„A tanár személye fontosabb, mint az, amit tanít.”
Karl Augustus Menninger [5]
A filozófusok és gondolkodók évezredek óta hangsúlyozzák, hogy az emberiség legfontosabb tananyaga maga az ember. Az életem során számomra is nyilvánvalóvá vált, hogy a tanulás nem csupán bizonyos szakmák, mesterségek elsajátításából és könyvekből szerzett tudásból áll, hanem létezik egy másfajta tanulási folyamat is, ami legalább olyan fontos része életünknek. Az ilyen fajta tanuláson keresztül, ráébredünk belső adottságainkra és megismerhetjük önmagunkat. Ehhez leginkább a megkülönböztető képesség fejlesztése segít hozzá, így nagyon fontos szerepet játszik az életemben. Önismerettel is azért kezdtem el foglalkozni, hogy felfedezzem: „Ki is vagyok valójában?”.
„Önismereti munkám” lényege, hogy fokozatosan a lélek rétegeibe hatolva, dolgozzak saját átalakulásomon, jobb emberré válásomon. Ezt a hosszú belső átalakulási folyamatot követve, lassan felszínre kerülnek jó és rossz szokásaim egyaránt. Mivel képes vagyok megfigyelni a szükséges változtatások forrását is, igyekszem a jó szokásaimat ápolni, a rossz szokásokat pedig tudatosítani és gyökerestől kiásni. Weöres Sándor így fogalmaz: ”Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek. Ápolt tulajdonságaid jók; becézett, vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak.” Ennek a „lelki munkának” eredményeképpen, fokozatosan eljuthatok valódi értékeimig, olyan emberi értékekig, amelyek ott rejlenek minden egyes emberben. A bennünk rejlő értékek olyanok, mint a földben rejlő drágakövek. Nem lehet kívülről beszerezni őket; belülről kell megdolgozni értük és felszínre hozni őket. Csak hozzá kell fogni, mert ahogy a szólás is mondja: „Gyakorlat teszi a mestert.”
Manapság nagyon nehéz a felgyorsult élet miatt megfelelni az előttünk álló kihívásoknak. Az információ-dús világ komolyan próbára teszik erkölcsi értékrendünket és szemléletünket. De milyen szerepe van ebben az iskolai és otthoni nevelésnek? A legtöbb tanítóban is időről időre felmerül a kérdés, mi is a nevelés valódi célja? A választ, a tanítók és tanulók dolgát nagymértékben megnehezíti a fokozódó teljesítményelvárás, ami egyre inkább rontja munkájuk eredményességét, nemegyszer belső feszültséget okozva. Mindez csak úgy oldható fel, ha a tanítók és a tanulók megtanulnak az új helyzetnek megfelelően viselkedni, és szembenézni önmagukkal, lehetőségeikkel és korlátaikkal. [1]
A tanári szerep látványos változásának lehetünk tanúi - írja Tókos Katalin -, a változások pedig a tanári műveltség változó tartalmában, de legfőképp a cselekvő hozzáértés jellegében keresendők. [2] Különböző kutatások alátámasztják olyan új oktatási tartalmak szükségességét, amelyek az elméleti tudáson és a megélhetésen túl, a nevelőt és a gyermeket az életre és a gyakorlati tudásra is felkészítik. [1] Ehhez nagy segítséget nyújthat a tanárok önismeret-fejlesztése, személyiségfejlesztése és a diákok önismeretre nevelése. Mivel a gyerekek egészséges személyiségének formálása, konfliktuskezelési és stresszoldó képességük kialakítása, a múltban nem szerepelt közvetlen feladatként a pedagógusok számára, ezért az önismeretnek a pedagógusképzésben sem alakulhatott ki meghatározó helye. [2] A témában jártas kutatók abban látják a hiányosságokat, hogy a leendő pedagógusoknak csak azt tanítják meg a felsőoktatásban, amit tanítaniuk kell, de azt nem, hogy hogyan tanítsanak, hogyan kezeljék az emberi kapcsolatokat és váratlan élethelyzeteket. A pedagógusoknál alapvetően kiemelkedő szerep jut a személyiségnek, hiszen a saját lényükkel tanítanak, és ezen keresztül hatnak a tanítványok személyiségére. Tehát a pedagógus munkájában nem elegendőek a tudományos ismeretek, az emberi kapcsolatok dinamikájában is jártasságot kell szerezniük. [3] Mert megfelelő önismeret nélkül aligha vagyunk képesek boldogulni abban a világban, amelyben ma élnünk kell.
De mi is az önismeret és miért fontos a pedagógusok számára a mindennapokban? Az önismerettel, az önmegismerés lelki folyamatán keresztül ismerjük meg személyiségünk tulajdonságait, képességeit, szándékait, érzelmeinket, gondolatainkat és mindezek együttes működését. Az önmegismeréshez szükség van őszinteségre, hogy be tudjuk vallani magunknak azokat az igazságokat is, amelyek bevallása fájdalommal járhat. Csak akkor leszünk képesek a személyiségünk árnyék oldalát „levetkőzni”, ha hajlandók vagyunk felderíteni azokat. [4] Tókos Katalin „új arcú” reflektív pedagógusnak nevezi el tanulmányában azokat a pedagógusokat, akik felvállalják személyiségük tudatos alakítását és az önnevelést. Ehhez segítségként, a pedagógusszerepek területén végzett kutatások fő érdeme, hogy mind a pályára készülő, mind a gyakorló nevelők elé, olyan tükröt állítanak, amelyben megláthatják viselkedésüket, tetteiket és tájékozódhatnak önmagukról a megfelelő mintaadás és a jobb emberré válás érdekében. [1]
De vizsgáljuk meg, hogy vajon milyen a szerepszemélyisége a reflektív tanítónak, az ideális modellnek? Az „új arcú” pedagógus önismeretre törekszik, mert tudja, hogy nem hagyható figyelmen kívül a személyiség. Fő szerepe a gyerekekkel való állandó kapcsolatteremtésben van és abban, hogy milyen szemüvegen keresztül értelmezi a különféle szituációkban a különböző tulajdonságokat. Ha viselkedése represszív, jellemző rá a szeretetteljes közbeavatkozás keresése, szeretetteljes együttműködésen keresztül. A negatív hatásokat ügyesen áthidalja, érzelmeit uralja, toleráns, pozitív énképpel rendelkezik és helyén van az önkontroll képessége. Tudjuk azt is, hogy a diákok akkor kedvelik a pedagógust, ha vidám, humoros, lelkes, felszabadult, őszinte, hiteles, elfogadó, toleráns, lelkiismeretes, következetes, kiszámítható, energikus és találékony. Az a pedagógus, akinek a gyerekekkel kialakított viszonya őszinte, nyíltan megéli és fel is vállalja szerepeit, a mintaadás kiemelkedő példájává válik és kötődnek hozzá a tanítványok. Egy ilyen tanár személyisége a diákokra pozitív hatással van, akik akár szárnyalhatnak is ilyen inspirációtól. Egy szeretetteljes és lelkes tanár képes a gyerekek érdeklődésének felkeltésére és figyelmük fenntartására, és csak ennek segítségével tudja elérni, hogy a gyerekek örömmel járjanak hozzá hétről-hétre.
A személyiség fejlesztésénél az „új arcú” pedagógus először önmagát teszi rendbe, legfőbb tőkéje pedig a szilárd „énerő”, amely a valós önismereten és önértékelésen alapul. Az énerő-s személyiség tud csak a szándékai és a céljai szerint viselkedni; képes belső feszültségét kontrolálni és szabályozni. Inspiráló személyisége örömteli élményt nyújt a gyerekeknek, és élvezhető világot teremt a közösségbe. A személyes példájuk által szeretetet visznek a közösség, és a családok életébe. A közös munka eredményeképpen a gyermekek is alkalmassá válnak arra, hogy tiszteljék önmagukat, csak úgy, mint tanáraikat, társaikat, szüleiket. [1]
Arra már választ kaptunk, hogy milyen személyiségjegyekkel és beállítódással rendelkezik a reflektív pedagógus. Ám ennek birtokában további kérdések merülnek fel, amelyek arra adhatnak választ, hogy milyen módszerek segítségével válhatunk olyan „új arcú” reflektív pedagógussá, aki egy „teljesebb mesterségbeli tudás birtokosa”? Manapság az elméleti önismeret mellett sokan foglalkoznak az önismeret alkalmazásával és kézzelfoghatóvá tételével. Az állandó kérdésfeltevés és önvizsgálat nélkülözhetetlen eszköze a folyamat beindulásának. Érdemes megvizsgálni, saját erőfeszítéseink mértékét is kérdések segítségével: „Vajon mennyire intenzív a törekvésem arra, hogy jó modell legyek?; Hiteles személy vagyok-e a környezetem számára?”
A gondolat a szó és a tett egysége nélkülözhetetlen a személyiség átalakulásnak megvalósításához, és e három egysége, hozzásegít egy harmonikus és kongruens lény újraszületéséhez. Az önismereti munka a viselkedés kontrolálását és folyamatos javítását segíti. Gondoljuk csak végig, hogy gondolataink egyeznek-e azzal, amit mondunk. Vajon az alapján cselekszünk-e, amit mondunk? Az alábbi harmóniakör alkalmazása is rámutathat hibás szokásainkra. Fontos, hogy figyeljünk gondolatainkra, mielőtt cselekszünk, mert ezután a gondolatokat szavakba öntjük, és a kommunikációnk minősége meghatározza az interakció minőségét. Szavakban óriási lehetőség rejlik, hiszen segítségükkel cselekvésre inspirálhatunk, vagy akár közömbössé is tehetünk másokat. A tetteink minősége pedig visszahat ránk, következményekkel jár, amelyre különböző helyzetekben többnyire visszajelzést is kapunk. [4] Minden emberi kapcsolatban a hiteles és egyértelműen kiszámítható viselkedés nyújt bizalmat. Nem csak jó pedagógusnak kell látszanunk, hanem azzá is kell válnunk. Pedagógusnak lenni óriási felelősség, hiszen elég egy elejtett, meggondolatlan szó, ami világokat dönthet romba illetve egy biztató szó, amely a gyerekekben építő folyamatot indíthat el. A gyerekek számára minták leszünk és ők olyan szenzorokkal rendelkeznek, amelyek a hitelességünket is könnyedén felderítik. Ha a nevelő elkötelezett, nyíltszívű, tiszta gondolkodású szeretetteljes, figyelmes és türelmes, és legfőképpen inspiráló, gyermekek ezreit indíthatja el a helyes úton. Keresztúry Dezső író, akadémikus intelme jó „útravaló” számomra:
„Úgy gyönyörködj a fiatalokban, mint akik Téged folytatnak majd.
De, ne a magad vágyait, emlékeid álmodd újra bennük: ne kényeztesd,
ne ünnepeld, ne szidd, inkább szeresd, s érdemük szerint becsüld meg őket.
Légy okos ellenállás, jó gát, tiszta meder, hogy növekedjenek, mint súly alatt a pálma, hogy önerejükkel törhessenek utat maguknak, s ne nyelje el őket lápok iszapja, sivataghomok.”
[1]- Tókos Katalin: Az önismeret-jelenismeret tanítója, fejlesztője: az „új arcú” reflektív pedagógus; Önismeret és „élhető” jelen(ismeret); http://www.ofi.hu/tudastar/tokos-katalin-090617
[2]- Tókos Katalin: Beszélgetések tanár szakos hallgatókkal önismeretről, önismeret-fejlesztésről; http://www.ofi.hu/tudastar/tokos-katalin-onismeret
[3]- Kádár G. – Szarva A. (1999): Önismeret a pedagógiai gyakorlatbanIn: Vajda Zs. (szerk.):Pszichológia és nevelés. Akadémia kiadó. 165-178.
[4]- Rita Bruce (2009): Sathya Sai szülői gondviselés. 142 – 156
[5]- saját készítésű fotó (2008 június) India, Puttaparthy, Education World Conferenc and Exhibition of Human Values