Anyaság

Anyák

"Sajnos társadalmunkban az anyaság jelentősége mára már leértékelődött. Aki korunkban mégis az anyaságot választja, annak az állam nevetséges összeggel szúrja ki a szemét. Az az összeg még pelenkára sem elég egy hónapban. Ha egy nő azt mondja, hogy ő háztartásbeli, vagy hivatásos anya, mindenki lekicsinylően néz rá, mert tudják , hogy nem keres sok pénzt. Akkor nincs értéke."

(Idézet:  Dörnyei Katalin: Út egy békés világhoz az alapvető emberi értékek című könyvéből)

       
Csak egy Anya?

Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a megyei hivatalban a hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a foglalkozása. A nő hezitált, nem igazán tudta, hogyan határozza meg a munkáját.
-Úgy értem -magyarázta a hivatalnok- van munkája, vagy csak ..?
-Persze, hogy van munkám,- csattant fel a nő, -Anya vagyok.
-Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a megfelelő szó!-hangsúlyozta a hivatalnok.

Egészen addig a napig nem is jutott eszembe a történet, amíg egyszercsak ugyanebbe a szituációba nem kerültem a polgármesteri hivatalban. A hivatalnok láthatóan egy karrierista hölgy volt, kiegyensúlyozott, hatékony és megszállottja az olyan fontosnak hangzó címeknek, mint: ”Hivatali Vallató” vagy ``Városi Nyilvántartó”.

-Mi a foglalkozása? -kérdezte.
Mi késztetett rá, hogy ezt válaszoljam, nem tudom, csak úgy kibuktak belőlem a szavak.
-Tudományos munkatárs vagyok a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén.

A hivatalnok megdermedt, a golyóstoll megállt a kezében, és úgy nézett rám, mint aki rosszul hall. Megismételtem lassan, kihangsúlyozva a fontos szavakat. Majd csodálattal néztem, amint a kijelentésemet fekete nyomtatott betűkkel a hivatalos nyomtatványra írta.

-Megkérdezhetem, -kezdte a hivatalnok érdeklődéssel - pontosan mit csinál ezen a területen?
Hűvösen, minden izgatottság nélkül a hangomban, hallottam magam válaszolni:

-Továbbképző kutatómunkát végzek, (amit az anyák nem) laboratóriumban és terepen, (általában úgy mondom a házban és a házon kívül). A főnökömnek dolgozom (az Úrnak elsősorban, aztán az egész családnak), szereztem már négy elismerést (mind lány). Természetesen ez a munka az egyik legelhivatottabb a földön, (akar valaki ellentmondani? ) és gyakran napi 14 órát dolgozom (a 24 közelebb áll a valósághoz).
De a munkám több kihívást tartogat, mint a legtöbb átlagos karrier és az elismerés sokkal kielégítőbb, mint pusztán a pénz.

A hivatalnok egyre növekvő elismeréssel töltötte ki a nyomtatványomat, felállt és személyesen kísért az ajtóhoz. Amint ráhajtottam a kocsifelhajtó nkra, a csodálatos új karrieremben elmerülve, szaladtak elém a laborasszisztenseim : 13, 7 és 3 évesek. Az emeletről hallottam a gyermekfejlődési programunk új kísérleti modelljét (6 hónapos kisbabánkat), amint egy új hangmintát tesztelt..

Úgy éreztem, csapást mértem a bürokráciára! Úgy tűntem fel előttük, mint aki sokkal előkelőbb és nélkülözhetetlenebb az emberiség számára, mint ”csak egy másik Anya``.

Anyaság!
Micsoda nagyszerű karrier! Különösen, ha egy cím is van az ajtón. Akkor a Nagymamák ”Vezető tudományos munkatársak a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén", és a Dédnagymamák "Ügyvezető tudományos munkatársak”? Szerintem igen! És hiszem, hogy a nagynénik ”Tudományos munkatárs-helyettesek."
(ismeretlen szerzőtől)

"Azt mondják a szeretetnek nincs formája. Pedig van. A szeretet formáját a gyermekét szerető anya jeleníti meg."

                                                                                           (Idézet Sai Baba 1998.januári beszédéből)