A Buddhizmus világértékei

A Buddhizmus — amit a századfordulón még alig ismertek Ázsián kívül — ma világvallás. A buddhizmust általában a történelmi buddhaként ismert Gótama Sziddhártától (Gautama Siddhartha) eredeztetik, aki i. e. 563–483 között élt, a harcosok kasztjába tartozó uralkodó család fiaként. Maga a buddha szó jelentése: felébredett, megvilágosodott, olyan lény, aki megszabadult az anyagi világ kötöttségeitől, és megvalósította a tökéletes, zavarodottságtól és szennyeződésektől mentes tudatosság állapotát.

Sziddhárta csodás körülmények között született Indiában. Buddha édesanyja, Maha-Májá királyné így foganta őt álomban: „Négy őrző angyal jött, felemelte őt a dívánnyal együtt, és elvitte őt a Himalájára . . . Azután ezen őrző angyalok feleségei jöttek, elvezették őt az Anotatta-tóhoz, s ott megfürdették, hogy lemossák róla az emberi szennyet . . . Nem messze onnan van az Ezüst-hegy, s annak csúcsán az aranypalota. Ott fejrészével kelet felé elhelyeztek egy isteni díványt, s arra lefektették a királynét. Ekkor a leendő Buddha csodálatos fehér elefánttá változott . . . felment az Ezüst-hegyre . . . jobb oldalával a dívány felé fordulva, háromszor körüljárta azt, megérintette édesanyja jobb oldalát, s mintegy belépett az ő méhébe. Így történt a fogantatás a nyári napfordulati ünnepség idején.” Amikor a királyné elmondta álmát férjének, a királynak, az hívatott 64 kitűnő hindu papot, enni adott nekik és felöltöztette őket, majd kérte tőlük az álom megfejtését. A papok magyarázata így hangzott: „Légy nyugodt, ó nagy Király! . . . Fiad születik. Ha az otthoni életet választja majd, király lesz, a világ ura; ha azonban elhagyja otthonát és visszavonul a világtól, buddha lesz, elűzi a bűn felhőit és a világ ostobaságát.”

Születésétől az uralkodó család fiatal hercegeként nevelkedett. Tizenhat éves korában feleségül vette unokatestvérét, a szépséges Jasodhara hercegnőt. Házasságkötése után közel tizenhárom évig élt fényűző életet boldog tudatlanságban, mit sem sejtve a palota kapuin kívüli élet viszontagságairól. Az idő előrehaladtával fokozatosan sejtette meg az igazságot. Életének 29. évében, amely fordulópont lett számára. Mi volt az előbb említett „fordulópont” Sziddhárta életében? A fordulat akkor történt, amikor először látott egy beteget, egy aggastyánt és egy halottat. Ez a tapasztalat kínzó kérdést vetett fel benne az élet értelmével kapcsolatban: Vajon az ember csupán azért születik, hogy szenvedjen, megöregedjen és meghaljon? Elhatározta, hogy megtalálja a csodaszert az emberiség ezen általános betegségére. Feladta a királyi örömöket, s egy éjjel elhagyta otthonát.  Levágta haját, az aszkéták egyszerű köntösét öltötte magára, és az igazság keresésére indult.” A következő hat évet hindu tanítók és guruk között töltötte. Tőlük várta a választ, de mindhiába. A beszámolókban az áll, hogy átadta magát a meditációnak, böjtölt, gyakorolta a jógát és szigorú aszkéta életet élt. Mégsem találta meg az elmebeli békét, s nem jutott el a megvilágosodásra. Végül is megértette, hogy a szigorú aszkézis éppen olyan haszontalan volt, mint korábbi élete a teljes bőségben. Attól kezdve követte a — saját elnevezése szerinti — „középutat”, s kerülte mind az egyik, mind a másik szélsőséges életmódot. 

A megvilágosodás 

Meg volt győződve arról, hogy létezik válasz a kérdésére, de azt csak a meditáció által találhatja meg. Ezért letelepedett egy „pipal”-fa, vagyis egy indiai fügefa alá, és átadta magát a meditációnak. Négy hétig állhatatosan folytatta azt, ellenállva Mára, az ördög valamennyi támadásának és kísértésének, míg végül felülemelkedett minden ismereten és minden megértésen. Egy éjszakai elmélkedése alatt döbbent rá arra, hogy a szenvedés - azaz a lét alapvetően nem kielégítő volta- a tudatlanságból fakad. A szenvedés oka a mohó vágy), mely a tudatlanságból fakad; a szenvedéstől való megszabadulás, ha megszüntetjük az okát. Ennek módszere pedig a Nemes Nyolcrétű Ösvény. Az, aki legyőzte a tudatlanságot, képes megszabadulni a létszomjtól, így eléri a Nirvánát. 

Miután elnyerte a megvilágosodást és legyőzte kezdeti tétovázását, Buddha elkezdte tanítani másoknak újonnan talált igazságát, a dharmát. Első és valószínűleg legfontosabb prédikációját egy Benáresz közelében levő szarvasparkban tartotta öt bhiksu — tanítvány vagy szerzetes — előtt. Ebben azt tanította: az embernek ahhoz, hogy megtalálja a megmentést, az érzéki gyönyöröket és az aszkétizmust egyaránt kerülnie kell, s a „középutat” kell követnie. Ezenkívül meg kell értenie, és figyelembe kell vennie a „négy nemes igazság”-ot, amely röviden a következőképpen foglalható össze: 

1. Minden létezés, szenvedés. 
2. A szenvedés a vágyból és a sóvárgásból támad. 
3. A vágy megszűnése a szenvedés végét jelenti. 
4. A vágy megszűnéséhez vezető út a „nyolcszoros út”, ami szabályozza a viselkedést, a gondolkodást és a hitet.

Ez a „középút”-ról és a „négy nemes igazság”-ról tartott prédikáció ismerteti a megvilágosodásnak és Buddha összes tanításának a lényegét. Gautama nem állította azt, hogy prédikációja isteni ihletésű, magának tulajdonította beszédét. Úgy tartják, hogy a halálos ágyán Buddha ezt mondta tanítványainak: „Egyedül az igazság legyen megmentésetek vezérfonala; ne tekintsetek segítségért magatokon kívül senkire!” Buddha szerint a megvilágosodás tehát nem Istentől jön, hanem azáltal, hogy az ember személyesen fáradozik a helyes gondolkodásmód kialakításán és azon, hogy jó cselekedeteket vigyen véghez.

Az eszencia

A Buddha nem Isten, nem is egy Isten földi megtestesülése, hanem ember, aki ki van téve a betegségeknek, megöregedésnek, s akinek az élete szintén halállal végződik. De megkülönbözteti a többi embertől, hogy minden szenvedélyt és elvakultságot legyőzött, azaz megvilágosodott, megvalósította a Nirvánát. Buddha tehát ember, aki legyőzött önmagában minden szenvedélyt, szellemi tökéletessége következtében hatalmas erők bontakozhattak ki benne, és erre a tudásra saját erejéből tett szert, nem más tanítómesterek, isteni kinyilatkozás, vagy szent iratok tanulmányozásának a segítségével. Buddha tanítása szerint ez az út azonban a buddhává válásig "mások véleménye, és saját elmélkedésünk révén" világosodik meg. Bár az útmutatásra szükség van, a szintézis hangsúlyos szerepet kap tanításaiban.

Nem nehéz megérteni, miért fogadták szívesen ezt a tanítást az akkori indiai társadalomban. Azért, mert elítélte egyrészt a hindu brahmanok, vagyis a papi kaszt kapzsiságát és korrupt vallási szokásait, másrészt a jainisták szigorú aszkézisét, valamint más misztikus kultuszokat. Buddha gondolati kiindulópontja a világtörvény amely nem más, mint a világ létezésének és működésének szabálya, oka és biztosítéka. Ebben az értelemben a klasszikus buddhizmusnak nincs istentana, mert nincs szüksége valódi istenfogalomra. Ebből nem az következik, hogy Buddha tagadná az istenek realitását, de a róluk alkotott emberi fogalmakat az emberi elme alkotásának tekinti. Buddha "ateizmusának" lényege, hogy az istenképzeteknek és formáknak nincs feladata, mert az ember hite szerint közvetlenül is megvalósíthatja a dharma – állapotot, amely inkább egy ember- és erkölcs-központú életvezetési módot kíván nyújtani.  Buddha tanításai véget vetettek az áldozatoknak és a rítusoknak, a megszámlálhatatlanul sok istennek és istennőnek, valamint a kasztrendszernek, amely az emberek életének minden területét uralta s a népet rabszolgaságban tartotta. A későbbi buddhista mozgalmak közös sajátossága, hogy a dharma-világrend szentsége mellett maga a Buddha válik olyan alakká, aki minta és példakép a hívek szemében. 

Erkölcsi értékek

A buddhizmus világnézete alapvetően a békére épül, és ez érvényesült a természethez való viszonyában is. A buddhizmusban minden probléma, így a környezetszennyezés is az emberi tudat szennyezett voltára vezethető vissza. Éppen ezért a megoldást a tudati szennyeződések megtisztításával kell kezdeni. Buddha alaptanításai szerint az ember három fő tudati problémája: a mohó vágyakozás, a harag vagy gyűlölet és az elhomályosító tudatlanság. Ha jól belegondolunk, az emberi történelem minden környezetkárosító tevékenysége e három valamelyikére vezethető vissza. A Buddha tanításai szerint, ha ezeket kioltjuk magunkban, megszűnnek szenvedéseink, amihez hozzátehetjük, hogy így többé nem leszünk kárára a környezetünknek sem. A mohó vágyakozással kapcsolatosan a tanítások kifejtik, hogy minden kielégülés újabb vágyak szülője, amely egy végeláthatatlan folyamatot eredményez, így ezen az úton az ember sohasem érheti el a boldogságot és a szabadságot. 

A buddhista etika egyik alapelve a mindenfajta élet tisztelete és védelme. A másik fontos alapelve a nem ártás tanítása, ami mindenre vonatkozik, emberre, állatra, növényre és természeti környezetre egyaránt. A tanítások azt mondják, hogy a megvilágosodás útján járónak két alaptulajdonságot kell kifejlesztenie magában, a szeretetet és az együttérzést. A buddhista szeretet-eszmény azt a kívánságot jelenti, hogy minden lény legyen boldog, míg az együttérzés azt, hogy minden lény szabaduljon meg a szenvedéseitől. A buddhizmust gyakorlónak meg kell valósítania az elfogulatlanságot, ami nemcsak az emberekhez való viszonyban, hanem a környezettel szemben is követelmény. Így az erre törekvő saját, sőt általános emberi érdekeit sem helyezheti más létezőké fölé, a természet megkárosításával nem juthat egyéni előnyökhöz. 

A buddhista a saját boldogsága miatt is törekszik a békére és nyugalomra. A buddhizmus tanítása szerint, ha cselekedeteink során másokra és a környezetünkre tekintettel vagyunk, az előbb-utóbb a saját javunkra válik. Mindezek miatt minden buddhista végtelen tisztelettel fordul a környezete felé, tudja, hogy minden cselekedetének egyetemes vonatkozásai is vannak. A buddhista életmód egyszerű és mértékletes, elutasítja a tudomány fensőbbségének nevében a természet leigázását, valamint mindenfajta fejlődéselvű mohóságot. Tehát környezet-etikája szemben áll mind a kommunisztikus, mind a kapitalista felfogással. Ez utóbbinak a legfőbb mozgatója a minden emberben ott szunnyadó mohóság, amelynek következménye a mindennel szembeni agresszív kizsákmányolás. “A szerzés vágya igen természetes és általános, az emberek mindent megkaparintanak, amit megkaparinthatnak, és ezért dicséret illeti őket, nem szidalom.” – N. Macchiavelli. 

A buddhizmus alapvető gyakorlata az önmegtartóztatás, ami megteremti a környezet megóvásának lehetőségét. A buddhistában meglévő megelégedettség érzése szemben áll a szerzési ösztön szabadjára engedésével. Ez utóbbi valóban a nyugati civilizáció mérhetetlen technológiai fejlődését eredményezte, de ezzel párhuzamosan környezeti katasztrófák előmozdítójává is vált. A buddhizmus másfelől olyan értékeket épít az emberekbe, amelyek sokkal fontosabbnak tekintik a szellemi javakat, mint a világi vagyonszerzést. A buddhista bölcselet fontos tanulsága, hogy a tudás vajmi kevés, ha nem aszerint tevékenykedünk és élünk. Őszentsége Tendzin Gyáco, a XIV. Dalai Láma szerint ezeknek az általános elveknek kell képezniük a helyes magatartás alapját. A fejlett nyugat számára sok tanulsággal szolgálhat mind a buddhista, mind a hagyományos tibeti környezetkultúra, ahogyan sok más nép kultúrája is. Befejezésül idézzük Őszentsége irányadó szavait: “Meg kellene tehát találnunk a módját, hogy olyan harmóniában éljünk, mint ezek a hagyományos közösségek, ugyanakkor teljes mértékben részesüljünk az új évezred hajnalán rendelkezésünkre álló anyagi lehetőségekből.” Békesség minden lénynek!

Ez a Béke-sztúpa, amely a 316 méteres Zalaszántói hegyről néz a Balatonra, 30 m magas és 24 méter széles. Kívánjuk, hogy Európa legnagyobb sztúpája járuljon hozzá a világbékéhez! Buddha tanításai, ereklyéi és egy 24 méteres életfa található a sztúpa belsejében. A Buddha-szobor Dél-Koreából származik. A sztúpa Buddha szellemét, ugyanakkor bölcsességét, minden élőlényhez fűződő együtt-érzését és szeretetét is jelképez. A béke, a boldogság és a megvilágosodás jelképe. Őszentsége, a 14. dalai láma, Tendzin Gyaco 1993. június 17-én ünnepi keretek között nagy örömmel személyesen avatta fel ezt a sztúpát. A Magyarországi Buddhista Béke Sztúpa 

Sugározzon ez a Béke-sztúpa innét az Emberi Jogok Parkjából, mindent átható békeszerető gondolkodást az egész világba! 

Gondolatok a Judaizmusról

A Judaizmus jellegzetességei

A judaizmus erkölcstana szerint kötelesség az igazságosság gyakorlása és a szeretet az elnyomottak, szegények, árvák, hajléktalanok, üldözöttek, idegenek és bűntettesek iránt. A Tóra óv a paráznaságtól, kötelezővé teszi a szív és a test tisztaságát. Elítéli a kicsapongás minden fajtáját. A judaizmus a helyes és igazságos élet rendszere, amely megmutatja a törvényeket, és a életben történő megvalósíthatóságukat. A judaizmus mindenekelőtt az igazságosság törvényének megalkotója.  A judaizmus az igazságba vetett hitet is jelenti. A zsidó vallás az élet minden területére kiterjed. Meghatározza az ember és Isten közötti helyes viselkedést például az imádkozás módját, az ünnepek és a Sábát – a Szombat – megünneplésének szabályait, tartalmazza az emberek egymás közötti törvényeit és segít a lelki-szellemi épülésben a helyes étkezési, erkölcsi vagy épp házastársi előírásokkal. 

Az emberszeretet mellett Isten szeretete is fontos alapja. Isten szeretetének alapja Isten teremtményeinek, felebarátainknak szeretete. Ez csakis tiszta indító okokkal és teljesen önzetlenül történhet, éppen úgy, mint Isten szeretete, melynek alapja az önzetlen lemondás. A judaizmus középpontja a Tóra, mely megköti hittételekkel a lelket. A Tóra "terheit" a judaizmus erkölcsi szükségességnek fogta fel mindig. Isten különös kegyét látta a számos parancsban, mely erkölcsösebbé, tisztábbá, emelkedettebbé tette és spirituális úttá formálta az egész életet. A kötelezettség szentségét rányomta minden cselekedetre, mérsékletességre, önuralomra, lemondásra késztette a követőket, és a zsidó otthont szentéllyé avatta. Mindezek ellenére a zsidó vallásnak nincs dogmarendszere, nem írja elő híveinek, hogy miben higgyenek, csupán az Istentől kinyilatkoztatott és a rabbik által pontosan meghatározott törvény betartását követeli meg. A judaizmusnak köszönheti a világ a jótékonyság első szervezett formáit is, az erkölcsi alapon álló adakozás kötelezettségét. 

A judaizmus a szelíd öröm vallása, ünnepei a hálaadás, a természetben és családi életben való gyönyörködés jegyében folynak le. De a remény vallása is, mert hisz a földi élet és az emberek megváltozásában, erkölcsi tökéletesülésében, haladásában.

Ugyanez érvényes a kultúra és nevelés előmozdításával kapcsolatos tettekben is. A szülőknek és a hitközösségeknek feltétlen kötelességévé teszi a tanítást és tanintézetek létesítését. A vallási előírások megtartásának célja, hogy a zsidó ember minden egyes földi cselekedetét szakrálissá tegye és ezáltal összekötő kapoccsá váljon az ég és a föld között.  Célja nem a túlvilági boldogság, hanem a helyes, erkölcsös földi élet, mellyel szeretne példát mutatni a világ nemzeteinek. Egyben ezzel segíti elő a Messiás eljövetelét, aki megteremti majdan a tökéletes, istenszerető, békés világot e földön.  

 

A Judaizmus eredete

Amíg az indiai szentek a legkorábbi Védákat tanulmányozták, jóval Gautama Buddha vagy Konfuciusz előtt megszületett Ábrahám a kaledai Ur-ban. Az Egy Isten hit rendeltetése volt az Ősforrássá válás, amelyből három nagy vallássá is kinőtte magát. Az Ábrahám életét tanulmányozó Ószövetség, ma egyaránt része  a judaizmus, a kereszténység és az iszlám vallás szent szövegeinek. A  judaizmus a világ egyik legelterjedtebb vallása, a három ábrahámi vallás egyike. A zsidó vallás eredete a Bibliában olvasható ősatyák, Ábrahám, Izsák és Jákob történetéig nyúlik vissza. A hagyományok élénken elevenítik meg, hogyan hagyta el Ábrahám kaledai otthonát az Ígéret Földjéért. 

Ábrahám az Úr nevezetű városkában született, Babilóniában. Kisgyerekként az édesapjával, Táréval, és két fiútestvérével, Náhorral és Háránnal élt, valamint a többi családtagjával. Éjszakánként Úrban a városkapukat a lakosok bezárták, annak érdekében, hogy kirekesszék a betolakodókat. Ábrahám a két testvérével élvezettel figyelték az emberek ki-be járkálását a városkapun. Mindig azon tűnődött, hogy a világ teremtője ki lehet. Így egyik nap az apjához fordult és rákérdezett. Táré egy olyan üzletben dolgozott, amelyben bálványszobrokat árultak, a kérdést hallván leemelt a polcról egy szobrocskát és azt mondta Ábrahámnak, hogy ez teremtette a világot. Természetesen nem hitte ezt el az apjának és így elment a nagybátyjához, hogy megkérdezze tőle is. Ő pedig azt felelte, hogy a hold és a csillagok teremtették a világot. Nem volt egészen biztos abban, hogy ez igaz, de az ötlött fel benne, hogy kell létezzen egy mindenható fent a mennyben, aki a világot teremtette.

Amikor Ábrahám megsemmisítette az eladásra szánt bálványszobrokat, a szobor imádók ellene fordultak. Így Terah Ábrahámmal, menyével Sárával és a többi családtaggal együtt útnak indult. Miután Terah meghalt Isten megjelent Ábrahámnak és tett neki két ígéretet. "Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.” (Ter 12:1.2.4)

Ettől kezdve boldog házasságban élt gyönyörű, Sára nevezetű feleségével. A családok megszaporodtak, és nesokára törzset alkottak, amely más törzsekkel harcba keveredett az Igéret Földje felé tartva.  Egyszer csak éhínség támadt Kánaánban és el kellett hagyják a várost ahhoz, hogy életben maradhassanak. Dél felé, Egyiptomba vándoroltak. A sok nehézség idején Ábrahám útmutatást és bátorítást kapott álmaiban és látomásaiban rendszeresen megjelenő Istentől. "Ne félj, Ábrahám: én pajzsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges... Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod... -és mondá néki: Így lészen a te magod." Ábrahám nem értette ezt a jövendölést, mert felesége Sára meddő volt. Miután elmesélte a jövendölést, Sára azt tanácsolta férjének, hogy a szolgájuk, Hágár révén legyen gyermekük.  Így született meg Izmáel. Később azonban Ábrahámnak és Sárának idős korukban fiú gyermekük született. Izsáknak nevezték el. Amikor Hágár kevélyen azt képzelte, az ő fia lesz az örökös, Sára követelte, hogy Ábrahám űzze el őt és fiát a sivatagba. Ábrahám mélyen megrendült, de az Úr újra megjelent neki, és így szólt hozzá: "Ne lássék előtted a gyermek és szolgálódnak dolga, valamit mond néked Sára, engedj az ő szavának, mert Izsáktól neveztetik el a te magod... Mindazonáltal a szolgálóleány fiát is néppé teszem, mivel a te magod ő." Így került a száműzött Hágár és Izmael északra, Egyiptomba. Izmael ott egyiptomi nőt választott feleségül és tőle származott az arab nemzet, mely később a mohamedán vallást adta át a világnak. 

Amennyire Ábrahám vágyott egy gyermek után, annyira hitte, hogy csak egy Isten létezik és el volt szánva bármire, hogy bebizonyítsa a hitét. Egyik nap Isten szólt hozzá és azt parancsolta neki, hogy menjen fel a hegycsúcsra és áldozza fel az ő fiát, Izsákot. Habár nehéz szívvel, de azt tette, amit neki Isten utasított. Vitt magával tüzelőfát és oltárt, mindazt ami a fia feláldozásához szükséges. Amikor fiát kifektette az oltárra, Izsák, nem értve mi történik, megkérdezte az apját, hogy hol van a bárány. Nem tudta, hogy az apja nem bárányt szeretne feláldozni. Ábrahám azt mondta Izsáknak, hogy a bárányt Isten fogja szolgáltatni, mert nem akarta elárulni, hogy ő lenne az áldozat. Pillanatok voltak hátra csupán, amikor Isten ismét megjelent Ábrahámnak és arra utasította, hogy hagyja abba az áldozathozatalt. Meghallgatta Isten parancsát, aki elmondta, hogy valójában nem azt akarta tőle, hogy feláldozza a fiát, ez csak egy próbatétel volt, hogy lássa mennyire bízik meg Benne. Ábrahám megkönnyebbült, hogy nem kellett feláldozza a fiát, akire olyan régóta vágyott.

Ábrahám halála után Izsák lett népének patriarchája és uralkodók hosszú ágának őse, tanítók, próféták elődje. Izsáknak két fia született: Ézsau és Jákob, majd Jákobenk 12 fia lett, akiktől Izrael 12 törzse származott. A Pentateuch (Mózes öt könyve) csodálatos történeteket mondd életükről, s e történetek egyaránt közel állnak a zsidók, keresztények és mohamedánok szívéhez.   Az egyértelműen meghatározott vallás, szertartásaival és szabályaival együtt, valójában Mózestől, az i.e. 1400 és 1200 közötti időből ered. E történet szerint az Örökkévaló szövetséget kötött az ősatyákkal, hogy őket és leszármazottaikat választott népévé fogadja, és elvezeti majdan az Ígéret földjére.  

A judaizmus törvényhozója Egyiptomban született, Izrael népének ottani raboskodása idején. Az Exodus leírásai szerint a fáraó elrendelte, hogy minden izraelita fiú gyermeket öljenek meg két esztendős korában. Azt remélve, hogy megmenti gyermeke életét, Mózest elrejtette anyja a folyóparton, ahol a fáraó leánya rátalált, megmentette és a palotába vitte. A Mózest jellemző erős lélek és mély öntudat utal arra, hogy egyiptomi papoknál művelődött a fáraó udvarában. Mózes a rabságból származó szenvedéstől indíttatva, végül kivezette népét Egyiptomból, és átvezette a Sínai sivatagon. Elérkezve a Jahve nevű sziklaszirtes hegyhez, amelyet ma Sínai hegy nek hívnak, Mózes az Egy Isten, Jahve imádására szentelte fel népét. Ezután a Szináj hegyen Isten kinyilatkoztatta a tízparancsolatot és átadta törvényeit, a Tórát népének.  Ennek az idejét a tudósok többnyire az i.e. 1300-as évekre, II. Ramszesz fáraó korára teszik.

Karácsony utáni meglepetés

Mi is követtük csillagunkat és a Három Királyok példáját. Elindultunk jó messzire, hogy ajándékot vigyünk olyan gyerekeknek, akik karácsonykor nem találhattak  meglepetést az szent öröm szimbólumaként állított fa alatt.

Fogadják szeretettel rövid fényképes beszámolónkat...

A hétvége csodálatos pillanatai... A szeretet ereje mindent felülmúl... Akkor a lélek feltöltődik mosollyal, öleléssel, alázattal, hálával, elfogadással, megértéssel és lelki békével. A belső csendet nem nyomja el a külvilág zaja, csak a szívtől szívig érzése hullámzik a lélek óceánján... Ilyen volt a hétvégi élményünk Balsán, ahova adományokkal megpakolt teherautóval utaztunk mintegy 500 km-t. 30 család gyerekekkel együtt várta érkezésünket a falu művelődési házában, ahol esti program keretén belül osztottuk szét azokat az adományokat, amelyeket Sopronban és környékén ajánlottak fel olyan emberek, akik számára fontos a náluk szegényebb sorban élők megsegítése. 

Tejeskávét, szörpöt és süteményt kínáltunk az érkezőknek. A gyerekek temérdek játék közül választhatták ki a számukra legkedvesebbeket és vihették haza. Családonként egy nagy táska tartósélelmiszert, 1,5 kg mandarint, és 2 rúd mákos/diós kalácsot adtunk át. A sok ruhát, bébi felszereléseket, színes tv-t, szőnyeget pedig a falu polgármesterének adtuk át, aki családonként, szükség szerint osztja majd ki az adományokat. 

Másnap Sereghy esperes úr szent mise keretén belül köszönte meg, hogy segítőszándékunkkal és szívünkben a szeretettel érkezvén Balsa községbe "ünneppé varázsoltuk az estét". Az igazság az, hogy az ünnepet ők varázsolták a mi szívünkbe. Minden hálás rezdülésük, a könnyeik, a mosolyuk, a vendégszeretetük és kedvességük a mi napunkat aranyozta fényességessé. 

Lelket melegítő, boldog pillanatok voltak, melyeket soha nem feledünk, szívünk legmélyén őrizve megyünk tovább és tesszük a dolgunk, amerre a Jó Isten vezet bennünket. Köszönet és hála... Márkus Barbara 

Zoroaszterizmus

Több ezer évvel ez előtt, Észak – Ázsia területén élt az árja nevű népcsoport. Az árja szó jelentése nemes jellemű. Az idő múlásával, az Indo - Európai árja nép két csoportra szakadt. Az egyik csoport nyugatra vándorolt Európába, míg a másik csoport kelet felé vette útját. A keleti csoport további két részre szakadt, az egyik a mai Irán területén telepedett le, míg a másik az Indiai - Alföld területén foglalta el helyét. Akkoriban modern iráni vagy perzsa nyelvet beszélték , az Aryanam Vaego lakói, melynek jelentése ”az árják földje”. Irán neve is ebből az eredeti névből fakad. Érdekes, hogy az Indiában letelepülő árja népcsoport is hasonló nevet adott az új területnek – Arya Varta nevet, amely szintén az árják földje jelentéssel bír. A perzsa területen élő népek Mazdasyani Din vallását gyakorolták. A Din hitet, míg a Mazdasyani a Teremtő Egy Isten imádatát jelenti. Az árják egyébként igen komoly hatást gyakoroltak az indiai félsziget kultúrájára szent irodalmukkal, a védákkal, e szövegek mind a mai napig a hindu vallás magvát alkotják.

Akkoriban született Zoroaszter próféta [néha Zarathushtra-ként hivatkoznak rá], aki a korábbi vallási megközelítések lényegét és formáját alapozta meg, amely napjainkban Zoroaszterizmusnak nevezett valláshoz vezetett. Ez volt a világ legkorábban megjelenő vallása, amely a Judaizmusra, Kereszténységre és az Iszlámra gyakorolt hatása miatt is kiemelkedő jelentőségű, amelyek jóval később, de ugyan ezen a földrajzi területen keltek életre. E vallás kezdeti történelme kissé homályos, de Zoroaszter próféta megjelenése után már könnyen felismerhetővé váltak az eredeti vallás alapjai. 

Zoroaszter Perzsia nagy prófétája volt. A szájhagyomány szerint a Szpitama nevű papi nemzetségből származott. Aveszta nyelven, zarathushtra az arany fénylő csillag jelentéssel bír: zara [arany] + thush [fénylő] + stra [csillag]. Úgy tartják, hogy fényességgel borította el a helyet, ahol világra jött. Hat éves korában, a fiatal fiúcskát egy bölcs öregember gondjaira bízták, aki tanította és vezetgette a fiút. Azt mondják, hogy a gonosz elméjű emberek, akik felismerték az emberiség számára tanúsított fontos szerepét, sok kísérletet tettek a fiú meggyilkolására. Tizenöt éves korában Zoroaszter már komolyan vette a vallást, húsz éves korára pedig elhagyta otthonát és a hegyekbe, egy barlangba költözött 10 esztendőre, hogy a meditációnak, az elmélkedésnek és spiritualitásnak szentelje magát. A hosszú egyedüllét után Zoroaszter megvilágosodott, és készen állt széles tömegek tanítására az igazságról, és az általa átélt Ahura jelenésekről. Erre az időre tehető a Zoroaszterizmus születése.

Zoroaszterben megvilágosodott, felismerte hogy Ahura Mazda az egyetlen, örökkévaló teremtő Istenség a legbölcsebb úr, mindennek a jóságos teremtője. A világ eredetileg jó volt, a rossz, a romboló szellemtől Ahrimantól származik, akinek pusztító természete van. A perzsa vallás szerint a világ a jó és a gonosz erők harcának csatatere. Az ember testi és szellemi léttel rendelkezik; kötelessége és felelőssége választani jó és rossz között. A két erő, a jó és a rossz örök küzdelmet vív egymással, s ez a harc okozza a világ menetét. Amikor a gonosszal való küzdelem eléri tetőpontját, a világ helyreállíttatik abba a tökéletes állapotba, amilyennek teremtője eredetileg megalkotta. A vég idején feltámadnak és megítéltetnek a halottak. Akik a rosszat választották, büntetést kapnak, az igazak pedig istennel lakoznak a tökéletes örökkévalóságban. 

Saját törzse nem fogadta el tanítását, így kénytelen volt elhagyni azt. Eleinte Zoroaszternek kevés követője volt, de tíz évvel később, munkája meghozta gyümölcsét. Vishtaspa herceget, az északkelet iráni fejedelemség királyát sikerült megnyernie tanításainak. Vishtaspa herceg azt akarta, hogy Zoroaszter szálljon vitába és bizonyítsa be, hogy az ő új tanításai a régi tanítások felett állnak. Zoroaszter eleget tett a kívánságának. Vishtaspa herceg csodát is kívánt tőle, bizonyítékul arról, hogy ő valóban Isten küldötte. A kérésre Zoroaszter egy edénybe tüzet gyújtott minden fűtőanyag nélkül, de a tüzes tál senkit nem égetett meg, amikor azt a tenyerében tartotta. Másik csodája egy élő virág teremtése volt, amelynek levelei a királynak szóló parancsokat tartalmaztak az új hit felkarolásával kapcsolatosan. Vishtaspának ez sem volt elegendő és azt kívánta, hogy Isten angyalokon keresztül szóljon hozzá. Így angyalok jelentek meg álmában, akik megerősítették a királyt. Ezekben az időkben, Zoroaszter ellenségei cselszövést terveztek és bűzös dolgokat rejtettek az ágya alá, majd azt mondták a királynak, hogy Zoroaszter fekete mágiával foglalkozik. Habár Zoroaszter azt tanácsolta, hogy imához csak tiszta dolgokat használjanak, az ágya alatt mégis bűzös dolgokat találtak. Azt hazudták róla, hogy titokban a gonosz erőket imádja. A király, kutatást rendelt el és a cselszövők által elrejtett orrfacsaró, bűzös dolgokat meg is találták. Így a király börtönbe vetette Zoroasztert. Időközben a király kedvenc lova megsebesült és megbénult, senki sem tudta meggyógyítani. Zoroasztert hozták elő a ló gyógyítására, és azt ígérték, ha meggyógyítja a lovat, akkor a király és a családja is segíteni fog a tanítások széleskörű terjesztésében. A ló meggyógyult, így Vishtaspa király védelmébe vette Zoroasztert és az egyre erősödő és egyre nagyobb teret nyerő új vallást. 

A perzsák természetesen nem fogadták volna be az egyistenhívő elképzelést, ha a küzdelemben nincsenek ott a jól ismert szellemek. Ez alapvetően Zarathustra filozófiájával ellentétes elképzelés volt, de a próféta mégis beépítette a vallásba. Ily módon Ahura-Mazda és Szpenta-Majniu oldalán áll a hat ősi jó szellem. A Jóindulat, Igazság, Hatalom, Mértéktartás, Egészség s a Halhatatlanság. Míg a másik oldalt a démonok serege segíti élükön két vezérrel, a Rossz Gondolattal és a Hazug Beszéddel. A Zoroaszter vallás rendkívül fontosnak tartja, a környezet tisztaságának megőrzését, és élesen elkülöníti a tiszta és tisztátalan dolgokat. Tiszta és szent pl. a tűz, Ahura Mazdá szimbóluma, amely elűzi a sötétséget és a démonokat. Tisztátalan viszont a levágott haj, köröm, kiváltképp pedig az emberi holttest, melyet épp ezért nem szabad semmilyen módon eltemetni nehogy megfertőzzék azt, amibe helyezték. A halottakat ezért magas tornyokba, a "hallgatás tornyai"-ba helyezik. A zoroaszterizmus etikája így lényegében a jó és rossz, az igazság és hazugság, a fény és a sötétség közti választás lehetőségére épül, s arra, hogy a földi cselekedetek, hozzáállások befolyásolják a halál utáni állapotot.

A Zoroaszter vallás szertartásai között az egyik legfontosabb a házi oltártűz örökké égő lángja. Erről a szokásról azt tartják, az ősidőkből származik. Zoroaszter tanítása szerint a tűz, az igazság és a becsületesség jelképe, az Asa, amely a Dharmával, Isten eredendő fényével, a helyes cselekvéshez fogható. Ez Isten fénylő szimbóluma ami különös megbecsülést érdemel a vallásban. A látható tűz egyben materiális jelképe is sok más tűznek és fényességnek, mint például a tiszta szeretetnek és részvétnek. Létezik egy ezzel kapcsolatos, különleges ima is: „A belső tüzünk tanítson és világosítson meg bennünket.” Az imát gyakran mondják a szentelt tűz előtt, amit a fő templomokban táplálnak. A tűz lángja, illetve a Nap, vagy a Hold előtti imádkozás pedig segít az Asára (Dharmára – helyes cselekvésre) összpontosítani. A látható tűz a minden atomot átható energia materiális jelképe is, amely jelen van az egész univerzumban, melyben a lángok és fények, az odaadó szeretet és a megérzések fénylejei. Ezek vezetnek minket, az imádság szerint: ”A belső tüzünk, amely vigyáz minket, tanítson és világosítson meg bennünket.” Más szavakkal ez a belső tűz a lelkiismeretünk. 

A későbbiekben, a szomszédos uralkodó megszállta a királyságot, hogy megtagadja az új hitet. Amíg a fegyveres harcok kint zajlottak Zoroaszter a templomban tartózkodott áhítatba merülve. Egy katona a támadók sorai közül berontott a templomba és halálos döféssel megölte Zoroasztert.  Ekkor Zoroaszter 77 éves volt.  Zoroaszter után nem sok tárgyi emlék maradt fenn a mohamedán üldöztetések miatt, de különösen fontos a zoroasztriánusok Avesztája. Az Avesztának a legfontosabb része az, amelyben a különböző istenségekhez szóló himnuszok, a huszonnégy jast található. Nagy részük még Zoroaszter előtt készült, ezek a Mithrashoz szóló himnuszok. A Zoroasztertől származó többi tizenhét himnusz, a gáthák alkotják, melyek fordítása nem könnyű feladat, nehezen értelmezhető. Zoroaszter nem új mítoszokat teremtett, hanem a már meglévőket formálta át, az egyén szerepére téve a hangsúlyt. Így a gátháknak is az a célja, hogy a hívők belőlük erőt meríthessenek, felébresszék a már ismert jó gondolatokat. Az egyén döntése, ítélőképessége, véleménye és a személyes felelőssége a kulcsa Zoroaszter tanításainak. Egy Zoroaszter hívő életének vezér gondolata a tisztaság, amely  fizikai, erkölcsi, mentális és spirituális szinteken is tükröződik. Alázattal és őszintén kell az igazságot beszélni. A bensőből áradó lélekkel és a mindenhol jelenlévő istenség segítségével, bátran szembe kell nézni az élet nehézségeivel. Amennyiben a Zoroaszterizmus felfogása az életről a gonosz elleni harcon alapul, akkor nagyon oda kell figyelnünk a kísértésekre, mert egyszer vissza kell térnünk a mennyei otthonunkba, ahol számot kell adnunk tiszta és becsületes cselekedeteinkről.

Karácsony Nágocson

Peredi látogatás képei

Jókai Anna: Bölcsek és pásztorok

Honnan tudták? Honnan a bölcsek, és honnan a pásztorok, hogy ki az, aki megszületett? S miért éppen ők, ők először, s nem valaki mások az annyiféle foglalatosságú és minősítésű, egyébként fürge és mohó sokaságból?

Márk a Születés misztériumáról titokzatosan hallgat. Máté evangéliuma a bölcsekről beszél, a napkeletiekről, akik kiszámították, a csillagkonstellációból számították ki, hogy az idő beteljesedett. Lukács viszont a pásztorokról szól, akik megkapták a hírt, angyali kinyilatkoztatásban, a lélek megérintése által. János nem részletez, hanem összefoglal, a legmagasabb szakralitás nyelvén: „Kezdetben vala az Ige… és az Ige testté lőn és közöttünk lakozék.” Ez már a beavatottság foka. A tömör érvényességé. Amiben minden benne van. Elvenni belőle tilos. Hozzátenni locsogás. De teljességében átvilágítani és megélni: a személy dolga. És az érett személyek szellemi zamata által egyszer tán csak „megemészthető” földi ittlét dolga.

Mindenki tanuló az univerzumban: óvodától az egyetemig. Vannak bukók, vannak ismétlők. Vannak előrerukkolók. S vannak, akik „oktatásukat” észre sem veszik. Ami igaz, az igaz: nem könnyű a tanítványnak, ha felismeri a Mesterét. Mert akkor követni kell.

Nem dicsérgetni, nem a szavait szajkózni, nem kisajátítani, nem megzsarolni, nem kihasználni őt, hanem követni. Ki, ahogyan képes rá. A bölcsek módján, elsősorban az eszével, vagy a pásztorok módján, elsősorban az érzéseivel. S egyszer talán a kettő szintézisében, egész lényével, végre. Gyermek körül semmi sem véletlen. A köréje gyűlt társaság sem az. A krisztusi impulzus megérkezett, a kor „legokosabbjaihoz” és a kor „legegyszerűbbjeihez” fordult a híradással. Az olló szétnyílt szárnya között így fogta be a minden rendű és rangú emberiséget. Jött a végtelen csillagövön át, kettős megváltó erővel: a világfelismerés és a világszeretet sugallatával; hogy ugyanazt az Istent kell felragyogtatnunk az agyunkból, mint a szívünkből. Mégis: tapasztaljuk, hogy jelenünk a mai „pásztorokat” lemosolyogja, s a mai „bölcseket” igyekszik a kasztból kivetni. Bizony, a primitív, a visszamaradott nézi le itt az eredendően, természetesen egyszerűt; szimpla, egysíkú anyagtudós a bonyolultabb, több síkon egzisztáló életkutatót. Megteheti. Megtehetik. Mindenkinek szabadságában áll a szabadságát szűkíteni vagy rosszul használni. Butának vagy őrültnek nyilvánítani a gyermeki tisztát vagy a túlgondolót. „Nem tudják, mit cselekszenek.” Hamis ok: hamis következtetés. Hamis cél: előbb-utóbb hamissá torzul az igyekezet is. Így hát legyen elnéző, akit lenéznek. A csillagok és a lélekmély biztonságával legyen az. Ne sértse a „felszín fecsegése”. A látszatra „fentiek” között ma gőg uralkodik, a valóban „lentiek” között pedig a megrögzöttség. Amott az alázat hiányzik, imitt a szellemi kíváncsiság. Fájdalmas dolog ez.

„Szülessék meg bár ezerszer is Krisztus Betlehemben

és nem benned – örökre elvesztél.” (Angelus Silesius)

Krisztus ezért akiknek hírt adott, felelősséget is adott. Akik akkor – a többiek helyett is, szinte a többiek képviseletében először megláthatták, először találkozhattak Vele, azoknak, azok utódainak ma sincs mentsége. Sem a gyávaságra, sem a lustaságra, sem a közönyre. 4A hírt széltében-hosszában, horizontálisan és vertikálisan terjeszteni kell. Kopogtatni kell az ajtókon – sőt olykor dörömbölni talán –; mindenki ajtaján. (A Heródesekén, a farizeusokén, az álírástudókén is.) Mert végső soron senki sincs kizárva. Mindenki fogadhat. Krisztus óta az emberen múlik – legnagyobbrészt – az ember. Csak élni kellene végre teljes mélységében ezzel a kegyelemmel. Tudni, amit hiszünk. És hinni is azt, amit tudunk már. Az új évezred ezt várja tőlünk. A pásztorlelkű bölcseké lesz a jövő.  (1989)