Balsai adományozás – 2019. január 17-20.

Immáron negyedik éve kelt útra az Alapvető Emberi Értékek Soproni Önzetlen Szolgálata Balsára a Nyíregyházától 35 km-re fekvő apró kis faluba, ahol a település apraja és nagyja idén is nagy szeretettel és örömmel fogadott bennünket. 

          

A téli időjárás nem volt igazán kedvező a rengeteg adomány szállításához és a hosszú, 7-8 órás úthoz. A teherautó és utánfutója megpakolva rengeteg adománnyal: gyermek és felnőtt ruhákkal, cipőkkel, gyermekjátékokkal, tartós élelmiszerekkel, de szívünkben a szeretet mélységes erejével róttuk a kilométereket, míg estefelé megérkeztünk Balsára. Behajtottunk a faluba, az ismerős kis utcákon keresztül egészen a kultúrházig, ahol már gyülekeztek az asszonyok. Napokkal ezelőtt elkezdték fűteni a helyiséget és vártak bennünket, most pedig öleléseikkel fogadták jöttünket. Segítettek kipakolni: több tonna ruha, 220 kg zöldség, több száz kiló liszt, rizs, tészta, konzervek, száraz-zöldségek, száz liter olaj, 50 kg mangalica szalonna és rengeteg sütemény került ki a teherautóból a kultúrház egyszerű kis falai közé. Közben köszöntöttük a helyi görög-katolikus templom tisztelendőjét, Sereghy János atyát, akivel évek óta tartó kapcsolatban állunk, és a polgármester asszonyt, Somogyi Szilviát. Pár óra alatt közös erővel egységcsomagokra szortíroztuk az élelmiszereket, kikészítettük a gyerekeknek a játékokat, megterítve forró teát és süteményeket raktunk az asztalokra és vártuk a település rászoruló családjait.

          

Hamarosan megérkeztek és helyet foglaltak a széksorokon. Mint minden évben, szóban tolmácsoltam a soproni adományozó kedves emberek meleg szeretetét, amivel gyűjtöttek, sütöttek, vásároltak, hogy nehéz sorban élő embertársaiknak a lehető legnagyobb örömet szerezzék. Ilyenkor mindig igyekszem megtudni a falu legégetőbb problémáit, az emberek lelki gondjait és szavaimmal lelkesedést, motivációt ébresztek szívükben. Az együttérzés a szeretet legfelemelőbb értéke, általa emberek könnyei száradnak fel, a testvéri szeretet hatására a bánatos, keserű arcokon megjelenik a mosoly tündöklő fénye. Most is ez történt… Néhányuk szeméből örömkönnyek folytak. Megható volt ott állni előttük és érezni, ahogy a szeretetben összefonódik szívünk. Aztán a gyermekek végtelen örömlázzal válogattak a rengeteg játék közül, és örömmel konstatálták, hogy a kiválasztott játékok „örökre” az övék lehetnek.

          

Sütizés, teázás közben pedig átadtuk az élelmiszereket és megöleltünk mindenkit. Este még sokáig beszélgettünk mindenkivel és egyre világosabbá vált bennem, hogy az ebben a kicsiny faluban élő emberek egy szociálisan, intellektuálisan és érzelmileg zárt térben, zárt közösségben élnek. A legnagyobb úr a félelem, mely ólomnehézséggel nehezedik a hétköznapjaikra. Félnek kilépni e megszokott, jól ismert „biztonságból”, bár érzik, hogy lehetőségeik korlátok közé feszülnek, és lépni, tenni kéne… De nem mernek. Félnek a kihívásoktól, félnek a kockázattól és leginkább a saját magukba vetett hit hiánya határolja el őket egy jobb élettől. Idén 4 napra terveztük látogatásunkat, hogy még mélyebben megismerhessük az ott élő emberek mindennapjait. A további napokon lelki segítséget nyújtottunk egyénileg és csoportos beszélgetések kerete között is, valamint 30 kisnyugdíjas otthonába látogattunk el személyesen és adtuk át az adománycsomagokat. Ilyenkor belecsöppentünk a kis parasztházak nyirkos falai közé, ahol pöttöm nénikék, törékeny bácsikák tengették napjaikat, környezetükben a legszükségesebb tárgyakkal. Ahogy beléptünk arcukra mosolyt festettek és sürögtek-forogtak. Tekintetükben ott ragyogott a hála, és az alázatos tiszteletük felénk. Megható volt megérinteni az öreg törékeny kis kezüket és átölelni őket. Kávét főztek, süteménnyel kínáltak, illetve tálcával nyújtottak át nekünk, csomagolva a hazafelé utunkra is. Nagyon vártak már bennünket. Volt, aki fodrászhoz szaladt előző nap, mondván: „így nem várhatom a soproniakat!” Csicseregtek, meséltek, sírtak bánattól, örömtől. Nehéz szívvel láttuk életkörülményeiket, és sokaknál a tehetetlenséget és a magányt.

          

Az utolsó napon búcsúbeszélgetésre hívtunk mindenkit a falu másik kulturális terébe a CSŰR-be. Végtelen lelki élménnyel lettünk gazdagabbak mindannyian. A kis falu lakosai általunk, mi pedig általuk. Felemelő volt látni, hogy az érkezésünkkor oly keserű tekintetek örömmel és boldogsággal ragyogtak vissza ránk. Az emberek lényéből sugárzott a nagyobb életerő, tenni akarás, hit, remény fénye…

          

Köszönet Mindannyiotoknak, Nektek, kik adtatok, és Nektek, akik fogadtatok!

2019. január

Márkus Barbara

a Soproni Önzetlen Szolgálat vezetője

Videó a négy napról:  https://youtu.be/8jlbaZJejn8

 Fényképek:

Balsa1

Balsa2

Balsa3

Balsa4

Balsa5

Balsa6

Balsa7

Balsa8

Balsa9

Balsa10

Balsa11

Balsa12

Balsa13

Balsa14

Adományozás Balsán 2017. december 19-21.

Évekkel ezelőtt a soproni Szent György plébánián ismertem meg Sereghy János esperes urat, aki Henczel Szabolcs atya barátjaként több alkalommal látogatott Sopronba és volt szemtanúja a már 12 éve folyó adományozásainknak. Egy alkalommal elmesélte, hogy Balsán, ahol családjával élnek mekkora a szükség, hisz nincs munkalehetősége az embereknek. Akkor határoztam el, hogy ha törik, ha szakad, meg kell próbálnom, hogy a távoli kis településre is eljuthassanak adományink.

Kedden reggel immáron harmadik alkalommal hárman indultunk Sopronból és nekivágtunk a hét órás útnak. Lajos egy kölcsön transzporterrel, mi pedig Rolanddal, a párommal egy másik autóval mentünk. Mindkét autó méreténél fogva hál’ Istennek csurig volt rakva adománnyal: tartós élelmiszerek, gyermekjátékok, ruhák, cipők, kabátok, stb.. Soprontól végig szép napsütéses, de dermesztő hideg volt a kísérőnk, de minket a szívünk vezetett, így hatalmas lelkesedéssel róttuk a kilométereket. 450 km jó hangulatban tellett, utunkat néha megszakítottuk egy-egy kv-ra, vagy enni, míg délután immáron harmadik alkalommal megérkeztünk a Tokajtól 40 km-re fekvő kis faluba, Balsára, az alig 800 főt számláló kis faluba.

A falu közepén lévő közösségi házban már vártak bennünket szorgos-segítő kezekkel. A leparkolás után azonnal megkezdődött a kipakolás, szortírozás. Közben meghatottan üdvözöltük egymást: Somogyi Szilviával, a település fiatal és lelkes szívű polgármesterével, Sereghy atyával (a falu görög katolikus vallási vezetőjével) és kedves feleségével, Enikő asszonnyal. Közben figyeltem az ismerős arcokat, azokat, akik 2-3vévvel ezelőtt is oly lelkesen segítették munkánkat. 

Az asztalokra kerültek az aprósütemények, üdítő, tea és sok főre számítva megterítettünk. A gyerekeknek rengeteg szaloncukrot és süteményeket vittünk, melyből szabadon lakmározhattak, így a karácsony hangulatát előkészítve vártuk a családokat. A ruhákat két külön helyiségbe tettük, melyeket másnap a falu asszonyai szortíroztak szét a családok között, kinek-kinek szükség és méret szerint. Gyermekruhák, bébi holmik, etetőszék, gyermek komp, kis járgányok az apróságoknak, felnőtt kabátok, táskák, minden volt, amire szükség lehet. Közel 50 csomagot raktunk össze tartósélelmiszerekből, amibe szétosztásra került szappan, fogkrém, paradicsompüré, száraztészta, rizs, cukor, olaj, tej, konzervek, liszt, csokoládé, levesporok, májkrémek, puding, tea, stb.. Nagy részét aznap este osztottuk ki a meghívott rászoruló családok között, a maradékot pedig másnap délelőtt terveztük személyesen elvinni a kisnyugdíjas időseknek. 2 óra gyors és szervezett munka után elkészültünk és ajtót nyitottunk a kultúrház előtt már várakozó családoknak. Felnőttek, gyerekek jöttek örömmel és foglaltak helyet az adományok körül. Sereghy atya intézett néhány szót a megjelentekhez, köszöntött és bemutatott bennünket azok számára, akikkel 2 és 3 évvel ezelőtt nem találkoztunk, majd átadta a szót nekem. Idén is nagy szeretetettel üdvözöltem a kedves balsai családokat, megköszönve hogy ilyen örömmel fogadtak bennünket. Elmondtam, hogy újbóli látogatásunk szinte egy hazatérés lelki élményével határos, hiszen oly szeretetet, megbecsülést, hálát, vendégszeretet, amit itt mindig kapunk, az ember leginkább otthon, szerettei körében tapasztal. 

Meséltem arról az odaadó önzetlen szeretetről, amellyel soproni barátaim adták össze a közel 1,5 millió forint értékű adományt, útiköltséget. Úgy éreztem abban pillanatban, hogy eltűnik a távolság a két település között, 450 km szertefoszlik és egy szeretet-híd nyílik meg a kettő között, mely összeolvasztja embert az emberrel. És ekkor már azon kaptam magam, hogy a szeretetről beszélek és a magam szeme is megtelik könnyel. Ahogy az emberek egymásra figyelnek szükségben és örömben. Ahogy a fájdalomban, nélkülözésben egymásba kapaszkodnak, hogy szegénységben legnagyobb gazdagságunk a szeretet. Azt vettem észre, hogy több ember szeme is úszik a könnyben, hogy átmegy a szívekig a szívemben túlcsorduló szeretet élménye. Bíztam benne, hogy ezek az érzések erőt adnak majd a további napokra, hónapokra, amikor már nem leszünk velük. Hogy a hit és a kitartás kéz a kézben jár. Hogy az egymásra való odafigyelés, együttérzés kulcsok az életükhöz. Óriási élmény volt látni, ahogy a tekintetek az arcomon csüngtek, ahogy az emberek lelki fülei összpontosítva hallgatták a szavaimat. Ebben a pillanatban éreztem a szeretet óriási és maghatározó erejét, amint körülfonja a kultúrházat, beleköltözik minden ember és gyermek szívébe, átjárhatóvá téve az emberi kapcsolatok minden kötelékét. Itt és most valami nagyon fontos dolog történt: megszületett az egység-élmény. Nehéz volt szavakkal lezárni és levezetni ezt a pillanatot, úgy hogy a szívünkben még sokáig tarthassuk az élményt, de egy éhes kisgyermek felsírt édesanyja ölén és tudtam: most már enni-inni kell és együtt örülni a gyerekekkel a sok-sok játéknak, ajándéknak.

Az estét Sereghy tisztelendő családjánál töltöttük és hálásan falatoztunk Enikő asszony finom rakott káposztáját és ittuk a Tokaj-vidéki finom bort. Atya történeteit és anekdotáit hallgatva gyorsan szállt az idő és hamarosan nyugovóra tértünk. 

Másnap reggel pedig nekivágtunk a falunak, hogy felkeressük az idős rászorulókat, akik tevékenyen serénykedtek otthonaikban, vagy a ház körül. Nagy meglepetés volt mindenhol, amikor bekopogtattunk. Voltak nénik, akik meghatottságtól átitatott, hálás könnyek között köszönték a Jó Istennek, hogy érkeztünk és csomagot vittünk, volt, aki nem is hitte el, hogy van ilyen: valakik „csak úgy” eljönnek 450 km távolságra és adnak. Szeretetet, élelmiszert, gyümölcsöt, melegséget. Kérdezték: miért? mit kérünk cserébe? vagy valami vallási szektától vagyunk? Alig hitték, hogy létezik még az önzetlen adakozó szeretet. Jó volt belépni a hétköznapjaikba, látni a házak portáját, a teraszra szökkenő cicákat, a hidasokat, az ajtó előtt a lavórt, a kiteregetett ruhákat, a mindennapi élet eszközeit. Jó volt ismét pár napra belecsöppeni a Tisza menti kis település életébe, a szerénységben és a puritánságban élő, mégis szívükben gazdag emberek életébe. Jó volt érezni az adás örömét, és a hála, szeretet, megbecsülés érzését. 

Szívünk-lelkünk megtelt mindezen boldogsággal és ezekkel az érzésekkel indultunk másnap újra a hosszú úton, immáron hazafelé.

Az Alapvető Emberi értékekért Közhasznú Alapítvány nevében köszönet minden adományozónak, minden embernek, aki lelkileg, vagy gyakorlatilag hozzátett ahhoz, hogy ez az önzetlenszolgálati út létre jöhessen! Áldás rájuk!

Köszönet: Tóth Lajos-nak és Roland Thiesz-nak, hogy elkísértek!

Sopron, 2017.12.22.

Márkus Barbara

Alapvető Emberi Értékért Közhasznú Alapítvány

Soproni Önzetlen Szolgálatának vezetője

Adományozás Balsán, videó
 
Adományozás Balsán, videó. Az utolsó nap összefoglalója.

Képek:

Adományozás Balsán, 2015. december 28-29-én

Indulás Balsára, Márkus Barbara

Hétfőn reggel hárman indultunk Sopronból és nekivágtunk a hét órás útnak. Szabi és én egy transzporterrel, Györgyi egy Dukátót vezetett végig, fiúknak is dicséretére váló talpraesettséggel. Mindkét autó méreténél fogva hál’ Istennek csurig volt rakva adománnyal: tartós élelmiszerek, televíziók, műszaki cikkek, hűtő, gyermekjátékok, ruhák, cipők, stb... Soprontól végig óriási köd volt a kísérőnk, minket viszont a szívünk vezetett, így hatalmas lelkesedéssel róttuk a kilométereket, a reggeli nehézségek (defekt, kiégett mindkét kocsin a féklámpa) ellenére is, amiket sikerült megoldanunk. 450 km jó hangulatban tellett, utunkat néha megszakítottuk egy-egy kávéra, míg este sötétben megérkeztünk. (Persze eltévedtünk, mint két évvel ezelőtt is, de az Isteni Gondviselés ismét velünk volt.)

   

Indulás Balsára, tele a kocsi ajándékokkal

Ajándékok

Diós-és mákos bejgli

Televíziók

A falu közepén lévő közösségi házban, a „CSŰR”-ben már vártak bennünket szorgos kezekkel és a leparkolás után azonnal megkezdődött a kipakolás, szortírozás. Közben meghatottan üdvözöltük egymást: Somogyi Szilviával, a település fiatal és lelkes szívű polgármesterével, Sereghy atyával (a falu görög katolikus vallási vezetőjével) és kedves feleségével, Enikő asszonnyal. Közben figyeltem az ismerős arcokat, azokat, akik 2 évvel ezelőtt is oly lelkesen segítették munkánkat. 

Sereghy János atya, Márkus Barbara és Somogyi Szilvia, a település polgármestere

Enikő asszony, az atya felesége

Györgyi, aki a Dukátót vezette, Márkus Barbara és a segítőink

Az asztalokra kerültek az aprósütemények, üdítő, kávé, vagy 70 főre számítva megterítettünk. A gyerekeknek rengeteg szaloncukrot vittünk, melyből szabadon lakmározhattak, így a karácsony hangulatát még őrizve vártuk a családokat. A ruhákat két külön helyiségbe tettük, melyeket másnap a falu asszonyai szortíroztak szét a családok között, kinek-kinek szükség szerint. Gyermekruhák, bébi holmik, etetőszék, gyermek komp, kis járgányok az apróságoknak, felnőtt kabátok, táskák, minden volt, amire szükség lehet. Közel 50 csomagot raktunk össze tartós élelmiszerekből, amibe szétosztásra került 30 kg narancs, 10 kg kivi, 70 rúd mákos-és diós bejgli, száraztészta, rizs, cukor, olaj, tej, konzervek, liszt, csokoládé, leves porok, májkrémek, puding, tea, stb.. Nagy részét aznap este osztottuk ki a meghívott rászoruló családok között, a maradékot pedig másnap délelőtt terveztük személyesen elvinni a kisnyugdíjas időseknek. 2 óra gyors és szervezett munka után elkészültünk és ajtót nyitottunk a Csűr előtt már várakozó családoknak. Felnőttek, gyerekek jöttek örömmel és foglaltak helyet az adományok körül. Polgármester asszony intézett néhány szót a megjelentekhez, köszöntött és bemutatott bennünket azok számára, akikkel 2 évvel ezelőtt nem találkoztunk, majd átadta a szót nekem. Idén is nagy szeretettel üdvözöltem a kedves balsai családokat, megköszönve hogy ilyen örömmel fogadtak bennünket. Elmondtam, hogy újbóli látogatásunk szinte egy hazatérés lelki élményével határos, hiszen oly szeretetet, megbecsülést, hálát, vendégszeretet, amit itt mindig kapunk, az ember leginkább otthon, szerettei körében tapasztal. 

Ajándékok az asztalokon

Márkus Barbara, mellette Ildikó és Klárika a falubeli segítőink, az asztal körül a balsai családok, akik az ajándékokat kapták

Ajándékozás a balsai családoknak

Ajándékozás a balsai családoknak

Meséltem arról az odaadó önzetlen szeretetről, amellyel soproni barátaim adták össze a közel egymillió forint értékű adományt, útiköltséget. Úgy éreztem abban  pillanatban, hogy eltűnik a távolság a két település között, 450 km szertefoszlik és egy szeretet-híd nyílik meg a kettő között, mely összeolvasztja embert az emberrel. És ekkor már azon kaptam magam, hogy a szeretetről beszélek. Ahogy az emberek egymásra figyelnek szükségben és örömben. Ahogy a fájdalomban, nélkülözésben egymásba kapaszkodnak, hogy szegénységben legnagyobb gazdagságunk a szeretet. Azt vettem észre, hogy több ember szeme megtelik könnyel, hogy átmegy a szívekig a szívemben túlcsorduló szeretet élménye. Bíztam benne, hogy ezek az érzések erőt adnak majd a további napokra, hónapokra, amikor már nem leszünk velük. Hogy a hit és a kitartás kéz a kézben jár. Hogy az egymásra való odafigyelés, együttérzés kulcsok az életükhöz. Óriási élmény volt látni, ahogy a tekintetek az arcomon csüngtek, ahogy az emberek lelki fülei összpontosítva hallgatták a szavaimat. Ebben a pillanatban éreztem a szeretet óriási és maghatározó erejét, amint körülfonja a Csűrt, beleköltözik minden ember és gyermek szívébe, átjárhatóvá téve az emberi kapcsolatok minden kötelékét. Itt és most valami nagyon fontos dolog történt: megszületett az egység-élmény. Nehéz volt szavakkal lezárni és levezetni ezt a pillanatot, úgy hogy a szívünkben még sokáig tarthassuk az élményt, de egy éhes kisgyermek felsírt édesanyja ölén és tudtam: most már enni-inni kell és együtt örülni a gyerekekkel a sok-sok játéknak, ajándéknak.

Ajándékozás a balsai családoknak

Ajándékozás a balsai családoknak

Ajándékozás a balsai családoknak

Az estét Sereghy tisztelendő családjánál töltöttük és hálásan falatoztunk Enikő asszony finom töltött káposztáját és ittuk a Tokaj-vidéki fehér bort. Atya történeteit és anekdotáit hallgatva gyorsan szállt az idő és hamarosan nyugovóra tértünk. 

Az atyánál: Enikő asszony, Szabi és az atya

 

Másnap reggel pedig nekivágtunk a falunak, hogy felkeressük az idős rászorulókat, akik mit sem sejtve érkezésünkről serénykedtek otthonaikban, vagy a ház körül. Nagy meglepetés volt mindenhol, amikor bekopogtattunk. Voltak nénik, akik meghatottságtól átitatott, hálás könnyek között köszönték a Jó Istennek, hogy érkeztünk és csomagot vittünk, volt, aki nem is hitte el, hogy van ilyen: valakik „csak úgy” eljönnek 450 km távolságra és adnak. Szeretetet, élelmiszert, gyümölcsöt, melegséget. Kérdezték: miért? mit kérünk cserébe? vagy valami vallási szektától vagyunk? Alig hitték, hogy létezik még az önzetlen adakozó szeretet. Jó volt belépni a hétköznapjaikba, látni a házak portáját, a teraszra szökkenő cicákat, a hidasokat, az ajtó előtt a lavórt, a kiteregetett ruhákat, a mindennapi élet eszközeit. Jó volt ismét pár napra belecsöppenni a Tisza menti kis település életébe, a szerénységben és a puritánságban élő, mégis szívükben gazdag emberek életébe. Jó volt érezni az adás örömét és a hála, szeretet, megbecsülés érzését. 

Márkus Barbara és az egyik megajándékozott

Márkus Barbara és az egyik megajándékozott

Márkus Barbara és az egyik megajándékozott

Ildikó és az egyik megajándékozott

Ajándékot vittünk neki

Ilyen házakban laknak

Ilyen házakban laknak

Ilyen házakban laknak

Ilyen házakban laknak

Ilyen házakban laknak

 Szívünk-lelkünk megtelt mindezen boldogsággal és ezekkel az érzésekkel indultunk újra a hosszú úton, immáron hazafelé.

Köszönet minden adományozónak, minden embernek, aki lelkileg, vagy gyakorlatilag hozzátett ahhoz, hogy ez az önzetlen szolgálati út létre jöhessen! Áldás rájuk!

Sopron, 2016. január 6.

Márkus Barbara
Alapvető Emberi Értékért Közhasznú Alapítvány 

Soproni Önzetlen Szolgálatának vezetője