„Azt cselekedd másokkal, ahogyan szeretnéd, hogy veled cselekedjenek mások.”
Napokig gondolkodtam azon, hogyan lehetne bemutatni egy módszert egy eseményen, rendezvényen keresztül anélkül, hogy bizonyos metafizikai összefüggésekről írnék. Azért nem tettem, mert úgy gondolom, hogy nem ez a megfelelő hely és alkalom arra, hogy ezt a bonyolult és sokak által elutasított témát itt boncolgassuk. Így csak reménykedem, hogy az írást elolvasva lesznek olyanok, akiket elgondolkoztat Jung gondolata a valóságról és az életről, miszerint:
„A tudattalanban hosszú távon előre készülődik a jövő, melyet tisztán látó emberek megláthatnak.”
Miért van az, hogy egyik ember mellett jól érezzük magunkat, míg mások mellett agresszívak, vagy erőtlenek leszünk?....A sikeres siófoki táborról már írtam, közel fél éve volt és még mindig emlegetik a gyerekek.
2011.november 16-17.-én az Alapvető Emberi Értékekért Alapítvány 9 fővel látogatott el a NEFMI Zalaegerszegi Gyermekotthonába.Többen Siófokon is ott voltak, így az ismerős gyerekek nagy örömmel és várakozással fogadták őket, akik meg csak hallottak róluk, a kíváncsiságtól voltak izgatottak. Napokkal a rendezvény előtt a kérdések záporoztak: mikor jönnek már? Mi lesz a program? Meddig maradnak? Jön Zsuzsa néni? Béci is jön? Hol fognak aludni? Azért tartom fontosnak leírni ezeket a mondatokat, mert nem nagyon jellemző a gyerekekre az ilyenfajta kötődés és várakozás.
Az első nap 13.30-kor kezdődött a program, az Alapítványtól 50.000 Ft-ot kapott az intézmény kerti szerszámok vásárlására, illetve minden nevelési egység fejlesztő társasjátékot kapott és sok édességet.
Azt követően Horváth Mónika és Szabó Györgyi tartott a gyermekeknek játékos foglalkozást, illetve előadást. Lakatos László Chi Kung bemutatója is érdekes eleme volt a programnak.
Nemzetek ételeit kóstolhatták meg a gyerekek és felnőttek: erdélyi, roma és indiai ízekkel ismerkedhettek, este pedig egy nagy sikerű DISCO-val ért véget a nap.
Másnap aurafotózás, masszázs, chi-gép, Bemer készülék és biorezonanciás készülék állt rendelkezésére az érdeklődőknek. Közben filmvetítés, ismét Chi-kung gyakorlása, majd hosszan tartó személyes beszélgetések tették még színesebbé a programot.
A rendezvényt alig lehetett bezárni a nagy érdeklődés miatt, a gyerekek apró ajándékokkal kedveskedtek a vendégeknek.
Egy héttel a rendezvény után, amikor az érzelmek már lecsillapodtak, megkérdeztem a gyerekeket, hogyan emlékeznek vissza a rendezvényre?
K Krisztián: Mindenhol a szeretetet éreztem, az ételben - amit adtak,- azt éreztem, hogy szeretetet kapok, ahogy Laci masszírozott, amikor Mónival játszottunk, ott is szeretet volt, és átéreztem a feladatot. Amikor pedig felléptünk énekelni, az összetartozást éreztem. Nagyon jó volt az a nap.
B Ricsi: Az tetszett, hogy vendégek voltak és készültünk, vártuk őket. Az étel is ízlett a DISCO szuper volt! Táncoltam Cilivel – nagyon szeretem őt! Táncoltam még Kati nénivel, Zsuzsa nénivel és Hilda nénivel is. Azért én Siófokon jobban ki tudtam kapcsolódni, mert ott voltak kisgyerekek is, velük jót lehetett játszani. Nekem még a film is nagyon tetszett. Az érintett meg legjobban, hogy nem volt szeretet, drogozott a fiú és mindketten beleugrottak a tengerbe az apjával.
H Dávid: Nagyon tetszett a program, engem is megválasztottak vezetőnek és az nagyon tetszett nekem. Összetartozást és felelősséget éreztem a többiek iránt a játékban. Az aura fotómra azt mondta Cili, hogy egy energiabomba vagyok, csak elfojtom. Megfogadtam, hogy levezetem. A nevelőkkel és a vendégekkel is táncoltam, ami kikapcsolt, és tiszteletben tartottam a nőket. Siófok annyiban volt jobb, hogy ott én jobban éreztem a szeretetet és a békét. Ott jobban ki tudtam kapcsolódni.
K László: Nagyon tetszett minden. Tina nénivel szeretnék még beszélni, mert nagyon jó volt. Azért tetszett a film, mert a szeretetre tanított! A DISCO is nagyon jó volt és a kókuszos süti is. Laci bácsival jó volt a Chi Kung, Zsuzsa néninél meg a biorezonancia. Az aurám csupa rózsaszín volt.
K József: A legjobban a beszélgetés tetszett Mónival, megértő volt és tudott tanácsot adni a problémámra. A masszázs és az étel is nagyon tetszett. (Ricsi közbevágott: Teréz anya meg a szegények és éhezők segítője!! Mindenkin segített a filmben.)
O Erik: Mónival sokat beszélgettem, nagyon hasonlóak vagyunk, de erről nem szeretnék többet mondani. /Azért folytatta:/ A család sokkal többet ér, mint a drog, mert nem tudni, mikor veszítjük el a családunkat. Én is drogoztam, és legutóbb anyám azt mondta, hogy nem változtam semmit. A film elgondolkodtatott és nagyon megérintett, szükséges a változás! Jó volt minden, a DISCO is.
Kelemenné Gájer Irén gyógypedagógus: Tetszett, hogy a gyerekek fegyelmezettek voltak és nagy várakozás volt a rendezvény iránt. Tetszett Móni terápiája és a 2. nap is. A nagyobb gyerekek nem nagyon mertek megnyilvánulni, és a felnőttek aktivitását is hiányoltam.
Klári gyermekfelügyelő: Az én gyerekeim nagyon jól érezték magukat. A vendégek le tudták kötni őket. Még sokáig beszéltek a gyerekek az élményeikről és a szeretetről. Nem tudok negatív dolgot mondani. Nekem is nagyon tetszettek akik itt voltak, áradt belőlük a szeretet.
Gergely András pszichológus: Az tetszett, hogy nagyon fegyelmezettek voltak a gyerekek, érdeklődőek, kényszer nélkül, nem passzív résztvevői voltak a rendezvénynek. Szívesen énekeltek, látszott, hogy élvezik. Tetszett a film is, viszont figyelni kell a szexuális ingerekre.
Lukács Dávid nevelő: Minden nagyon tetszett, jó hangulat volt, a gyerekeknek is nagyon tetszett.
Simon Kati gyermekfelügyelő: Rövidebb gyakorlatok kellettek volna, nem tudtak a gyerekek figyelni. Tetszett a DISCO és a 2. nap is és a Chi Kung. Kizökkentette a gyerekeket a monotóniából, sokat beszélnek róla.
S végül Szegedi János Igazgató úr így foglalta össze az eseményt: Megtörte a monotóniát és egy másfajta módszert alkalmazott az intézet céljait megerősítve. A felnőtt kollektíva vérmérsékletének megfelelően fogadta a rendezvényt. Kérdés az, hogy a gyerekekben hosszútávon milyen változást idéz elő.
Zalaegerszeg, 2011. november 27.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése