A gyermekkor

Sokunkban él egy belső kép, meggyőződés arról, milyenek szeretnénk lenni valójában, de ezt a hétköznapokban mégis ritkán tudjuk megjeleníteni. Régi megszilárdult hiedelmeink, szokásaink meghatározzák mindennapjainkat, a változás pedig sokszor a legjobb szándék ellenére sem egyszerű feladat felnőtt korban. Generációról generációra öröklődnek szokások – akár jók, akár kevésbé jók – anélkül, hogy a következő generációk tudnák, hogy hogyan javítsanak életükön. Az emberek közül sokan szeretnék a rossz szokásaikat leküzdeni, hogy feladataikban sikeresebbek, életükben boldogabbak legyenek. Aztán telnek a hetek, hónapok... Vannak, akik megtorpannak az első nehézségeknél, vannak, akik újra és újra nekifutnak, és vannak, akik teszik a dolgukat ugyanolyan jól, vagy kevésbé jól, mint azelőtt. Vannak, akik azt kívánják, hogy bár csak másképp nevelték volna gyermekkorában a szülei, akkor talán már könnyebb lenne felnőtt fejjel az élet. A bölcsek is évezredek óta hangsúlyozzák számunkra, hogy az emberiség legfontosabb tananyaga maga az ember. Már az ókori görögök is hasonlóan gondolkoztak, amit a delphoi jósda felirata is mutat: „Ismerd meg önmagadat, és tudni fogod a sorsodat. Mert a sorsod te vagy. Nem külső erők uralkodnak rajtad, az istenek benned vannak, és jellemed, személyiséged alakítja, formálja jövődet. Változtass magadon, és változni fog a sorsod is. Fogadd el magadat, és el tudod majd fogadni sorsodat is.” A fenti sorok alapján is egy egész életen át tartó folyamatnak tűnik a tanulás és önmagunk megismerése. Ha azonban jó alapokon nyugszik, és olyan folyamattá válik, amelyen keresztül az ember már gyermekkorban megtanulja belső adottságainak a helyes használatát, akkor könnyebben felismeri önmagát és a benne rejlő értékeket.

Manapság, ahogy a XXI. Században élünk, kénytelenek vagyunk tudomásul venni az otthonunkban és a munkahelyünkön zajló egyre gyorsabb ütemű változásokat, valamint az eb­ből adódó kihívásokat, melyek komolyan próbára teszik erkölcsi értékrendünket, szemlé­letünket. Ennek kapcsán a legtöbb emberben időről időre felmerül a kérdés, hogy milyen módon lehetne szert tenni az élet különböző színterein nyugalomra, békére és megbízható erkölcsös életre. A választ egyre nagyobb mértékben megnehezíti a fokozódó teljesítményelvárás, valamint az anyagi és szociális szempontok előtérbe kerülése. A mai világban felnövő gyermekek és a felnőttek sokféle hatásnak vannak kitéve. Tágabb környezetük is befolyásolja őket, ideértve a televíziót, a mozit, az internetet és még sok minden mást is. Ha kis korban a nevelés nem szolgálja a jellem fejlődését, ha nem érték-orientált, akkor a gyerekekben nem tud kialakulni a megkülönböztető képesség. Ilyen módon pedig felnőtt korban sem tudják majd kezelni az esetleges téves értékrendből származó helyzeteket. Pedig semmi sem hat olyan mélyen az életünkre, mint ami gyermekkorunkban történik velünk. A gyermeki személyiség korai, legfontosabb korszakában alakulnak ki a szokások, és a társadalmi lét legfontosabb alapfeltételei is. Kezdetben a szobatisztaság, öltözködés, tisztálkodás, étkezés rendje, majd a későbbiekben pedig értelmünk, gondolkodásunk és viselkedésünk is tovább fejlődik. Az emberi kapcsolatok alapelemei is ekkor épülnek be életünkbe, mint például az udvariasság és az illem szabályai, de a saját környezetben, és a családban érvényes szabályok is ekkor kezdenek rögzülni. Mivel az emberek gyermekként még nyitottak és sokkal befogadóbbak a világ felé, nagyon fontos, hogy milyen hatások érik őket. Ekkor még elsődlegesen a környezetet mintázzák, utánozzák. Az első példa pedig a szülő, majd a társaság, ahová kerülnek. A gyerekek életük harmadik évétől kezdve a legtöbb időt oktatási intézetekben töltik. Ezen időszakból a legfontosabbak az óvodás évek, hiszen a személyiségük ekkor kezd kialakulni. Itt szerezik meg a legtöbb benyomást és élettapasztalatot, amely aztán az egész életükre hatással lesz. Amit ekkor megtanulnak, az szavaikat, tetteiket, jellemüket, égész életre befolyásolja és meghatározza.

A gyerekek rendszerint természetüknél fogva jók, akarnak és szeretnek tanulni, fejlődni. Annak, hogy időnként mégis nehezen kezelhetők és fegyelmezetlenek, egyik alapvető oka a környezetükben élő személyek helytelen példája. Mivel a jellem és érzelmi fejlődés szempontjából az élet első évei a legfontosabbak, ezért a szülőkre óriási szerep hárul. Ők a gyerek első tanítói. Az összes befolyásoló tényező közül az elsődleges és legmélyebb hatást ők gyakorolják a gyermekre. De minden nevelő, pedagógus és gondozó szerepe egyaránt fontos a nevelés folyamatában. Az ő felelősségük, hogy megfelelő modellt nyújtsanak a gyereknek, ami elsősorban azt jelenti, hogy gyakorol­niuk kell azokat az értékeket, amit a gyerektől elvárnak. Mivel a gyerekek helyes ítélőképessége még csak kialakulóban van, ezért minden külvilágból érkező impulzust rögzítenek és magukba fogadnak, függetlenül annak minőségétől, és függetlenül attól, hogy az a szüleiktől, pedagógusaiktól vagy társaiktól érkezik. Az utánzás nem szándékos folyamat, hanem spontán jelleggel szövődik a gyerekek játékába és mindennapi tevékenységébe. Az utánzáshoz pedig érzelmi-indulati töltés is társul, ezért a gyerekek azonosulnak a megformált szereppel. Az azonosulás során, a gyermek átveszi az érzelmileg jelentős személyek viselkedésformáit, elvárásait, tulajdonságait, érzelmi reakcióit, még a gesztusait is. Igyekeznek olyanná válni, mint az a felnőtt, akit nagyon szeretnek. Ezzel elindul a környezeti minta érzelmi-indulati reakcióinak átvétele. Mivel a gyermek az anyai-apai magatartásmódokat válogatás nélkül építi be a viselkedésbe, ezért hűen vissza is tükrözi a környezet vélekedését, és a vélekedését önmagáról. Ha meg szeretnénk látni erényeinket vagy gyengeségeinket, sokszor elegendő, ha megfigyeljük a gyermekek viselkedését és a társas környezetben gyakorolt reakciókat. A reakciók mellett a siker élménye is gyermekkorban kezd kialakulni. Ha pozitív énkép fejlődik ki a gyermekben, az pozitív irányba befolyásolja a későbbi teljesítményt. Ezért ebben az életszakaszban, olyan szeretetteljes, motiváló környezetre és családias légkörre van szükség, amely nem csupán a világ megismerését segíti elő, hanem a gyermekben rejlő értékek és jóság kibontakoztatását és megerősítését is támogatja. Ha a szülők tudatosak a gyermeknevelésben és az inspiráló pedagógusokkal is szoros az együttműködés, az különös lendületet adhat a gyermekek pozitív személyiségformálódásának. A pozitív énkép és a lelkiismereti szilárdság olyan egészséges magabiztosságot és önbizalmat teremt a gyermekekben, amely kiegyensúlyozott és boldog gyermekkort eredményez. Tehát a nevelés feladatát a gyermek – szülő – tanár tudatos és intenzív hármas együttműködése, olyan értékekkel képes megalapozni, amely egy egész életet pozitívan befolyásol. Láthatjuk, hogy olyan magabiztos, szerető szülők és nevelők irányítására van szükség, akik meg tudják tanítani a gyerekeknek a helyes és a helytelen cselekedetek megkülönböztetését, valamint a saját példájukon keresztül a helyes viselkedésmintákat és érzelmi reakciókat tükrözik vissza.

Az önálló mozgás képességével a kisgyermeknek is saját akarata lesz, ami nem minden esetben egyezik meg a felnőttek szándékaival. „Mindannyian ismerünk olyan kis lurkókat, akik az asztalon szeretnének járni és az ágyon ugrálni, édességet enni ebéd előtt vagy ételt dobni a ventilátorba.” [4] A helytelen szándékokat valamilyen módon befolyásolnunk kell. Amikor szigorú és következetes szeretet nélkül nevelkednek a gyerekek, könnyen tévútra térhetnek. A fegyelmezésről Rita Bruce így ír könyvében: „A szülők által alkalmazott fegyelmezés döntő szerepet játszik a gyermek első három évében. Nem csak azt határozza meg, hogy a gyermek megtanul-e különbséget tenni a jó és a rossz között, hanem azt is, hogy mennyire lesz kiegyensúlyozott és magabiztos. A szeretet után a szülők második legnagyobb ajándéka a gyerekeknek, ha képesek határokat szabni.” [4] A gyermek a fejlődése során eljut az első tagadásig egy olyan helyzetben, amikor a gyermeki szándék a szülői tilalmakkal szembekerül. Ez az első erőpróbája a saját akaratának. Ez az elkülönülés általában dac formájában nyilvánul meg. A nevelők tilalmainak nem örülnek a gyerekek, mivel nem szeretik azokat a helyzeteket, amikor megmondják, mit csináljanak. Senki sem szereti, ha megmondják, mit tegyen. Ám ha figyelmen kívül marad egy hibás viselkedés, könnyen szokássá válik és beépül a gyerekek jellemébe. Pszichológusok végeztek olyan pszichológiai kísérleteket, amelyek azt igazolták, hogy a hibás viselkedés figyelmen kívül hagyása, a negatív viselkedés megerősítésével csaknem egy azon értékű. Ennél fogva a kicsi gyermekeknek szüksége van a szülői terelgetésre, mert a tőlük érkező elvárások képezik majd azokat a normákat, amelyekhez a gyermek alkalmazkodni fog. Ameddig lelkiismeretük nem erősödik meg, addig a mi lelkiismeretünk által kell terelgetni őket. Ez a folyamat segíti a gyermeket abban, hogy viselkedését a környezetéhez igazítsa. Az inspiráló megoldásoknál, saját akarataként éli meg a felnőtt akaratát, és megmarad szeretetükben. A kevésbé tudatos és különösen engedékeny szülők gyermekei később nehezen tanulják meg saját határaikat és azt, hogy hogyan fékezzék meg indulataikat, így a társadalomba való beilleszkedés is sokkal nagyobb kihívás elé állítja majd őket.

Nyilvánvaló az is cél, hogy a gyerekek tudást szerezzenek, de a tudás intelligencia nélkül mit sem ér. Ha a nevelés célja a jellem kiválósága, akkor a nevelőnek arról is van elképzelése, hogy a gyermeket milyenné szeretnénk formálni. A gyereknek viszont ehhez át kell mennie egy tanulási folyamaton. Ha meg akarjuk találni a megfelelő tanulási formát, aminek eredményeképpen a gyerek kiemelkedő emberi értékekkel rendelkező tagja lesz a társadalomnak, először végig kell gondolnunk, hogy a különböző befolyások hogyan is hatnak tudatos értelmükre. Egy kisgyerek talán még nem érti, amit tanítanak neki, viszont elültetésre kerülhet benne egy „bölcsesség mag”, ami által megalapozzuk és fejlesztjük későbbi felnőtt kori viselkedését. A tanulási folyamat, a tudatosság, a gondolkozás és a megértés mind a tudatos értelem­ben működnek. A tudatos értelmet leginkább befolyásoló hatások az öt érzéken keresztül érkeznek hozzánk. A látás és a hallás különösen fontos az információszerzésben, ennél fogva kiemelkedő szerepet töltenek be a tanulás folyamatában. „Ha tudatos értelmünk és érzékeink között a kapcsolat tökéletes, az információ ismereté­ben mód van a megfelelő cselekvés megválasztására. Ahogyan gondolkozunk; olyanok leszünk" - mondják a pszichológusok. [3] Fontos tehát, hogy az érzékszerveket is minden szinten tiszta benyomások érjék. Vagyis, arra kell törekedni, hogy ha a rosszat észre is vesszük egy helyzetben, - hiszen ki szeretnénk azt javítani - a pillanatban megtalálható jó kihangsúlyozásával megpróbáljuk a negatívumokat háttérbe szorítani. A következő fontos tanulás a szuper-tudatos értelemhez kapcsolódik, amely befolyásolja személyiségünket, és amelyet a gyere­kekben feltétlenül fejleszteni kell. A szuper-tudatos értelem képessé teszi az embert arra, hogy különbséget tegyen jó és rossz, igazság és hazugság között. De ide tartozik a kreativitás és az intuíció is, amikor a gondola­tok és az érzelmek lecsendesednek. Mindannyiunkban van valami, ami segít minket, utat mutat és ösztönösen tudja, mi helyes és mi nem. Ez a valami az, aminek a tudást és a böl­csességet is köszönhetjük, és megtanít a belső hangunk parancsára hallgatni. A Mahatma Gandhi c. filmben ez leegyszerűsítve így hangzik el: „Az emberi hang sosem ér olyan messzire, mint a lelkiismeret.”

Miért helyezzük a hangsúlyt a jellembeli nevelésre a gyermekkorban? Minden emberi tapasztalatnak megvan a megfelelő ideje, amely segíti fejlődésünket. Tehát maga a szocializáció folyamata az ember egész életét átható tanulási folyamat, ráadásul a gyermekkorban kialakult személyiségjegyek felnőttkorra sem sokat változnak. Ha nem a megfelelő időben szerezzük meg őket, később már nehezen tudnak beépülni személyiségünkbe és nagymértékben befolyásolja, hogy milyen felnőttekké válunk. A szokásokat és az emberi értékeket fiatal korban lényegesen könnyebb kialakítani, mint ké­sőbb a helytelen magatartásformákon és rossz szokásokon változtatni. Segíthetünk a facsemetének is, hogy egyenesen nőjön, de ha már fává érett, nem befolyásolhatjuk többé. Hasonló módon gyermekkorunk is alapvetően meghatározza, hogy milyen felnőtté válunk. Meghatározza, hogyan látjuk a világot, mit várunk tőle, hogyan bánjon velünk és azt is, mi hogyan bánunk másokkal. Illyés Gyula így írja: „…Gyümölcsnek az leszünk, ami virágnak voltunk…”. Ezen a szemüvegen keresztül láthatjuk, hogy a nevelésnek óriási jelentősége van egy ember életének alakulásában. Ahhoz, hogy a gyerekek belássák a pozitív értékek fontosságát, a nevelőkre és szülőkre nagy felelősség hárul. Ha a nevelő elkötelezett, nyíltszívű, tiszta gondolkodású, szeretetteljes, figyelmes és türelmes, és legfőképpen inspiráló, akkor ugyan ezekben az értékekben megerősödött gyermekek indulhatnak el a boldog, kiegyensúlyozott élet és a társadalom számára is hasznos felnőtté válás útján.

"Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat,
ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg tetteidet,
ügyelj tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat,
ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet, és
ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat."

(Frank Otlaw)

Felhasznált irodalom:

[1] Ströckert Károlyné: Játékpszichológia. Eötvös, Bp. 1995

[2] Ranschburg Jenő: Szeretet, erkölcs, autonómia. Gondolat, Bp. 1984.

[3] Jumsai - Burrows: Sathya Sai Education in Human Values Handbook. Sathya Sai

Foundation of Thailand, Bangkok 1991.

[4] Rita Bruce: Sathya Sai szülői gondviselés. Sri Sathya Sai Baba Szervezet, Bp. 2009

Szerző: Bodrogi Katalin