Évekkel ezelőtt a soproni Szent György plébánián
ismertem meg Sereghy János esperes urat, aki Henczel Szabolcs atya barátjaként több alkalommal látogatott Sopronba és volt
szemtanúja a már 12 éve folyó adományozásainknak. Egy alkalommal elmesélte,
hogy Balsán, ahol családjával élnek mekkora a szükség, hisz nincs
munkalehetősége az embereknek. Akkor határoztam el, hogy ha törik, ha szakad,
meg kell próbálnom, hogy a távoli kis településre is eljuthassanak adományink.
Kedden reggel immáron
harmadik alkalommal hárman indultunk Sopronból és nekivágtunk a hét órás útnak.
Lajos egy kölcsön transzporterrel, mi pedig Rolanddal, a párommal egy másik
autóval mentünk. Mindkét autó méreténél fogva hál’ Istennek csurig volt rakva adománnyal:
tartós élelmiszerek, gyermekjátékok, ruhák, cipők, kabátok, stb.. Soprontól
végig szép napsütéses, de dermesztő hideg volt a kísérőnk, de minket a szívünk
vezetett, így hatalmas lelkesedéssel róttuk a kilométereket. 450 km jó hangulatban tellett,
utunkat néha megszakítottuk egy-egy kv-ra, vagy enni, míg délután immáron
harmadik alkalommal megérkeztünk a Tokajtól 40 km-re fekvő kis faluba, Balsára,
az alig 800 főt számláló kis faluba.
A falu közepén lévő
közösségi házban már vártak bennünket szorgos-segítő kezekkel. A leparkolás
után azonnal megkezdődött a kipakolás, szortírozás. Közben meghatottan
üdvözöltük egymást: Somogyi Szilviával, a település fiatal és lelkes szívű
polgármesterével, Sereghy atyával (a falu görög katolikus vallási vezetőjével)
és kedves feleségével, Enikő asszonnyal. Közben figyeltem az ismerős arcokat,
azokat, akik 2-3vévvel ezelőtt is oly lelkesen segítették munkánkat.
Az asztalokra
kerültek az aprósütemények, üdítő, tea és sok főre számítva megterítettünk. A
gyerekeknek rengeteg szaloncukrot és süteményeket vittünk, melyből szabadon
lakmározhattak, így a karácsony hangulatát előkészítve vártuk a családokat. A
ruhákat két külön helyiségbe tettük, melyeket másnap a falu asszonyai
szortíroztak szét a családok között, kinek-kinek szükség és méret szerint.
Gyermekruhák, bébi holmik, etetőszék, gyermek komp, kis járgányok az
apróságoknak, felnőtt kabátok, táskák, minden volt, amire szükség lehet. Közel
50 csomagot raktunk össze tartósélelmiszerekből, amibe szétosztásra került szappan,
fogkrém, paradicsompüré, száraztészta, rizs, cukor, olaj, tej, konzervek,
liszt, csokoládé, levesporok, májkrémek, puding, tea, stb.. Nagy részét aznap
este osztottuk ki a meghívott rászoruló családok között, a maradékot pedig
másnap délelőtt terveztük személyesen elvinni a kisnyugdíjas időseknek. 2 óra
gyors és szervezett munka után elkészültünk és ajtót nyitottunk a kultúrház
előtt már várakozó családoknak. Felnőttek, gyerekek jöttek örömmel és foglaltak
helyet az adományok körül. Sereghy atya intézett néhány szót a megjelentekhez,
köszöntött és bemutatott bennünket azok számára, akikkel 2 és 3 évvel ezelőtt
nem találkoztunk, majd átadta a szót nekem. Idén is nagy szeretetettel
üdvözöltem a kedves balsai családokat, megköszönve hogy ilyen örömmel fogadtak
bennünket. Elmondtam, hogy újbóli látogatásunk szinte egy hazatérés lelki
élményével határos, hiszen oly szeretetet, megbecsülést, hálát, vendégszeretet,
amit itt mindig kapunk, az ember leginkább otthon, szerettei körében tapasztal.
Meséltem arról az
odaadó önzetlen szeretetről, amellyel soproni barátaim adták össze a közel 1,5
millió forint értékű adományt, útiköltséget. Úgy éreztem abban pillanatban,
hogy eltűnik a távolság a két település között, 450 km szertefoszlik és egy
szeretet-híd nyílik meg a kettő között, mely összeolvasztja embert az emberrel.
És ekkor már azon kaptam magam, hogy a szeretetről beszélek és a magam szeme is
megtelik könnyel. Ahogy az emberek egymásra figyelnek szükségben és örömben.
Ahogy a fájdalomban, nélkülözésben egymásba kapaszkodnak, hogy szegénységben
legnagyobb gazdagságunk a szeretet. Azt vettem észre, hogy több ember szeme is
úszik a könnyben, hogy átmegy a szívekig a szívemben túlcsorduló szeretet
élménye. Bíztam benne, hogy ezek az érzések erőt adnak majd a további napokra,
hónapokra, amikor már nem leszünk velük. Hogy a hit és a kitartás kéz a kézben
jár. Hogy az egymásra való odafigyelés, együttérzés kulcsok az életükhöz.
Óriási élmény volt látni, ahogy a tekintetek az arcomon csüngtek, ahogy az
emberek lelki fülei összpontosítva hallgatták a szavaimat. Ebben a pillanatban
éreztem a szeretet óriási és maghatározó erejét, amint körülfonja a
kultúrházat, beleköltözik minden ember és gyermek szívébe, átjárhatóvá téve az
emberi kapcsolatok minden kötelékét. Itt és most valami nagyon fontos dolog
történt: megszületett az egység-élmény. Nehéz volt szavakkal lezárni és
levezetni ezt a pillanatot, úgy hogy a szívünkben még sokáig tarthassuk az
élményt, de egy éhes kisgyermek felsírt édesanyja ölén és tudtam: most már
enni-inni kell és együtt örülni a gyerekekkel a sok-sok játéknak, ajándéknak.
Az estét Sereghy
tisztelendő családjánál töltöttük és hálásan falatoztunk Enikő asszony finom
rakott káposztáját és ittuk a Tokaj-vidéki finom bort. Atya történeteit és
anekdotáit hallgatva gyorsan szállt az idő és hamarosan nyugovóra tértünk.
Másnap reggel pedig
nekivágtunk a falunak, hogy felkeressük az idős rászorulókat, akik tevékenyen
serénykedtek otthonaikban, vagy a ház körül. Nagy meglepetés volt mindenhol,
amikor bekopogtattunk. Voltak nénik, akik meghatottságtól átitatott, hálás
könnyek között köszönték a Jó Istennek, hogy érkeztünk és csomagot vittünk,
volt, aki nem is hitte el, hogy van ilyen: valakik „csak úgy” eljönnek 450 km távolságra és adnak.
Szeretetet, élelmiszert, gyümölcsöt, melegséget. Kérdezték: miért? mit kérünk
cserébe? vagy valami vallási szektától vagyunk? Alig hitték, hogy létezik még
az önzetlen adakozó szeretet. Jó volt belépni a hétköznapjaikba, látni a házak
portáját, a teraszra szökkenő cicákat, a hidasokat, az ajtó előtt a lavórt, a
kiteregetett ruhákat, a mindennapi élet eszközeit. Jó volt ismét pár napra
belecsöppeni a Tisza menti kis település életébe, a szerénységben és a
puritánságban élő, mégis szívükben gazdag emberek életébe. Jó volt érezni az
adás örömét, és a hála, szeretet, megbecsülés érzését.
Szívünk-lelkünk
megtelt mindezen boldogsággal és ezekkel az érzésekkel indultunk másnap újra a
hosszú úton, immáron hazafelé.
Az Alapvető Emberi
értékekért Közhasznú Alapítvány nevében köszönet minden adományozónak, minden
embernek, aki lelkileg, vagy gyakorlatilag hozzátett ahhoz, hogy ez az
önzetlenszolgálati út létre jöhessen! Áldás rájuk!
Köszönet: Tóth
Lajos-nak és Roland
Thiesz-nak, hogy elkísértek!
Sopron, 2017.12.22.
Márkus Barbara
Alapvető Emberi
Értékért Közhasznú Alapítvány
Soproni Önzetlen
Szolgálatának vezetője
Adományozás Balsán, videó
Adományozás Balsán, videó. Az utolsó nap összefoglalója.
Képek:
Adományozás Balsán, videó
Adományozás Balsán, videó. Az utolsó nap összefoglalója.
Képek: