Isten keresése

Kereslek végtelen utakon

Életeken át,

Hozzád húz a fájdalom

és az öröm egyaránt,

Mindenben létezel és mégsem

Vagy sehol,

Számtalan életen át hiányzol.

       

Néha megérintesz és elsuhansz

Újra,

Hosszú évek óta vágyom

Az útra.

Sehol sem lellek meg

Bár tudom,

Hogy legbelül vagy,

belül valahol.

Évek telnek el és én

Állok az úton.

Merre keresselek Téged,

Már magam sem tudom.

 Egyszer aztán mikor

Feladom a reményt,

Te szembe jössz velem,

S tükröm. Te lész!                                

Lakatosné Dörnyei Katalin

Mi is csillagot követünk?

Vízkereszt az egyik legrégibb ünnep, régebbi a karácsonynál. Görög neve epiphaneia, amely szó szerint azt jelenti: megjelenés, fenn ragyogás, átragyogás. Mitológiai jelentése: az isteni lény személyes megjelenése az emberek között. A korai keresztény gondolkodásban a szó jelentése összefüggött az evangéliumban szereplő fontos eseménnyel, amikor Keresztelő Szent János a Jordán folyónál megkeresztelte Jézust (Márk 1:10,11).

A régi egyházak sokat vitáztak arról, hogy pontosan mikor is volt Jézus születése. Vajon a betlehemi fizikai megjelenés volt az igazi, vagy az isteni megnyilatkozás a Jordán vizénél?

Vízkereszt számos keleti egyháznál a mai időkben is megjelenik a keresztség és az isteni születés ünnepeként. A nyugati egyházban a hagyományok szerint a Háromkirályok napján, vagyis a 12. napon szedik le a karácsonyi díszeket. Ilyenkor helyénvaló lehet a karácsonyi történet olvasása Máté evangéliumának kezdetétől. Az evangéliumi történetből megtudjuk, hogy a három bölcset csillag vezette, de arra nincs utalás a szövegben, hogy ők királyok voltak, sőt még arra sem, hogy hárman lettek volna. (A mágusok perzsiai zoroasztrista papok voltak.) Egy ismeretlen eredetű, de erőteljes hagyomány változtatta a bölcseket három (fiatal, középkorú és öreg) királlyá, és gyakran három különböző (afrikai, kaukázusi, ázsiai) típusként emlegették őket. Nevet is kaptak: Gáspár, Menyhért, Boldizsár. Később az utazók védőszentjei lettek. A bölcsek aranyat, tömjént és mirhát vittek ajándékba. Ezek szimbolikus ajándékok voltak, a Kisded isteni szuverenitását és bölcsességét, az Ő magasztos papi küldetését a világban és a test halála fölötti uralmát vélték általuk elismerni. Ezek voltak azok az ajándékok, amelyeket Jézus magával hozott nekünk a földi létbe. Az arany Krisztus Urunk királyi voltának a szimbóluma. Gáspár királyként megajándékozta vele a Királyok Királyát. Menyhért a tömjént adta. Eleink úgy hitték, hogy a drága illat összeköti az embert Istennel. A tömjénezést a főpap végezhette. E tisztség neve latinul pontifex, amelynek magyar jelentése: hídverő. Ez tehát Jézusra , mint az Isten és ember között hidat verő főpapra utal. A mirha egy észak-afrikai fa gyantája, Egyiptomban a holtak balzsamozására használták. Ajándékként azt jelképezi, hogy a halál nem uralkodhat el Jézuson, ez tehát előre vetíti a Kis Jézus későbbi sorsát. Mindezeket a minőségeket a tudós doktorok is fölismerték a templomban, amikor a tizenkét éves Jézus

hallgatta és kérdezgette őket (Lukács 2:46,47). Fölismerte Keresztelő Szent János a Jordán folyónál és Mária Magdaléna húsvét reggelén a kertben. Ezen találkozások alkalmával Jézus igaz lénye ragyogott, "megfogyatkozva" ezáltal földi személyiségét. A mennyei fény, amely hajdan csak a bölcseknek világított, most az egész világnak világít. Ahogy Novalis mondja a Lelki énekekben: "Ő a csillag és ő a nap, kút, melyből öröklét fakad". (12/9, fordította Rónay György.) A csillag, amelyet a bölcsek követtek, nem a mennyei messzeségbe, hanem egy házhoz, földi lakóhelyhez vezetett, és útjuk elkerülhetetlen része volt a találkozás Heródessel. Magas törekvésünk, vágyakozásunk helyét keresve talán mi is csillagot követünk. Ez a törekvés mindig a földön valósul meg, szilárdan beágyazva mindennapi életünkbe, földi feladatainkba és felelősségünkbe. Útközben láthatatlan nehézségekkel találkozunk, csalódunk, vagy éppen veszélybe kerülünk, ami arra kényszerít bennünket, hogy irányt változtassunk. De mindezek fölött, sikeren és bukáson, jón és rosszon túl csillag ragyog, és sugarainak tiszta fénye vezet bennünket előre. És tovább előre.

Zen történet - Légy önmagad mestere

Egy Mester épp a halálán van...mikor a tanítványai köré gyűlnek és megkérdezik:
- Mester sohasem árultad el nekünk, ki volt a te mestered, sokszor kérdeztük, de te mindig kitértél a válasz elől....most, hogy elhagyod ezt a világot, kérünk áruld el nekünk.....
A mester így felelt: - Azért nem válaszoltam soha erre a kérdésre, mert nem volt kizárólagos mesterem, sok-sok embertől tanultam. Az első tanítóm egy kisgyerek volt. Egyszer elmentem egy városba. Noha akkoriban még nem ismertem az igazságot, igen művelt, tanult ember voltam. Híres tudósként ismertek szerte az országban, sőt még külföldön is. Az emberek járni kezdtek hozzám, abban a hitben, hogy én ismerem az igazságot, én pedig tudtomon kívül úgy tettem, mintha tényleg ismerném, öntudatlan voltam... Tanító lettem... anélkül,hogy bármit is ismertem vagy tapasztaltam volna az igazságból, anélkül, hogy beléptem volna a saját belső világomba, óriási jelentőségű dolgokról beszéltem. Ismertem az összes szent iratot, mind a kisujjamban volt. De képzeljétek el, a történet idején, olyan helyen voltam ahol senki se ismert, vidéken....és igencsak sóvárogtam rá, hogy valaki feltegyen már nekem egy kérdést, és megmutathassam, mit tudok. De senki nem kérdezett, három napig csendben kellett maradnom... Olyan volt ez számomra , mint egy böjt... már nagyon ki voltam éhezve a hallgatóságra, valakire aki figyel rám, de senkivel se találkoztam, aki ismert volna..... Bementem a városba. Esteledett, épp arra jött egy kisfiú, aki egy agyaglámpást tartott a kezében. Megszólítottam: - Fiam, kérdezhetek tőled valamit? Hová viszed ezt az agyaglámpást? - A templomba - válaszolta a fiú - anyám mondta, vigyem magammal mert ott sötét van. Anyámnak a szokása, hogy esténként elhelyez egy lámpást a templomban, hogy a templom istenének ne kelljen sötétben lennie. - Nagyon intelligensnek látszol... elárulsz nekem még valamit? Magad gyújtottad meg ezt a lámpást? - Igen - felelte a fiú. - Akkor kérlek, felelj még egy harmadik kérdésre... .ha te gyújtottad meg a lámpást, akkor meg tudod mondani,

honnan jön a láng? Hisz látnod kellett. A fiú elnevette magát. - Mutatok valamit. Csak figyelj!!!! – mondta Azzal elfújta a lángot, majd így folytatta: - A láng a szemed előtt tűnt el. Meg tudod mondani, hová ment? Hiszen látnod kellett! Nem tudtam felelni, elszégyelltem magam...leborultam és megcsókoltam a lábát...ekkor jöttem rá...ő volt az első mesterem...abban a pillanatban ráébredtem , hogy az összes filozófiai és metafizikai tudásom hasztalan. Egyetlen dolgot sem tudok magamtól...még azt sem, hogy honnan jön és hová megy a fény a lámpásból....és közben arról beszélek, ki, hogyan és mikor teremtette a világot! A fiúval való találkozásom után eldobtam az összes addig tanult ismeretemet; elégettem minden szent iratomat. Felhagytam a gondolattal, hogy híres legyek, sutba dobtam egész hírnevemet...koldulni kezdtem, mindenki elől eltitkolva kilétemet....és lassanként, egyre mélyebbre jutottam a meditációban, felfedeztem a saját intelligenciámat....egyé váltam vele....
És azzal a mester lecsukta szemét és békében távozott.....A tanítványok álltak még egy darabig....mély csend ereszkedett rájuk...és megértettek mindent.... Légy önmagad mestere...a válaszok benned vannak.....ha nem a saját tapasztalatod alapján tanulsz, akkor a tudásod teljesen haszontalan....merülj el magadban....

Forrás: www.tudatossag.hu

Hála és köszönet - A legszebb karácsonyi ajándék...

December 20-án reggel elindultam, hogy a Parola élelmiszer üzletlánc által felajánlott adományokat elhozzam az üzletekből, azzal a teherautóval, amit a Walter Kft. adott számunkra segítségképpen, hogy az adományokat az osztás helyszínére szállíthassuk. Még aznap délután Tóth Lajos barátommal az alapítványunk (Alapvető Emberi Értékekért Alapítvány) raktárából is a helyszínre (Szent György Plébánia) szállítottunk a ruha - és játék adomyányokat, majd aznap estig a segítőinkkel szétválogattunk és előkészítettünk mindent a vasárnapi osztásra.

 Szombat délutánra beszélgetős estet hirdettem meg rászoruló családok és hajléktalan embertársaink részére, melyre megérkeztek Győrből Bodrogi Kati  és Fonyódról Lakatosné Dörnyei Katalin alapítványi társaim is. Ilyenkor nem szokott nagy érdeklődés lenni, hiszen gyakorlatilag semmit nem osztunk, csak felemelő, szívmelegítő gondolatokat. Mégis elállt a lélegzetem, amikor elkezdtek gyülekezni az emberek a Szent György plébánia Jezsuita termébe. Csak jöttek, jöttek és már nem volt ülőhely, így sokaknak állniuk kellett. Mégis maradtak és engedték, hogy szavaimmal megnyissam a szívüket és a reménytelenség fátylán át beszűrődhessen a remény és az önmagukba vetett hit tiszta fénysugara.

 Aztán egy 10 percre Henczel Szabolcs atya is - aki most már évek óta ad bizalmat és helyet számunkra az önzetlen tevékenységünkhöz - bejött a terembe és karácsonyi felemelő gondolatokat osztott meg mindannyiunkkal.Az emberek még sokáig maradtak és beszélgettünk. Mire a program végére értünk, lassan eljutott a szívükig minden gondolat, amit igyekeztünk elültetni bennük: „Kiállni a saját sorsunkért, aminek felelősei vagyunk.; Hinni, hogy képesek vagyunk kilépni az esélytelenségből.;   

Érezni, hogy egymás segítése és az emberi értékeink, erőt és lehetőséget adnak egy jobb és boldogabb élet eléréséhez. ...”  A búcsúzáskor - miközben sokak könnyes és hálás szemekkel jöttek átölelni - kuponokat osztottunk másnapra, mellyel a meleg ételen és ruhákon kívül egy nagy táska tartós élelmiszerhez is juthattak rászoruló embertársaink. Közben megállapodtunk, hogy ennek a beszélgetésnek lesz folytatás és többször fogunk így találkozni. A legmeghatóbb egy cigány kisfiú volt, aki úgy szorított és ölelt, hogy nem is akart elengedni és azt mondta: "Köszönöm neked!"...

Köszönet minden kedves Ismerősnek és Ismeretlennek, a sok és szeretetteljes munkájukért, köszönet azoknak, aki hallva önzetlen szolgálatunkról ruhákat és tartós élelmiszereket juttatott el hozzánk. Adományaitoknak köszönhetően karácsonykor sikerült több szegény család gyermekinek a fa alá ajándékot juttatni, és egy család gázkazánját megjavíttatni, hogy legyen melegvízük és fűtésük az ünnepekre!

Én pedig köszönöm a Jó Istennek mindezt a csodát, mert ez volt számomra a leggyönyörűbb ajándék... Minden csepp könny és minden mosoly további erőt adott és szívembe boldogság költözött..  KÖSZÖNÖM...

"De jó lenne, ha egyre többen mernénk ajándékká válni egymás számára! Hihetetlen, szédületes távlatok lennének az emberiség előtt, ha minél többen rá mernénk lépni a szeretet útjára!" Szeretettel: Márkus Barbara az Alapítvány munkatársa

Tiszta szívre hangolva

A szív – nem csak testünk motorja, hanem – átvitt értelemben és sokkal hangsúlyozottabban a lelkünk szentélye is. Életünk központja, ahonnan minden jó és rossz gondolat származik, vágyaink hangos szülőotthona és csendes temetője is egyben. Gondolataink, szándékaink valójában a szívünkben születnek. Értelmünk tulajdonképpen csak a második állomás. Azért érzékeljük tévesen mégis elsőnek, mert a szívben fogant gondolatokat és érzéseket éppen az értelem szüli világra bennünk azáltal, hogy betű-, vagy hangtestbe öltöztetve konkrétan is megfogalmazza őket.

Általa „vesszük először észbe” mindazt, ami bennünk időtlenül zajlik. „Boldogok a szívükben tiszták” – mondja Jézus. Minél inkább elcsendesedem e mondat titka előtt, annál inkább érzem, hogy forradalmian bátor üzenete van a ma észembere számára. Az értelmi képességei miatt magát szinte félistennek gondoló ember minden bizonnyal kedvesebb lenne, ha ez a mondat így hangzana: „Boldogok a tisztán gondolkodók, a keveretlen tudatúak, az ésszel minden mélységet belátók, mert szellemi erőfeszítéseikben megjelenik az Isten.” De Jézus nem erről beszél. Ismer bennünket, s nagyon jól tudja, hogy a szív érzelmi tisztasága nélkül soha nem juthatunk el Isten „látására”. Hiába az erős akarat aszketikus megfeszítése, hiába magas szintű képzettség, vagy teológiai ismeret, a szív tisztasága nélkül mindez csupán az „ÉN” csendes agóniája azon a rozoga kereszten, melyet szánalmas emberi erőlködésből tákolunk, hogy rajta az égbe emelkedjünk. Igen sokáig kell haladnunk az alázat ösvényén, hogy megértsük: amíg az Énünk látását erőltetjük, rejtve marad előttünk az Isten, mert Őt csak a „saját szemével nézve” ismerhetjük fel.

Ez valójában azt jelenti, hogy csak a bennünk élő Istenre hangolódva vagyunk képesek igazán meglátni a másokban élő Istent is. Az átadottságnak ezen a szintjén már teljesen közömbös, hogy teológiai professzorok, vagy a Szentírás mondatait gyermeki egyszerűséggel befogadó laikusok vagyunk-e. Egyedül a szív tisztasága számít. Az őszinte vágy, hogy Vele, Benne és Általa éljünk.

Isten hallatlan bölcsességét dicséri, hogy ebben teljesen azonos esélyt biztosít mindannyiunk számára. Így aztán előfordulhat, hogy egy elmélyült hívő többet tud Istenről, mint a gyülekezetet vezető pap, aki teológiai tudásának súlyos kőtáblái alól nem engedi magában feltámadni az Élet Urát. Minden ember tiszta szívvel születik. Gyermekkorunkban is még mind tisztaszívűek vagyunk. Ahogy azonban lassan cseperedünk, automatikusan megtanuljuk – átvesszük – azoknak az embereknek a gondolkodásmódját és értékítéletét, akik körülöttünk élnek. A szüleinkét azért, mert szeretjük őket, és azonosulni akarunk velük. Más domináns személyekét pedig azért, mert félünk, ha nem hasonulnánk hozzájuk, akkor helyzeti előnyüket ellenünk fordíthatnák. De olyan is van, amikor egyszerűen csak a valahová tartozás vágyától vezérelve simulunk bele egy csoport gondolkodásmódjába és stílusrendszerébe, mert szükségünk van egy társaságra, amelyik értékel és elfogad. Mivel nem vagyunk elég erősek önmagunkban, szinte kényszerítő erővel érezzük, hogy mindenképpen tartoznunk kell valakikhez és megfizetjük az árát.

Környezetünkhöz alkalmazkodva így veszítjük el lassan Istentől eredendően kapott tisztaszívűségünket. A bennünk még felnőttkorban is élő isteni gyermek köré így épülnek a lelkünkben áthatolhatatlan börtönfalak, amelyeknek minden téglája egy-egy másoktól átvett előítélet. Néha már csak későn ébredünk rá a tragédiára: miközben félelmeink és belső bizonytalanságunk miatt az előítéletek börtönébe zártuk a gyanús világot, magányos börtönőrként úgy éltük le az életünket, hogy senkit sem mertünk szeretni, és senkitől sem mertünk szeretetet elfogadni. Ha ezt az oly sok ember számára valóságos tragédiát el akarjuk kerülni, vissza kell találnunk gyermekkorunk tisztaságához. Élőítéleteink áthatolhatatlan labirintusát lebontva ki kell szabadítanunk a bennünk élő mindenre és mindenkire nyílt szívvel rácsodálkozó gyermeket. Ítélkezés helyett meg kell tanulnunk szemlélődni, érdeklődni és figyelni. Így kifejlődhet bennünk a megértés és együttérzés karizmája, ami nélkül nincs tisztaszívűség.

Valójában azonban ennél sokkal többet és sokkal kevesebbet kell tennünk. Vágyakozó gyermeki szeretettel kaput nyitni csalódásoktól megkeseredett és fájdalmaktól összetört szívünkön, hogy Isten gyógyító szeretete betölthesse lelkünket. Enélkül a belső gyógyulás nélkül nem juthatunk el a tisztaszívűségre. A tisztaszívűség legalapvetőbb feltétele ugyanis az Isten szeretetével való boldog megelégedettség és önmagunk helyes szeretete. Olyan „állapot” ez, amelynek eléréséért naponta „benső zarándokutat” kell tennünk az Élő Vizek forrásához. Élőre haladva saját utunkon lassan megtapasztalhatjuk, hogy a szív tisztaságát emberi erőlködéssel elérni nem lehet. Elég egyszerűen csak hagyni, hogy a bennünk élő Isten irgalmas szeretettel nézzen rajtunk keresztül a világra. Ez a szeretet nyitottá tesz minket a megértésre, a megértés elfogadóvá tesz, az elfogadás pedig lebontja bennünk az előítéletek falát. Ez az előítélet-mentes gondolkodás pedig erőlködés nélkül vezet el minket a tisztaszívűségre.

forrás: www.szepi.hu

Aranyos tábor Sümegprágán

1.    Aranyos Tábor Sümegprágán.

Július 9-től 13-ig került megrendezésre Sümegprágán az 1. Aranyos Tábor, amely Purisaca Golenya Ágnes írónő kezdeményezésére indult el. Hasonlóan spirituális érdeklődésű, az életet jobbá, élhetőbbé tenni kívánó emberek jelentkezését vártuk a táborba, melynek távlati célja olyan közösséget, közösségeket létrehozni, ahol egymást segítve, a terheket egymásról levéve ki-ki a számára legmegfelelőbb tevékenységben  munkálkodva  építheti önmagát, a közösséget, a nemzetet, a Világot.

Miért "Aranyos" Tábor?

Az alkimisták örök célja: rálelni az "aranycsinálás" titkára. Miért kellene arannyá válnunk mi magunknak? Mert az arany szimbolizál egy olyan tiszta, salaktól mentes értéket, aminek az  előállítása fáradságos munkával, magas hőfokon történő égetéssel, olvasztással, tisztítással lehetséges (beavatások, vagy a szellemi szauna, ahogy én elneveztem:)), hogy ebben a múlandó világban relatíve örök legyen. Ezen kívűl Nap-szerű fém, ami világunk egyik legfontosabb princípiuma és energiája. Az egész Élet egy misztérium, minden napunk egy beavatás. Ha ma már "aranyosabb", sőt, "aranyabb" vagyok, mint tegnap, hálát adok a Teremtőnek! (részlet az írónő honlapjáról: http://golenya-agnes.hu/)

Jóval többen jelentkeztek, de végül is 24 hölgy - orvos, jogász, mérnök, pedagógus stb. - jelentkező érkezett a 6 szervezőn túl, közülük ketten Nyugat-Európából. Nem lepett meg bennünket, hogy csak nők érdeklődtek

SZERVEZŐK:

• PURISACA GOLENYA ÁGNES ÍRÓ, KUTATÓ (AZ ARANYOS TÁBOR ÉS ARANYOS KÖR ALAPÍTÓJA)
• LAKATOSNÉ DÖRNYEI KATALIN, AZ ALAPVETŐ EMBERI ÉRTÉKEKÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓJA,
• ISTENES GYŐZŐ "HIVATÁSOS" VILÁGJÁRÓ ÉS SEGÍTŐ
• BARANYAI MÁRTA FESTŐMŰVÉSZ www.cork-painting.hu
• GULYÁSNÉ SZALAI GABRIELLA "SZELLEMI" ÍRÓ, ASZTROLÓGUS
• GYŐRI TÜNDE (www.lelekkut.eoldal.hu/ http://www.eresztveny.eoldal.hu/

 A sümegprágai Művelődési Házban  megtartott  nyílt nyitó est a Szférák Zenéje címet kapta. Mivel az ember és a világ 70%-a víz, a zene és a víz megdöbbentő kapcsolata adta a témát. Vízben születtünk, víz nélkül meghalunk. A japán Emoto professzor vízkristály kísérleteiről néztünk meg egy filmet, ahogy bemutatja az ének, a zene, sőt az ima hatását a vízkristályokra. 

Itt elsősorban az ember saját maga, embertársai és a Föld iránti felelősségéről beszéltünk. Itt kap jelentőséget, hogy Aranyos Emberekként tudunk-e vigyázni a ránk bízott kincsekre, tudunk-e „inni adni a szomjazóknak”  törődéssel, szép szavakkal, szeretettel? A zenei programot Alexander Horsch és Pápai Mária Aranypajzs együttese nyújtotta. Az Aranyos Tábor résztvevői ezzel a különleges ingyenes esttel köszönte meg Sümegprága vezetőségének és lakóinak vendégszeretetét.  

A további 4 nap Purisaca Golenya Ágnes által írt regénytrilógia   (Az Aranyasszony útja, Az Aranykapu, és  A Perui Papnő ) Égi tanításainak feldolgozásával folytatódott.

A program megszervezésében és az  alapvető emberi értékekről szóló tanítások és  lelkigyakorlatok témájában nagy szerepet vállalt Lakatosné Dörnyei Katalin az Alapvető Emberi Értékekért Alapítvány képviseletében.

Nekem is hatalmas élmény volt a résztvevők tapasztalatait hallgatni és megérezni, hogy az összetartás és a Szeretet ereje mire képes.

Már tervben a következő tábor…

Istenes Győző

Tolsztoj – Levélrészlet

Minden nevelés alapjául elsősorban azt kell megtennünk, amit iskoláinkban egészen elhanyagolnak, nevezetesen a vallásos életfelfogást, mégpedig nem is annyira oktatás formájában, mint inkább olyan módon, hogy a tanítási tevékenység vezető elve legyen. A vallásos életfelfogás, amely véleményem szerint a mai embernek életalapul szolgálhatna, s kellene is hogy szolgáljon, röviden összefoglalva a következő: Életünk értelme ama végtelen lény akaratának teljesítésében áll, amelynek részéül magunkat tudjuk. Ez az akarat minden élőlénynek, kiváltképpen pedig minden embernek egyesítésére irányul, általános testvériségre, amelyben az emberek egymás szolgálatára állnak. (…)

Ez a testvériség gyakorlati dolog, az élet legfőbb parancsa, s ezért alapjául kell hogy szolgáljon a nevelésnek, tehát mindaz jó és fejlesztendő, ami a gyermekeket erre az útra vezeti, míg mindazt, ami ennek az ellenkezője, el kell fojtani bennük. A gyermekek mindig abban az állapotban vannak – s minél fiatalabbak, annál inkább –, amelyet az orvosok a hipnózis első stádiumának neveznek, s kizárólag ennek az állapotnak köszönhető, hogy tanítani és nevelni lehet őket. (Ez a határtalan befolyásolhatóság teljesen kiszolgáltatja őket a felnőtteknek, miért is sohasem lehet eléggé óvatos az ember, mivel és hogyan hasson rájuk.) Az emberek tehát mindig a befolyásolhatóságuk révén tanulnak és nevelődnek. Ez a befolyásolás kétféle lehet: tudatos vagy öntudatlan. Mindaz, amit a gyermekek tanulnak, az imádságoktól és a meséktől kezdve a zenéig és a táncig: tudatos befolyásolás. Mindaz, amiben a gyermekek óhajtásunktól függetlenül követik a példánkat, főként pedig életmódunkat, cselekedeteinket: öntudatlan befolyásolás. A tudatos befolyásolás neve tanítás, művelődés, az öntudatlan befolyásolás a példa, a tulajdonképpeni nevelés, vagy ahogy én mondanám, a felvilágosítás. Társadalmunk egész figyelme az első befolyásolás felé fordul. Az utóbbit, mivel életünk gonosz, lebecsüljük. Az emberek vagy nevelők eltitkolják (s ez a legközönségesebb eset) a maguk és a felnőttek életmódját a gyermek előtt, amennyiben kivételes helyzeteket teremtenek a számukra (katonai iskolák, nevelőintézetek, penzionátusok és hasonlók), vagy pedig tudatosítják azt, aminek a tudattalanban kellene lejátszódnia, erkölcsi életszabályokat tanítanak, amelyekhez mindenkor hozzá kellene fűzniök: Fais ce que je dis, mais ne fais pas ce que je fais. (Tedd amit mondok, de ne tedd, amit cselekszem.) Ez az oka annak, hogy a mi társadalmunkban a tulajdonképpeni műveltség oly kevéssé van arányban a tudományos képzettséggel, s hogy az igazi nevelés és felvilágosítás nemcsak hogy maradi, de egyáltalán hiányzik. Amennyiben valahol már rábukkanunk, úgy többnyire csak szegény munkáscsaládoknál. Márpedig a kétféle gyermeki befolyásolhatóság, a tudatos és a tudattalan közül a második, azaz a tudattalan erkölcsi felvilágosítás összehasonlíthatatlanul fontosabb úgy az egyes gyermek, mint az emberi társadalom szempontjából. (…)

Ezért olyan fontos a nevelésben az öntudatlan befolyásolás. Ám, hogy ez a befolyásolás igaz és erkölcsös legyen, ahhoz az kell – szörnyű bevallani –, hogy a nevelő élete teljesen jó legyen. Mármost miféle életet nevezünk jó életnek? – kérdezhetnétek. A jó életnek rendkívül sokféle változata van, de mindegyikben szerepel egy közös fővonás, mégpedig törekvés a szeretetben való tökéletesbedésre. Ha ez a törekvés megvan a nevelőben, s befolyásolja általa a gyermekeket, akkor a nevelés egész biztosan nem lehet rossz.

Kagylókürt magazin 1996/20.