak jönni jelezzék az alapvetoemberiertekekert@gmail.com
email címen.
Török Tünde
Alapvető Emberi Értékekért
Közhasznú Alapítvány
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése