Böjte Csaba: Készüljünk fel a hidegre!

Böjte Csaba: Készüljünk fel a hidegre!

Meg kell tanítanunk a ránk bízott gyerekeket a jég hátán is megélni. Hogy ebben az iskolák, vagy a csak a mát látó hatóságok mennyire partnereink, az nem számít.

A román államelnök világosan kimondja, hogy kölcsönökből élünk. Mindenki látja, hogy a nálunk fejlettebb országok hitele is elapadhat, pl. Görögország, Írország, Portugália... De azt is láttátok, hogy mi történik Angliában, hol a jóléti társadalomban felnőtt fiatalok, az angol modern oktatási rendszeren keresztül ment nagyra nőtt emberek, semmit nem kímélve gyújtogatnak, szétvernek mindent. Tudjuk, hogy lassan globalizálódó világunkban félő, hogy mint minden, előbb - utóbb hozzánk is begyűrűzik.

Fel kell készülni arra az időre, mikor az állam nem adni, hanem elvenni fog. Mióta a világ a világ, az állam mindig az alattvalóiból élt, és nem külföldről felvett kölcsönöket osztott szét az állampolgárok között. Szerintem, lassan de biztosan itt nálunk is visszaáll az évezredes szokás. Az állam nem fog adni, osztogatni, hanem csak kérni fog és az adókból kifizeti az adósságot, és ami marad, annak egy részét fogja visszaosztani azoknak, akiknek jónak látja. Ez ilyen egyszerű! Lehet, hogy ezt a kanyart lassan, fokozatosan veszi be a mi államunk, de lehet, hogy nagyon gyorsan átalakul minden, és egyszerre csak nagyon csípős hideg ősz lesz. Persze a nap majd akkor is minden reggel fel fog kelni, az élet megy tovább, csak fagyos hideg lesz, és mindenkinek nagyon ügyesen fel kell öltöznie. Erre kell tudatosan felkészülni!

Mi, akik a gyerekeket, a fiatalokat fel akarjuk készíteni a holnapra, - ezt jelentené a nevelés, - ismernünk kell a holnapot, és arra kell felkészítenünk őket, hogy akkor is jókedvű, Istenben, önmagukban bízó, a jéghátán is megélő, az életet vállaló emberek legyenek. Tudjátok, nem véletlenül szerveztük meg a "pusztai vándorlás hete" elnevezésű tábort Szovátán! És az "Ábel a rengetegben" nevű tábort is nagyon tudatosan terveztük meg Kászonban. Meg kell tanítanunk a ránk bízott gyerekeket a jég hátán is megélni. Hogy ebben az iskolák, vagy a csak a mát látó hatóságok mennyire partnereink, az nem számít. Ezt a feladatot nekünk, a Szent József-i értelemben vett szülőknek, becsülettel fel kell vállalnunk és jó végre kell vinnünk.

E célból fogalmaztam meg néhány javaslatot:

1. Minden napközi otthont, minden családot kértem, hogy a konyhakert művelését vegye komolyan. Istennek legyen hála, házainkat látogatva nagyon sok szép kertet láthatok. A kertben termett hagymát fel kell fonni, a paszulyt szépen leszedni, felszárítani, tárolni, a zöldségekből télire zakuszkát készíteni, paradicsomot befőzni, káposztát sarvalni, hordóba eltenni. Ez és sok más hasonló dolog, mind - mind elsőrendű oktatási célunk. Az állam nem kéri ezt tőlünk számon, de az élet majd számon fogja kérni, és az lenne jó, ha azon a vizsgán is átmennének a gyerekeink. Sok szép kezdeményezés van a házainkban, de ennek ellenére azt mondom, hogy ebben az irányban sokkal bátrabban kellene mennünk. Őseink a földből, az erdőből éltek, és fizették az adókat, tartották el az államot is! Előrelátó bölcs gondolkodás, kemény kétkezi munka tarthatja fent a jövő családjait itt Erdélyben is, és erre meg kellene tanítanunk a gyermekeinket! Ez még fontosabb sok szempontból, mint az iskolák végtelen elméleti oktatása.

2.. A gyermekeket, a fiatalokat meg kell tanítani az önfenntartásra. Csíksomlyóról Zsókáék elmentek ősszel krumplit szedni másoknak, és napszámként egy - egy zsák krumplit kaptak. Almát is szedtünk részibe, és biza télen nagyon finom volt. Mindenik ház szervezze meg az őszi munkákat. Nemcsak azért kell szépen a családok elmenjenek dolgozni, hogy legyen amit együnk, hanem azért, hogy a nagyobb gyerekek tanulják meg a munka által megtermett anyagi javak megbecsülését. Lehet, hogy a hatóság majd ezt kifogásolni fogja, de szeretettel kérdezzétek meg, hogy a tanácsok adása mellett átvállalják-e a számláinkat, a gyermekek fenntartási költségeit? És főleg azt kérdezzétek meg, hogy 10-20 év múlva el fogják tartani az élhetetlen, naplopó fiatalokat? Vagy mint Angliában, százasával fogják majd őket bezárni?

3.. Szeretettel kérlek, szépen menjetek ki az erdőbe, tanítsátok meg a gyerekeket meglátni a természet adta adományokat. Tanítsátok meg meglátni a nyirkos oldalban a forrást, és azt szeretettel befogni egy kis csorgóba, tüzet rakni biztonságosan, üstben ételt készíteni a természethez közeli állapotban, és azt jó étvággyal elfogyasztani. Az erdőben termett gyümölcsökből télire eltenni, jó, ehető gombát szépen felszárítani, finom hecserli lekvárt főzni, mind - mind olyan fontos feladat, mint a szorzótábla megtanítása, vagy az iskolában tanított más tantárgyak.

4.. Mindenütt ahol lehet, lassan a kiépített rendszerekről le kell válni. A fűtést már több házunkban is átállítottuk fára. Házainkat biztatom, hogy nézzenek ki szép eladó erdőket, kezdjenek tárgyalásokat és értesítsenek engem is a fejleményekről, lássuk, mit tudunk tenni? Én biztos, hogy megteszek mindent erőm szakadtáig, hogy a téli fűtésrendszerünket szépen önfenntartóvá tegyük. Nem látok más utat, őseink is csak ezen az úton jártak. Így legalább a kevés pénzünket népünk egyszerű fogatosainak, erdőmunkásainak adhatjuk, és nem távoli országok mágnásainak.

5.. Vízszámláink hihetetlenül magasak. Csíksomlyón sikerült befogni egy forrást, kis tavat is ástunk, így az öntözéshez, állatok itatásához, locsoláshoz a víz Istentől van. Tovább is szeretnénk lépni ebben az irányban. Minden házra Isten bőséges esőt csorgat, fel kell azt fogni a vizet locsolásra, kocsi mosásra stb. Minden ház a fenntartási költségeit tudatosan le kell faragja. A gyerekeinket is erre az egyszerű, takarékos, fenntartható pályára kell állítanunk. El kell magyarázni, hogy nem kell a csapokat maximumra kinyitni kézmosás alatt. A villanyokat le kell oltani ott, ahol nem vagyunk, a fűtés, szelőztetés kérdéseiről sokat beszéltünk, de ti a gyerekekkel ezt tanévkezdéskor újból vegyétek át. Ebben az irányban minden javaslatot hálás szeretettel fogadunk. Rég, hogy kérem a házak vezetőit, hogy ebben az irányban tett lépésekről is be kell számolni írásban, hadd tanuljunk egymástól! Próbáljunk egy fenntartható rendszert működtetni, és gyermekeinket is abba belenevelni.

Biztos, hogy jön a tél, és nem kell megijedni a közelgő fagyos időtől, de fel kell készülni rá. A közelgő gazdasági összeroppanástól sem kell pánikolni, - senki nem tudja még, hogy mit hoz a holnap, - de szerintem bölcsen, okosan félre kell tenni a lezser nyári ruhát, és fel kell készülni a komoly mínuszokra, mert biztos, hogy ennek a sok pazarlásnak meglesz a böjtje.

Az Isten adta holnapban bízva, Csaba t.

2011.augusztus

Krisztus és Krisna

A Krisna-tudatú hívőktöl kaptuk ezt az írást, melyet örömmel teszünk közzé a blogunkban.

Krisztus és Krisna

„Jézus az egyetlen út”. Ez nem ismeretlen felkiáltás manapság és ebben a korban. Sok keresztény hiszi azt, hogy Krisztus azt hirdette magáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet”, illetve „Senki sem térhet meg Atyámhoz, csak rajtam keresztül.” Ezen az alapon gyakran nehéznek találják, hogy más hitrendszerek hitelességét elfogadják. Annak ellenére, hogy a keresztes háborúk a múltéi, sok olyan protestáns keresztényt találunk, akik a saját hitükre akarnak másokat téríteni, hogy így megóvják őket az örök kárhozattól, ami éri őket, ha bármilyen más hitet követnek.

A katolikus egyház kevésbé keményvonalas, és magát inkluzivistának tartja, ami azt jelenti, hogy elfogadja, hogy legalább valamennyi igazságot rejtenek más hitek, azonban a hivatalos álláspontjukban, amelyet a pápa jóváhagyott, azt mondják ki, hogy a katolikus valláson túl minden más vallás igen hiányos, és a rituáléik akadályt képeznek az üdvözülés útján. Alapvetően úgy vélik, hogy akik nem követik szigorúan a katolicizmust, azok hosszú, akár örök kárhozatra ítéltetnek a purgatóriumban vagy a pokolban.

Természetesen vannak olyanok is, akik azzal érvelnek, hogy Jézus sosem foglalt el ilyen kizárólagos helyzetet, és a szavait félreértelmezték, vagy talán félre is fordították. Azonban ha elfogadjuk, hogy a fenti kijelentést tette, miszerint ő az egyetlen út, akkor ez azt jelenti, hogy minden mást elítélt? A kereszténység nem fér össze más vallásokkal? A Krisna-hívők természetesen nem így gondolják.

A Hare Krisna mozgalom követői nagyon tisztelik és becsülik Jézust. A mozgalom alapítója, Srila Prabhupada nagy lelki tanítónak tartotta őt, aki „Isten képviselője, a gurunk, Isten legjobb fia”. Prabhupada gyakran mondta a keresztényeknek, hogy nem akarja őket más vallásra áttéríteni, mint például a hinduizmus, hanem pusztán arra ösztönzi őket, hogy váljanak jobb keresztényekké.

Akkor hogyan oldotta fel az „egyetlen út” idézet látszólagos kizárólagosságot sugalló jelentését? Krisna követői úgy vélik, hogy fontos, hogy valakinek legyen olyan lelki tanítómestere, mint Jézus, hogyha meg akarja közelíteni Istent. A lelki gyakorlatok tanárt és fegyelmet kívánnak meg. Mindannyian tudatlanságban élünk ennen a világban, nem tudjuk, honnan jöttünk, miért vagyunk itt, ki Isten és hogyan érhetjük Őt el, és szabadulhatunk meg minden szenvedéstől. Lehetetlen ezekre a kérdésekre megtalálni a választ pusztán a saját spekulatív erőfeszítéseink által, ezért egy hiteles lelki tanítómester segítségére és vezetésére van szükségünk, aki személyesen látta már az igazságot és ismeri Istent. Ezt írják a Védák, a szanszkrit szövegek, amelyek a Krisna-tudat alapját képezik. Védikus szóhasználattal élve Jézus lelki vezető vagy guru volt, egy Istent megtapasztalt lélek, aki eljött Istentől, hogy megtanítson minket az igazságra.

Ha Jézust ebben a fényben szemléljük, azaz mint hiteles lelki tanítómestert, akkor a fenti neki tulajdonított állítás elnyeri értelmét. Azért, hogy szóljon azokhoz, akik köré gyűltek, nyilvánvalóvá tette, hogy az ő vezetése nélkül nem fogják elérni Istent. Vajon ez vonatkozik-e mindenkire, mindenütt és minden időben? Ezt értette-e Jézus a saját szavai alatt? Vajon a határtalan és hatalmas Isten, akiről beszélt, csak egyetlen képviselőjét küldte volna el a földre? Még az olyan közönséges vezetőnek is, mint például a miniszterelnök, több felhatalmazott képviselője van, akkor mi a helyzet Istennel?

Nincsen lényegi különbség a lelki tanítómesterek által a korszakok során átadott védikus tanítások és Jézus tanításai között. Ahogy Prabhupada mondta: „Ez az élet nem minden, Isten szerető szolgái vagyunk, készülj föl arra, hogy majd örökké az Úrral élhetsz.” Jézus szavaival: „Ne építsd homokra a házadat, készülj fel arra, hogy találkozz Isteneddel, szeresd Istenedet teljes szívedből, lelkedből és erődből.”

Ahogy a tanítások is hasonlóak, Prabhupada azt sugallta, hogy a két név, Krisztus és Krisna közel állnak egymáshoz. Ez amiatt van, mert a Krisztus szó görög gyökszava, a Krisztosz azt jelenti, hogy „felkent”, és Krisna nevének egy másik formája a Kriszta, amely nagyon hasonlít az említett görög szóra. Prabhupada szerint a Krisztosz a „Krisna görög változata” (Krisna Isten szanszkrit neve). „Ezért – érvelt – akár Krisna, akár Krisztus nevét énekeled, ugyanazt az eredményt kapod, ahogy közeledsz Isten felé.”

Felmerülhet a kérdés, hogy Prabhupada miért hozta a Krisna-tudatot nyugatra, ha alapvetően ugyanaz, mint a kereszténység. Egy keresztény szerzetessel folytatott beszélgetésében, aki feltette neki ezt a kérdés, azt felelte, hogy a gond az, hogy kevés keresztény követi Krisztus utasításait. A szerzetes egyetértett ezzel, Prabhupada pedig így folytatta: „Mi akkor az értelme a keresztények istenszeretetének? Ha nem követed Isten parancsait, akkor hol van a szereteted? Ezért el kell jönnünk, hogy megtanítsuk, hogy mit jelent Istent szeretni: ha szereted, akkor nem lehetsz engedetlen az utasításaival szemben. Ha nem engedelmeskedsz, akkor a szereteted nem valódi. Az emberek nem Istent szeretik világszerte, hanem a kutyáikat. A Krisna-tudatos mozgalom ezért arra tanítja az embereket, hogyan élesszék újra elfeledett istenszeretetüket.”

Azóta, hogy az 1960-as években elkezdődött a Hare Krisna mozgalom, sok ezer keresztény embert vonzott, akik felismerték, hogy a lelki gyakorlatok, amelyeket a mozgalomban tanítanak, fokozta Jézus Krisztus iránt érzett szeretetüket, ill. azt a képességüket, hogy az utasításait kövessék.

Hare Krisna
Dhirasanta Das

A táborral kapcsolatos tapasztalatok

Szeress mindenkit: ennyi elég"

                            /Sai Baba/

ELŐZMÉNYEK:

ALAPVETŐ EMBERI ÉRTÉKEK - Ezzel a kifejezéssel néhány évvel ezelőtt  a Nemzetközi Metafizikai Akadémián találkoztam. Mivel deviáns  és értelmi fogyatékos gyerekekkel foglalkozom, rögtön az jutott eszembe, hogy hogyan tudnám a munkám során ezeket az értékeket úgy alkalmazni, hogy  azok beépülhessenek a gyerekek hétköznapi életébe. Az eszemmel még nem igazán fogtam fel, hogy  miről is szól valójában ez a program, de a szívem egyértelműen tudta, hogy ezzel a témával nekem dolgom van.

Évek teltek el abban a várakozásban, hogy majd csak adódik valami képzés, ahol  elsajátíthatom  a módszert . Olvastam Swami írásait az értékekről és láttam a filmet a zambiai csodaiskoláról, VÉLETLEN  bekerültem egy nemzetközi szakértői csoport előadására, ami még inkább felkeltette az érdeklődésemet a téma iránt. Sok helyen próbáltam közelebb jutni a "hogyan"-hoz, míg végül egy  VÉLETLEN folytán összeakadtam Bodrogi Katival és Lakatosné Dörnyei Katival akiknek szerető útmutatásával 2010-ben  egy kis csoporttal elkezdtem a munkát. VÉLETLEN  egybeesés volt az is, hogy a Dalai Láma éppen abban az időben látogatott el hazánkba, s nyomatékosan felhívta a figyelmet az Alapvető Emberi Értékek oktatására. Dörnyei Katinak sikerült személyesen is beszélni vele ebben a témában.

Nagyon fontosnak tartom elmondani: abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy olyan intézményben dolgozom, ahol a vezetés nyitott minden új kezdeményezésre, ebben az esetben is a jóváhagyásukkal és támogatásukkal láttunk neki a feladatoknak. A célom az volt, hogy minél többen találkozzanak azokkal a kifejezésekkel, amik az értékekkel kapcsolatosak. Kiplakátoltam minden szabad helyet  idézetekkel, az 5 értékkel és alértékekkel, figyelem felhívó transzparenseket készítettem. Igyekeztem mindent megtenni azért, hogy úgy a kollégák mint a gyerekek felfigyeljenek a témára.

Mivel  a saját történetemmel szeretnék inspirálni másokat is, fontosnak tartom megosztani,  hogy a kezdeti időszakban fogalmam sem volt, hogyan építsem fel a programot. Egyik ötlet hozta a másikat, ami nem működött elengedtem, ami meg működött, arra ráépültem. Eleinte mindenféle trükkökkel próbálkoztam. A növendékeink kamasz fiúk, ezért igyekeztem olyan  fiús dolgokat  kitalálni, amire azt gondoltam vevők lesznek.  Kitaláltam, hogy lovagrendeket alakítunk, amibe észrevétlen beépítjük a értékek gyakorlását, ami aztán szokásukká válik majd a hétköznapi életben is. Rövid időn belül kiderült, hogy nem voltak rá vevők a gyerekek egy csoport kivételével, ahol a felnőttek jobban odatették magukat az ügy mellé.

Végül önmagától letisztult a program egy gyerekzsúrra, amit minden héten szerdán tartottunk az AEÉ jegyében. Ezeken az összejöveteleken különleges hangsúlyt kapott  a viselkedés kultúra. Pl: Jövetelkor mindenkivel kezet fogtam, megköszöntem, hogy elfogadta a meghívásom - személyes névre szóló meghívót készítettem mindenkinek -, minden gesztusommal arra törekedtem, hogy érezzék, tisztelem és partnernek tekintem őket. Eleinte furcsán és értetlenül néztek, rohangáltak ide-oda, mintha meg lettek volna zavarodva. Később már fegyelmezetten egymás után jöttek kézfogásra, majd szépen csendben helyet foglaltak. Az összejövetelt mindig énekkel kezdtük, spontán alakult ki az indulónk: "Ha jó a kedved tapsolj nagyokat!" Az éneket követően egy-egy értékről beszélgettünk, tanmesét olvasott fel valaki, aztán "kibeszéltük". Utána mindig játszottunk valamit, végül az előre közösen elkészített finomságokat  igazságosan elosztották  - ez mindig nagyon látványosan, de rendkívül precízen történt - és elfogyasztották. Ezek az étkezések nagyon nyugodtak és békések voltak, soha nem fordult elő, hogy akár egy falattal is becsapták volna egymást.

Az összejöveteleket minden alkalommal levezettük: megbeszéltük kinek  mi tetszett, mi nem, hogy érezték magukat.

KONKLÚZIÓ:

A gyerekek 6-8 fős csoportban megismerkedtek az 5 AEÉ-kel, - igazság,béke, erkölcs , szeretet, erőszak nélküliség  fogalmával.              

- nem volt már ismeretlen a téma előttük és a csoport létszám is megfelelőnek bizonyult az egyes viselkedés minták  kialakítására,       

                        - mivel a tapasztalatlanságomból eredően érezhető volt a bizonytalanság, nem tűztem ki nagy célokat: csak ismerkedtünk a kifejezésekkel, a minden

                          napi életben hol találkozunk ezekkel az értékekkel, ki hogyan él meg  hasonló helyzeteket?

- az átlagos képességű gyerekek egyre bátrabban nyilatkoztak, egyre többször szóltak hozzá a témához, mondták el a véleményüket,

- az integrált közösség előnyeit tapasztalhattuk meg ebben a csoportban, a fogyatékkal élő gyerekek jól beilleszkedtek a csoportba, elfogadták őket, nem   csúfolták sőt a nevükön szólították őket, ami más esetekben nem szokott így történni. Pl: Bolond, vagy fogyi néven szólított gyereknek hirtelen neve lett és tisztelettel hallgatták őt.

- Egy középsúlyos fogyatékos gyereknél a verbális önkifejezés nagy fokú javulása volt tapasztalható. Társai tisztelni kezdték, s ez a reggeli nagy csoportos foglalkozáson is megmutatkozott. Egyre bátrabban nyilatkozott meg ott is.

- A viselkedési szokások kialakításával párhuzamosan nőtt a tolerancia szintjük az önfegyelmük és önkifejezésük - sajnos ez a nagy közösségben nem volt szinten tartható, nem volt észlelhető a javulás.

- Eljött az idő, amikor már vártak az összejövetelt, s utánam kiabáltak, hogy mikor lesz már gyerekzsúr?

A programmal egy időben egy kolléganő meditációt tartott a gyerekeknek,  Swasticsné Németh Ildikó pedig néhány nagyobb rendezvényünkre jött önzetlenül segíteni, népszerűsítve Swami programját.

KUDARCÉLMÉNY:

A tanév második felétől olyan fizikai és lelki terhekkel küzdöttem, amik meghaladták a teherbírásom. Egyre fogyott az erőm, s minden amit  addig szívből csináltam már csak erővel ment, aztán meg már úgy sem. Abból a nagyon sérült "gyerek anyagból" amivel dolgoztam 2 max. 3 gyerekkel lehet sikeres munkát végezni, ebben az összeállításban már belefér a tehetséggondozás is, ami megkoronázza a munkám, ami már sikerélményt is hoz bőven gyereknek felnőttnek egyaránt, s amiből lehet hosszú időre töltekezni.  Ezzel szemben olyan integrált közösségben kellett a munkám végezni, ahol a 17 éves kamasz,  a pszichopata és a fogyatékos gyerek volt  együtt többnyire 8, de néha 9 fős közösségben. Aki a szakmában dolgozik az tudja, hogy mit jelent ez. A folyamatos kudarcélmények előbb utóbb kiégéshez vezetnek, amikor már csak egyetlen dologra tud gondolni az ember, hogy túlélje az aznapot , amikor a tehetetlenségtől már nincsenek gondolatok, nincsenek érzelmek, csak a kongó üresség,  és az érzés, hogy nem akarok gyereket látni!!!

Normális esetben az ember ilyenkor beadja a felmondását.

Kaptam egy email-t, hogy Budapesten indul  az Alapvető Emberi Értékek oktatói tanfolyama. Gyors szervezés és az intézményből hárman jelentkeztünk, ketten elvégeztük a tanfolyamot. Ma már pontosan tudom, hogy ami történt, annak így kellett történnie. Ha akkor folytatom a gyerek zsúrt rossz útra tévedünk. Már nem gondolkodom azon, hogy ebben az erőszakkal teli környezetben, hogyan lehet megvalósítani az erőszak nélküliséget, mert tudom, hogy ez önmagában lehetetlen. Viszont megismertem egy rendszert, ami összefüggéseiben jól működik, ami segíti a gyerekeket abban, hogy az alapvető értékeket meglássák, azokat alkalmazni tudják.. A tanfolyam első hozadéka egy táborozás lett Siófok-Kilitin, amit a szabadidős tevékenységekkel együtt Kovács Béla és Gunics Zsuzsa  önzetlenségének köszönhetünk, valamint annak a sok jó embernek akik a három nap alatt a 10 rakoncátlan gyerekeinket terelgették, támogatták.

A TÁBOR

Amikor szerveztem a csapatot legszívesebben az összes gyereket  elvittem volna. Minél többet gondolkodtam azon, hogy kit vigyek, annál nehezebb volt azt mondani, hogy „te nem jöhetsz”. Végül valahogy kiválasztódtak maguktól. Akit nagyon szerettem volna vinni, az otthon maradt, akit meg nem nagyon akartam, az egyszerre csak ott volt.

Felkészítettem őket arra, hogy lesznek kötelező programok és előadások és lesz szabad program. Tisztáztuk azt is, hogy a tábor az Alapvető Emberi Értékekről szól majd. Soha ilyen várakozást nem éreztem semmi iránt. Megszoktam a gyerekek közömbösségét, a gyanakvást, a bizalmatlanságot, inkább sodródnak az eseményekkel, mint sem készülnének rá. Egy- két kivétellel a kapcsolatunkban is érződött az elmúlt pár hónap fásultsága. A két kísérő két különböző nevelőegységből jött velünk, így akartam, megbíztam bennük.

A találkozás előtt – minden eshetőségre felkészülve – egy részletes programot készítettem, Gunics Zsuzsival egyeztettünk és végül egy rugalmasabb, élhetőbb programban realizálódtak az események.

Az első nap egy felvezető szakasz volt: ismerkedés, rögtön egy fürdés a Balatonba, - ez egy nagyon jó ötlet volt, mert jó kedvet csinált és közel kerültek egymáshoz a résztvevők. Az első kötelező program a „Ki vagyok Én?” témáról szólt, tanmese és beszélgetés. Nagyon fegyelmezetten ellenvetések nélkül zajlott.  Este „Férfiak egymás közt” egy  fergeteges élmény a nagyoknak / mellesleg: még  soha nem szerettem volna annyira kihallgatni valamit, mint ott, - csak hát nem mertem!/  este indián fuvócső készült papír töltettel, aminek ugyan csak nagy sikere volt.

Második nap nagyon tartalmas és szép nap volt: megnéztük a „Víz rejtett bölcsessége” c. filmet, meghallgattunk egy tanmesét a barátságról, megbeszéltük azt. Érdekes gyakorlatok voltak, aminek a szemkontaktus volt az alapja. Tekebajnokság volt egy közeli pályán, este szülinapi  „buli” ahol  a gyerekeink is műsort adtak az ünnepelt felnőttnek. Este még egy szép filmet néztünk meg a lelkierő, a kitartás és az akarat hatalmáról, a címe: A békés harcos útja.

A harmadik nap délelőtt a paintball-pályán telt nagy megelégedésre. Délután táborzárás, a három nap levezetése és  értékelése.

KONKLÚZIÓ   /Mitől volt fergeteges sikere a tábornak?/

Azok a gyerekek akik intézetünkben élnek, többnyire olyan antiszociális környezetből kerülnek hozzánk, ahol már a közvetlen környezet is nagy kihívást jelentett számukra.

Siófok-Kiliti szálláshelyünkön egy nyitott, kellemes családias környezet várta őket, ahol a közös hálótér mellett kis vackokba lehetett elbújni a világ szeme elől, és voltak olyan közösségi terek, ahol együtt lehetett lenni a nagy egésszel. Amihez éppen kedve volt. Nem zártak előlük semmit, szabadon közlekedhettek mindenütt. A területen cseresznyefák voltak, szabad volt szedni belőle.

Minden NYITOTTSÁGOT, BIZALMAT és BIZTONSÁGOT  sugárzott. NEM VOLT ÉRTELME AZ ERŐSZAKNAK.

Maga a család sem adott biztonságot nekik, ezért sok a lelki sérült,, magányos gyerek. Mást vár el tőlük a társadalom és más a családból hozott személyes élmény. Ez a kettősség frusztrálttá, bizalmatlanná teszi őket. Nem bízik saját magában sem, ezért állandóan szorong. Nem tartoznak senkihez, hát oda verődnek ahová befogadják őket – rendszerint a drog és bűn területén.

Nincs követhető család minta.

A felnőtt társaság spontán alakult. Aki éppen ráért, akit érdekelt a lehetőség az jött a táborba, hogy élesben is gyakorolja a AEÉ oktatását. A természet sem alakíthatta volna jobban és értékesebben a csapatot. Jelen volt minden élethelyzet. A befogadó nyitott család, ahol a két kisgyerek úgy járt kézről kézre, mintha a kistestvérek lettek volna. Mélységes tisztelet Gyöngyvérnek és Imrének a nyitottságukért. Engedték a gyerekeket elvegyülni és a kicsiket imádták és kényeztették a kamaszok. Végre megmutathatták az érzéseiket  az ölelésen és a játékon keresztül.

CSALÁDMINTA!!!! SZERETET!!!!!

Az a fajta közösségi élmény amiben részük volt, senkit sem hagyott érintetlenül. Voltak gyermekek akik állandóan a konyhában sündörögtek, részt vettek a beszélgetésekben, a konyhai előkészületekben. Nem azt nézték, hogy ki a beosztott konyhás, spontán történtek a dolgok, de mindenki tudta, hol kell segíteni, hol van rá szükség vagy éppen melyik az a téma a beszélgetésekben,  ami valamiért jobban érdekli őt.

A közös munkák és élményeken keresztül BARÁTSÁG-ok alakultak ki, az ÖSSZETARTOZÁS élményét élhették meg, ami láthatólag LÉLEKÉPÍTŐ és szépítő hatással volt a gyerekekre.

Egyértelmű volt, hogy a kisebbeknek hiányzott az anyai ölelés, a simogató kedves szó, ezért volt az, hogy Gyöngyvér mellett mindig sertepert valamelyik kicsi megérezve mellette a BIZTONSÁG-ot.

A nagyobb gyerekek árnyékként kísérték Bécit és Imrét, nem lehetett levakarni sem őket. Ezek az együttlétek voltak a „FÉRFI DOLGOK”  amik mély nyomot hagytak a fiúkba. Máig ezt emlegetik. /Míg élek sajnálni fogom, hogy nem hallgatóztam!!/ 

Annak ellenére,  hogy – kamaszok lévén - a szexualitás jelen van a mindennapjaikban  nagyon pozitívan  reagálták le azt, hogy voltak fiatal nők is a csoportban és alkalmuk nyílt sok-sok beszélgetésre velük.  „Amilyen az adjon Isten, olyan  lesz a fogadj Isten!”, de sorolhatnám még az idevonatkozó közmondásokat.

S végül ott volt az a magányos, megérinthetetlen gyerek, akinek a beilleszkedése abból állt, hogy minden eseményben részt vett, de csak a dalban mutatta meg önmagát. Mindig volt felnőtt, aki figyelt rá, beszélgetett vele.

Az állandó bizonytalanság, az érzékeny életkor hajlamossá teszi a gyerekeket az elszigetelődésre. A közösségi élmény annyit jelent számára, hogy a csupasz erejével kit tud legyőzni, ki felett tud hatalmat szerezni. Legfőbb vágya, hogy az adott közegben domináns személy lehessen.

„Élni és élni hagyni” ebben a szellemben működött a tábor. Emberek voltak a táborban nem pedig bőrük és ranguk szerint megkülönböztetett neveltek, akik ugyanolyan tiszteletet és figyelmet kaptak, mint mindenki más.

Voltak szabályok, de a mindennapokban csak történtek a dolgok, az események személyre szabottan alakultak mindig úgy, ahogy szükség volt rá. IDŐNEK ÉS TÉRNEK NEM VOLT ÉRZÉKELHETŐ JELENTŐSÉGE!

A játékok és az előadások a KAPCSOLAT ÉPÍTÉS-t és ÖNFEGYELMET  ÖNISMERETET és TÜRELMET  fejlesztették A közös munka, a jól megtervezett és összeállított program  három napra  egy olyan KÖZÖSSÉGET  kovácsolt, ahol a deviáns megkülönböztetett gyerekek komformistává váltak egy „fentről” jól megtámogatott, megtervezett integrált közösségben, amit még megkoronázott GUNICS ZSUZSA  önzetlensége, emberszeretete és szakmai hozzáértése.

Érdekes volt megfigyelni, ahogy közeledett az elköszönés, úgy vált egyre észrevehetőbbé az a fajta visszarendeződés, ami az intézményben tapasztalható.

A hazafelé vezető úton az élmények levezetése különféle módon történhetett – külső körülményektől függően – egyrészt élményszerű meséléssel, újra és újra felelevenítve és újraélve a történéseket. Ennek az élménynek lehettem én is részese s elmondhatom, felejthetetlen volt.

Másfél hét múlva sorra meginterjúvoltam a résztvevő gyermekeket, hogy emlékeznek vissza a táborra? Nagyon tanulságos az a történet is!

                                                                          Preisinger Hilda

További cikk: Erőpróba egy siófoki táborban

Erőpróba egy siófoki táborban

Június közepén a zalaegerszegi speciális gyermekotthonból tíz ifjút invitált az Alapvető Emberi Értékekért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának  tagja, Kovács Béla és felesége Gunics Zsuzsanna – aki szintén az alapítvány tagja - , siófoki nyaralójukba három napra. A vendéglátásban segítségére voltak az alapítvány felnőttképzésén végzett oktatók is, akik számára igazi mélyvíznek ígérkezett a feladat, aztán egy felemelő közös élmény kerekedett belőle.

Tábori csendélet

Mikor a táborban jártam, sajátos idill fogadott. Az alapítványi tagok, az oktatók, a gyerekeik és az intézetis fiúk tökéletes elegyet alkotva lakták be a nyaraló szobáit, konyháját, kertjét, éppen beszélgettek, játszottak, cseresznyéztek. Túl voltak egy délelőtti foglalkozáson, az ebéden, és a délutáni teke-programig múlatták kedvükre az időt.

A speciális gyermekotthonból azok közül a fiúk közül jöhettek el tízen Siófokra, akik jártak az intézet egyik nevelőjének alapvető emberi értékekről szóló, napi egy órás tanfolyamára. Faggatózásomra pár fiú szívesen mesélt magáról:

F.-nek, aki hamarosan betölti a 18. életévét, és három hónapja már apuka, a baráti hangulat és a közvetlenség tetszett legjobban a táborban. A 16 éves A. arról is szívesen beszélt, talán túl szívesen is, hogy ő azért került a zalai gyermeknevelő intézetbe, mert iskolát került, és volt már dolga a rendőrséggel is rablás, súlyos testi sértés és autólopás miatt. Szerinte az emberi értékekről szóló tanfolyam jó irányba változtat az életfelfogásán. Azt mesélte, még mindig a délelőtti előadás hatása alatt áll, ahol arról néztek meg egy filmet, hogyan lehet imával tisztítani a vizet.

- És te ezt elhiszed? – kérdezem.

- Hát persze! Hiszek az imában, hétéves korom óta imádkozom – válaszolja.

A 17 éves E.,  - aki a következő tanévben készül befejezni a 8. általánost - bevallotta, azt hitte dögunalmasak lesznek a beszélgetések, foglalkozások, de egyáltalán nem azok. A többi program meg pláne izgalmas. A balatoni fürdőzés megvolt, de a tekézés, meg egy a paintball csata még hátravan.

A gyermeknevelő intézet igazgatójának vigyázó szeme

Szegedi János, a gyermekotthon igazgatója a táborozás második napján váratlanul megjelent. Úgy gondolta, meg kellett néznie, jó helyen vannak-e a gyerekei. „Az a tíz gyerek, aki itt van, mosolyog, ez a legfontosabb” – konstatálta már az első percek után megnyugodva.

Elmondása szerint a zalaegerszegi intézményben 48 fiút nevelnek. Lakói olyan 12-18 éves fiatalok, akik korábbi környezetükben semmiféle együttműködésre nem voltak hajlandók, és  zömük már a rendőrséget is megjárta; a kisebbek főleg lopás miatt, a nagyobbak közt többen élet- és vagyon elleni bűncselekmények miatt. Egy részük mentálisan is sérült. Az országban a zalain kívül még egy ilyen, hasonló létszámmal működő speciális intézmény található, ahol maximum két évet tölthetnek a fiatalok.

Az igazgató faggatózásomra beszélt arról is, hogy az Alapvető Emberi Érékekért Közhasznú Alapítvánnyal néhány nevelőn keresztül került kapcsolatba az intézmény, amit nem bán, mert az alapvető erkölcsi értékek általános érvényűek, és az oktatása bármilyen megközelítésben a gyerekek épülését szolgálja. „A puding próbája az evés” – fogalmazott, miért is engedte be az intézmény falai közé az alapítványt. Ma már a 40 közvetlenül gyerekekkel foglalkozó alkalmazottból ketten az alapítványhoz tartoznak, illetve követik útmutatásait. „A gyerekek közt élek, azonnal látom az eredményt” – mondta Szegedi János, hozzátéve, az alapítvánnyal történő együttműködés nyilván nem jelenthet eredményes terápiát mind a 48 fiatalnak, de ha csak 10-15-nek ad valamit, akkor már érdemes folytatni. Ezek a fiúk zömével erkölcsi problémákkal küzdenek, amit nem lehet „pallossal” megoldani, terápiára pedig nem hajlandók járni.

A fiúk a táborba három nevelő kíséretében érkeztek. Van közöttük olyan, akinek soha többé nem lesz ilyen élmény az életében – mondta az igazgató, aki szerint egy ilyen tábor azért jó, mert mutat egyfajta alternatívát a gyerekeknek arról, hogy így is lehet élni. Az övék lesz ezek után a választás, hogy melyik utat járják be.

Ahogy az oktatók látták

Barabás Gyöngyvér azt meséli, voltak a párjával aggályaik a táborral kapcsolatban, ahová négy gyerekükből kettőt magukkal hoztak, de megszégyenültek ezekkel az aggályokkal. „Olyan fantasztikus gyerekekkel és nevelőkkel találkoztunk itt, hogy nem is tudjuk, ki van körön kívül és belül, vagyis ki kit tanít és mire” - mondta.

Gunics Zsuzsanna óvodavezető, óvodapedagógus, az első alapítványi kurzus egyik oktatója szerint nem átlagos gyerekanyag került ebbe a táborba, és csodálatos volt megfigyelni, hogy rövid idő alatt mennyit változtak a résztvevő fiúk. „Bevallom, voltak kétségeim, de már fel vagyok dobva attól a nyitottságtól és sikertől, amit megtapasztaltunk” – fogalmazott, aztán néhány példát is említett, mit ért a siker alatt. A kötelező foglalkozáson kezdetben kifejezetten nagy volt a nyüzsgés, de a második napon már egy pisszenés sem hallatszott, és senki nem sérelmezte, hogy a tervezettnél tovább tart. Játszottak a gyerekek „bizalomjátékot” is, amikor egy ember középre áll, és a többiek elkezdik döntögetni, miközben neki pedig meg kell bíznia bennük, hogy nem hagyják elesni, és időben elkapják. „Ezeknek a fiúknak sugárzott a tekintetük játék közben, mintha megtapasztalták volna, hogy lehet lebegni drog nélkül is” - mesélte.

Kik is azok az oktatók?

2011.március 26.-i kezdettel Budapesten elindult az első alapvető emberi értékek oktatója (csoportvezető) képzés. Ez a képzés elsősorban arról szól, hogy hogyan hozzuk felszínre önmagunkban, és hogyan alkalmazzuk, vigyük be az alapvető emberi értékeket a saját otthonunkba (mindennapi életünkbe), munkahelyünkre. Ennek a programnak az oktatása ingyenes, és azok, akik a program oktatói (csoportvezetői) lesznek, kizárólag ingyenesen az alapítvánnyal együttműködve oktathatják a jövőben ezt a programot. Kovács Béla mb. egyetemi oktató Indiából hozta be az alapvető emberi értékek oktatása című licenszet, és azóta is  e program  országos szintű terjesztésén munkálkodik, mint a program egyik oktatója.

Gunics Zsuzsanna, az első alapítványi kurzus oktatója úgy látja, hasznos tapasztalatokkal járt az első csoport kiképzése. Egyebek közt például azzal kapcsolatban, hogy mit is kell és lehet kezdeni a látszólag nagyon száraz, ugyanakkor csodálatos tananyaggal, hogy emészthetőbb legyen. Az első tanfolyamot 1 férfi és 8 nő végezte el Budapesten, de például Bodrogi Katalin, az  alapítvány felügyelő bizottságának elnöke az elsők között ösztöndíjasként    három hónapos gyakorlaton vett részt Angliában egy alapítványi iskolában, ami egyben óvodaként  is működik.  Itt évek óta zajlik az alapvető emberi értékek oktatása. Azóta mások is lehetőséget kaptak arra, hogy ebben az iskolában tapasztalatokat szerezzenek arról, hogy hogyan lehet integrálni a „kötelező tananyaggal” az alapvető emberi értékek oktatását. Zsuzsanna a jövőbeni tervekről annyit mondott, szeretnék a külföldi ösztöndíjasok létszámát 4-5 főre emelni, továbbá megnyitni az alapítvány saját óvodáját és iskoláját.  

A táborban az oktatói munkát „élesben” először gyakorló Polgár Ildikó – aki egy termékforgalmazó cég adminisztrátora a főváros közelében – arról mesét, hogy már vett részt némi metafizikai „fejtágításon”, amikor kapcsolatba került az alapítvány első tanfolyamával. Kapott egy e-mailt a tanfolyam indításáról, és fogalma sem volt róla, hogy pontosan micsoda, de belevágott, aztán megtetszett neki a részben már ismerősnek tűnő tananyag. „Önmagam legyőzése volt a lényeg, sok ember előtt megszólalni, amiről egy idő után úgy éreztem, erre vágytam”- fogalmazta meg érzéseit.

Barabás Imre és Barabás Gyöngyvér, a négygyermekes házaspár együtt végezte el a tanfolyamot. Gyöngyvérnek a belső intuíciója súgta azt, hogy jelentkeznie kell rá, aztán magával vitte a férjét is. Meséli, volt már szülésznő, vendéglátós, idősgondozó, most pedig éppen a belsőépítész családi vállalkozásukban tevékenykedik. Tudja, hogy a magyarságával, és az emberek fejlesztésével még dolga van. A tanfolyamon kapott egy útmutatást, hogyan legyen hiteles.

Imre, a párja úgy látja, a képzés egyfajta rendszerbe szedte és értelmezte azt, amiről az élete szól. A tanultak alkalmazása irányt mutat a munkájában, a családban, a kapcsolatok építésében. Azt még nem tudja, hogy akarnak-e a jövőben önállóan képzéseket tartani, de az biztos, hogy a cégben dolgozó 30 alkalmazottal való kapcsolatban hasznát veszik a tanultaknak.

Török Tünde

További cikk: A táborral kapcsolatos tapasztalatok

Anyaság

Anyák

"Sajnos társadalmunkban az anyaság jelentősége mára már leértékelődött. Aki korunkban mégis az anyaságot választja, annak az állam nevetséges összeggel szúrja ki a szemét. Az az összeg még pelenkára sem elég egy hónapban. Ha egy nő azt mondja, hogy ő háztartásbeli, vagy hivatásos anya, mindenki lekicsinylően néz rá, mert tudják , hogy nem keres sok pénzt. Akkor nincs értéke."

(Idézet:  Dörnyei Katalin: Út egy békés világhoz az alapvető emberi értékek című könyvéből)

       
Csak egy Anya?

Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a megyei hivatalban a hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a foglalkozása. A nő hezitált, nem igazán tudta, hogyan határozza meg a munkáját.
-Úgy értem -magyarázta a hivatalnok- van munkája, vagy csak ..?
-Persze, hogy van munkám,- csattant fel a nő, -Anya vagyok.
-Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a megfelelő szó!-hangsúlyozta a hivatalnok.

Egészen addig a napig nem is jutott eszembe a történet, amíg egyszercsak ugyanebbe a szituációba nem kerültem a polgármesteri hivatalban. A hivatalnok láthatóan egy karrierista hölgy volt, kiegyensúlyozott, hatékony és megszállottja az olyan fontosnak hangzó címeknek, mint: ”Hivatali Vallató” vagy ``Városi Nyilvántartó”.

-Mi a foglalkozása? -kérdezte.
Mi késztetett rá, hogy ezt válaszoljam, nem tudom, csak úgy kibuktak belőlem a szavak.
-Tudományos munkatárs vagyok a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén.

A hivatalnok megdermedt, a golyóstoll megállt a kezében, és úgy nézett rám, mint aki rosszul hall. Megismételtem lassan, kihangsúlyozva a fontos szavakat. Majd csodálattal néztem, amint a kijelentésemet fekete nyomtatott betűkkel a hivatalos nyomtatványra írta.

-Megkérdezhetem, -kezdte a hivatalnok érdeklődéssel - pontosan mit csinál ezen a területen?
Hűvösen, minden izgatottság nélkül a hangomban, hallottam magam válaszolni:

-Továbbképző kutatómunkát végzek, (amit az anyák nem) laboratóriumban és terepen, (általában úgy mondom a házban és a házon kívül). A főnökömnek dolgozom (az Úrnak elsősorban, aztán az egész családnak), szereztem már négy elismerést (mind lány). Természetesen ez a munka az egyik legelhivatottabb a földön, (akar valaki ellentmondani? ) és gyakran napi 14 órát dolgozom (a 24 közelebb áll a valósághoz).
De a munkám több kihívást tartogat, mint a legtöbb átlagos karrier és az elismerés sokkal kielégítőbb, mint pusztán a pénz.

A hivatalnok egyre növekvő elismeréssel töltötte ki a nyomtatványomat, felállt és személyesen kísért az ajtóhoz. Amint ráhajtottam a kocsifelhajtó nkra, a csodálatos új karrieremben elmerülve, szaladtak elém a laborasszisztenseim : 13, 7 és 3 évesek. Az emeletről hallottam a gyermekfejlődési programunk új kísérleti modelljét (6 hónapos kisbabánkat), amint egy új hangmintát tesztelt..

Úgy éreztem, csapást mértem a bürokráciára! Úgy tűntem fel előttük, mint aki sokkal előkelőbb és nélkülözhetetlenebb az emberiség számára, mint ”csak egy másik Anya``.

Anyaság!
Micsoda nagyszerű karrier! Különösen, ha egy cím is van az ajtón. Akkor a Nagymamák ”Vezető tudományos munkatársak a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén", és a Dédnagymamák "Ügyvezető tudományos munkatársak”? Szerintem igen! És hiszem, hogy a nagynénik ”Tudományos munkatárs-helyettesek."
(ismeretlen szerzőtől)

"Azt mondják a szeretetnek nincs formája. Pedig van. A szeretet formáját a gyermekét szerető anya jeleníti meg."

                                                                                           (Idézet Sai Baba 1998.januári beszédéből)

Weekly Wisdom - Madártávlatból

Képzeld el, hogy épp az autódban ülsz, és egy zsúfolt úton araszolsz a csúcsforgalomban. Zaj és füst vesz körül mindenhonnan téged, ahogy az emberek a munkahelyükre igyekeznek. Hirtelen a forgalom megáll. „Ó, ne!” – kiáltasz fel mélabúsan. „Nem akarok még egy forgalmi dugót!” Fékek csikorognak, dudák kürtölnek, az emberek a bajuszuk alatt átkozódnak. Érzed, ahogy felmegy benned a pumpa; már megint elkésel.

Ahogy azzal küzdesz, hogy az érzelmeidet palástold, egy feletted elszálló repülő vonja el a figyelmedet. A repülő hamarosan eltűnik, a kék égen azonban elidőzik kicsit a szemed. Látod, ahogy a madarak méltóságteljesen szállnak az égen. Néhányuk egy rövid szárnycsapás után megpihen, hogy tovább vigye őket az áramlat. Mély levegőt veszel, ahogy szemre vételezed a hatalmas eget, melyet művészi felhők tarkítanak. A látvány fensége olyan békével és nyugalommal tölt el, amelyet már régóta nem éreztél. Amint pár értékes és végtelen pillanat eltelik, a szíved menedéket talál a természet nemességében. Úgy érzed, hogy mély nyugalmat tapasztalsz; érzed, ahogy a feszes izmok ellazulnak, lélegzésed elmélyül és egyenletesebbé válik, tested feszültsége egy sokkal kényelmesebb helyzetbe kerül a kocsiülésen.

Erről jut eszedbe – forgalmi dugóba keveredtél. Ahogy körülnézel, és a káoszt vizslatod, különös módon nyugodtnak érzed magadat. Olyan, mintha egy lennél a sok madár közül, és csak mint megfigyelő tekintenél le a kaotikus jelenetre alattad.

Az előtted álló jármű elindul; te is megindulsz, úgy érzed, hogy megfiatalodtál és felélénkültél. A forgalmi dugónak vége, de tudod, hogy valami csodálatos dolog vette kezdetét az életedben. Felfedezted, hogy milyen felemelő, átformáló ereje van annak, ha egy kellemetlen helyzetet madártávlatból szemlélsz. Eltökéled, hogy megtartod ezt az erőt a jövőben is, bármikor érjenek is kellemetlenségek.

Amikor előre nem látható világi vagy személyes események kénye kedvére vagyunk kiszolgáltatva, és nem tudjuk a helyzetet irányítani, elveszítjük a hatalmunkat az események felett. Azok, akik hagyják, hogy ez magukkal ragadja, az ebből eredő stressz hatására megrendülhetnek. Másrészt, ha egy gondterhes helyzetet madártávlatból szemlélünk, az segít abban, hogy farkasszemet nézzünk a nehézségekkel, és erőt ad. Ahogy a forgalmi dugó is, bármennyire kényelmetlen legyen is, sosem tart örökké.

Buddha azt mondta: „Ha valaki sosem szenvedett, sosem kapott áldást.”

Két magzat beszélgetése

- Mondd, te hiszel a születés utáni életben ?
- Persze. A születés után jön az élet. Talán azért vagyunk itt, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
- Lárifári ! A születés után nincs semmi ! Onnan még senki nem tért vissza! S különben is, hogy nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom, de úgy érzem, hogy ott mindenhol fények vannak... S talán a saját lábunkon fogunk járni, s a saját szánkkal eszünk.
- Ez már végképp ostobaság! Járni nem lehet! S még hogy szájjal enni! Nevetséges! Hát nem látod a köldökzsinórt? S ha már itt tartunk, gondolkodj el egy picit : azért nem lehetséges a születés utáni élet, mert a köldökzsinór túl rövid.
- Igen, de szerintem valami biztosan lesz, épp csak máshogy, mint amit itt életnek nevezünk.
- Ostoba vagy! A születéssel az élet véget ér, és kész!
- Figyelj, nem tudom pontosan mi lesz, de majd a Mama segít nekünk...
- A Mama? Te hiszel a Mamában?
- Igen.
- Ne nevettesd ki magad! Láttad már valahol? Egyáltalán látta már valaki?
- Nem, mert itt van körülöttünk. Benne élünk. S bizony, neki köszönhetjük, hogy vagyunk.
- Na, most már hagyjál békén ezzel az ostobasággal, jó? Majd akkor hiszem a Mamát, ha látom!
- Látni nem tudod, de ha elcsendesedsz, akkor hallhatod az énekét, érezheted a szeretetét. Ha elcsendesedsz, érezni fogod a simogatását, érezni fogod óvó kezét.