TeSzedd akció – MiSzedtük Fonyódon
20 óriási zsákot töltöttünk meg szeméttel május 8-án, egy szép vasárnap délelőtt Fonyódon - sajnos túl hamar! -, csatlakozva az országos TeSzedd akcióhoz.
Alapítványunk Virág által vezetett Zöld Köre regisztrált a TeSzedd megmozduláshoz, ami lendületbe hozott másokat is. Csatlakozott hozzánk több környékbeli lakos, köztük az alpolgármesterrel és egy önkormányzati képviselővel. Az országos akció keretében kaptunk 20 nagy és erős szemeteszsákot, valamint gumikesztyűket. Az előbbiekről hamar kiderült, hogy több is betelt volna a gyűjtésre szánt délelőttön, az utóbbiról pedig, hogy pillanatok alatt elszakad, amint az ember a berek szélére kidobott dolgokkal kezd küzdeni.
Csoportokat alakítva pásztáztuk Fonyód különböző területeit. A belvárosi utak, parkok, erdőrészek egész rendben voltak tartva, ott lassan teltek, vagy meg sem teltek még a zsákok.
A tapasztalataink:
megrendítő szembesülni azzal, hogy milyen felelőtlenek, önzők tudnak lenni
emberek, amikor a külterületi utak menti növényzetbe, berek szélre borítják
beszáradt festékeiket, több zsáknyi pelenkát, kopott edényeket, foszló
szőnyegeket, és még sorolhatnám.
Meg kell említeni, hogy
a Fonyódról Csiszta felé vezető úton találtuk a legdurvább dolgokat a
növényzetbe rejtve úgy, hogy előttünk már egy akcióhoz csatlakozott másik
csapat derekasan összegyűjtötte az útról észlelhető szemeteket. Ezt az út
szélén még szállításra váró megtömött TeSzedd zsákok is bizonyították.
Virág, aki a
környezettudatosság terén alapítványunk élharcosa, rögtönzött bemutatót tartott
olykor hulladékelemzésből, például, hogy mi lesz a lebomlónak „hazudott” nejlon
zacskókkal: hát nem bomlanak le, csak apró darabokra szakadnak..
Az akciót szervezők is kitettek magukért
A Föld Napja alkalmából megrendezett országos TeSzedd akcióban a szervezők nemcsak a civil kurázsira vártak, hanem igen odatették magukat ők is. A Magyar Közút Nonprofit Zrt.
beszámolója szerint országszerte 367 helyszínen több ezer közutas
munkavállaló 350 tonna szemetet gyűjtött össze a társaság kezelésében lévő
utak és pihenőhelyek környezetében április 22-én és május 4-én.
Úgy tűnik sürgető lenne az emberek felrázása és az egymásra figyelés
A 32 ezer kilométeres közúthálózatot fenntartó Magyar Közút bár egész évben folyamatosan, ütemezetten végzi a szemétgyűjtési munkákat, jut is, marad is feladat.
Mint beszámolójukban írták, általános tapasztalat, hogy az országos közutak
menti pihenőhelyeken található, az utazás során képződő kis mennyiségű hulladék
gyűjtésére szolgáló konténerek, kukák mellé gyakran helyeznek ki bútort, hűtőt,
háztartási hulladékot, és főleg erdős területen illegálisan kidobott sitt,
elektronikai, de akár veszélyes hulladék is található.
A társaság 95 mérnökségének szemétszedési tevékenysége során évente egy kisebb megyeszékhely éves kommunális hulladékának megfelelő mennyiségű szemetet gyűjt össze az országos közutak mellől, ez évi 1-1,5 milliárd forintos költséget jelent a cég számára.
A Magyar Közút a járványhelyzet okozta szünet után azért tartott az idén
már két akciónapot is, hogy felhívják a figyelmet a teremtett környezet
védelmére, szemléletformálásra ösztönözzenek a tiszta Magyarországért.
Alapvető Emberi Értékekért Közhasznú Alapítvány
Török Tünde
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése