Gondolatok a Judaizmusról

A Judaizmus jellegzetességei

A judaizmus erkölcstana szerint kötelesség az igazságosság gyakorlása és a szeretet az elnyomottak, szegények, árvák, hajléktalanok, üldözöttek, idegenek és bűntettesek iránt. A Tóra óv a paráznaságtól, kötelezővé teszi a szív és a test tisztaságát. Elítéli a kicsapongás minden fajtáját. A judaizmus a helyes és igazságos élet rendszere, amely megmutatja a törvényeket, és a életben történő megvalósíthatóságukat. A judaizmus mindenekelőtt az igazságosság törvényének megalkotója.  A judaizmus az igazságba vetett hitet is jelenti. A zsidó vallás az élet minden területére kiterjed. Meghatározza az ember és Isten közötti helyes viselkedést például az imádkozás módját, az ünnepek és a Sábát – a Szombat – megünneplésének szabályait, tartalmazza az emberek egymás közötti törvényeit és segít a lelki-szellemi épülésben a helyes étkezési, erkölcsi vagy épp házastársi előírásokkal. 

Az emberszeretet mellett Isten szeretete is fontos alapja. Isten szeretetének alapja Isten teremtményeinek, felebarátainknak szeretete. Ez csakis tiszta indító okokkal és teljesen önzetlenül történhet, éppen úgy, mint Isten szeretete, melynek alapja az önzetlen lemondás. A judaizmus középpontja a Tóra, mely megköti hittételekkel a lelket. A Tóra "terheit" a judaizmus erkölcsi szükségességnek fogta fel mindig. Isten különös kegyét látta a számos parancsban, mely erkölcsösebbé, tisztábbá, emelkedettebbé tette és spirituális úttá formálta az egész életet. A kötelezettség szentségét rányomta minden cselekedetre, mérsékletességre, önuralomra, lemondásra késztette a követőket, és a zsidó otthont szentéllyé avatta. Mindezek ellenére a zsidó vallásnak nincs dogmarendszere, nem írja elő híveinek, hogy miben higgyenek, csupán az Istentől kinyilatkoztatott és a rabbik által pontosan meghatározott törvény betartását követeli meg. A judaizmusnak köszönheti a világ a jótékonyság első szervezett formáit is, az erkölcsi alapon álló adakozás kötelezettségét. 

A judaizmus a szelíd öröm vallása, ünnepei a hálaadás, a természetben és családi életben való gyönyörködés jegyében folynak le. De a remény vallása is, mert hisz a földi élet és az emberek megváltozásában, erkölcsi tökéletesülésében, haladásában.

Ugyanez érvényes a kultúra és nevelés előmozdításával kapcsolatos tettekben is. A szülőknek és a hitközösségeknek feltétlen kötelességévé teszi a tanítást és tanintézetek létesítését. A vallási előírások megtartásának célja, hogy a zsidó ember minden egyes földi cselekedetét szakrálissá tegye és ezáltal összekötő kapoccsá váljon az ég és a föld között.  Célja nem a túlvilági boldogság, hanem a helyes, erkölcsös földi élet, mellyel szeretne példát mutatni a világ nemzeteinek. Egyben ezzel segíti elő a Messiás eljövetelét, aki megteremti majdan a tökéletes, istenszerető, békés világot e földön.  

 

A Judaizmus eredete

Amíg az indiai szentek a legkorábbi Védákat tanulmányozták, jóval Gautama Buddha vagy Konfuciusz előtt megszületett Ábrahám a kaledai Ur-ban. Az Egy Isten hit rendeltetése volt az Ősforrássá válás, amelyből három nagy vallássá is kinőtte magát. Az Ábrahám életét tanulmányozó Ószövetség, ma egyaránt része  a judaizmus, a kereszténység és az iszlám vallás szent szövegeinek. A  judaizmus a világ egyik legelterjedtebb vallása, a három ábrahámi vallás egyike. A zsidó vallás eredete a Bibliában olvasható ősatyák, Ábrahám, Izsák és Jákob történetéig nyúlik vissza. A hagyományok élénken elevenítik meg, hogyan hagyta el Ábrahám kaledai otthonát az Ígéret Földjéért. 

Ábrahám az Úr nevezetű városkában született, Babilóniában. Kisgyerekként az édesapjával, Táréval, és két fiútestvérével, Náhorral és Háránnal élt, valamint a többi családtagjával. Éjszakánként Úrban a városkapukat a lakosok bezárták, annak érdekében, hogy kirekesszék a betolakodókat. Ábrahám a két testvérével élvezettel figyelték az emberek ki-be járkálását a városkapun. Mindig azon tűnődött, hogy a világ teremtője ki lehet. Így egyik nap az apjához fordult és rákérdezett. Táré egy olyan üzletben dolgozott, amelyben bálványszobrokat árultak, a kérdést hallván leemelt a polcról egy szobrocskát és azt mondta Ábrahámnak, hogy ez teremtette a világot. Természetesen nem hitte ezt el az apjának és így elment a nagybátyjához, hogy megkérdezze tőle is. Ő pedig azt felelte, hogy a hold és a csillagok teremtették a világot. Nem volt egészen biztos abban, hogy ez igaz, de az ötlött fel benne, hogy kell létezzen egy mindenható fent a mennyben, aki a világot teremtette.

Amikor Ábrahám megsemmisítette az eladásra szánt bálványszobrokat, a szobor imádók ellene fordultak. Így Terah Ábrahámmal, menyével Sárával és a többi családtaggal együtt útnak indult. Miután Terah meghalt Isten megjelent Ábrahámnak és tett neki két ígéretet. "Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.” (Ter 12:1.2.4)

Ettől kezdve boldog házasságban élt gyönyörű, Sára nevezetű feleségével. A családok megszaporodtak, és nesokára törzset alkottak, amely más törzsekkel harcba keveredett az Igéret Földje felé tartva.  Egyszer csak éhínség támadt Kánaánban és el kellett hagyják a várost ahhoz, hogy életben maradhassanak. Dél felé, Egyiptomba vándoroltak. A sok nehézség idején Ábrahám útmutatást és bátorítást kapott álmaiban és látomásaiban rendszeresen megjelenő Istentől. "Ne félj, Ábrahám: én pajzsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges... Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod... -és mondá néki: Így lészen a te magod." Ábrahám nem értette ezt a jövendölést, mert felesége Sára meddő volt. Miután elmesélte a jövendölést, Sára azt tanácsolta férjének, hogy a szolgájuk, Hágár révén legyen gyermekük.  Így született meg Izmáel. Később azonban Ábrahámnak és Sárának idős korukban fiú gyermekük született. Izsáknak nevezték el. Amikor Hágár kevélyen azt képzelte, az ő fia lesz az örökös, Sára követelte, hogy Ábrahám űzze el őt és fiát a sivatagba. Ábrahám mélyen megrendült, de az Úr újra megjelent neki, és így szólt hozzá: "Ne lássék előtted a gyermek és szolgálódnak dolga, valamit mond néked Sára, engedj az ő szavának, mert Izsáktól neveztetik el a te magod... Mindazonáltal a szolgálóleány fiát is néppé teszem, mivel a te magod ő." Így került a száműzött Hágár és Izmael északra, Egyiptomba. Izmael ott egyiptomi nőt választott feleségül és tőle származott az arab nemzet, mely később a mohamedán vallást adta át a világnak. 

Amennyire Ábrahám vágyott egy gyermek után, annyira hitte, hogy csak egy Isten létezik és el volt szánva bármire, hogy bebizonyítsa a hitét. Egyik nap Isten szólt hozzá és azt parancsolta neki, hogy menjen fel a hegycsúcsra és áldozza fel az ő fiát, Izsákot. Habár nehéz szívvel, de azt tette, amit neki Isten utasított. Vitt magával tüzelőfát és oltárt, mindazt ami a fia feláldozásához szükséges. Amikor fiát kifektette az oltárra, Izsák, nem értve mi történik, megkérdezte az apját, hogy hol van a bárány. Nem tudta, hogy az apja nem bárányt szeretne feláldozni. Ábrahám azt mondta Izsáknak, hogy a bárányt Isten fogja szolgáltatni, mert nem akarta elárulni, hogy ő lenne az áldozat. Pillanatok voltak hátra csupán, amikor Isten ismét megjelent Ábrahámnak és arra utasította, hogy hagyja abba az áldozathozatalt. Meghallgatta Isten parancsát, aki elmondta, hogy valójában nem azt akarta tőle, hogy feláldozza a fiát, ez csak egy próbatétel volt, hogy lássa mennyire bízik meg Benne. Ábrahám megkönnyebbült, hogy nem kellett feláldozza a fiát, akire olyan régóta vágyott.

Ábrahám halála után Izsák lett népének patriarchája és uralkodók hosszú ágának őse, tanítók, próféták elődje. Izsáknak két fia született: Ézsau és Jákob, majd Jákobenk 12 fia lett, akiktől Izrael 12 törzse származott. A Pentateuch (Mózes öt könyve) csodálatos történeteket mondd életükről, s e történetek egyaránt közel állnak a zsidók, keresztények és mohamedánok szívéhez.   Az egyértelműen meghatározott vallás, szertartásaival és szabályaival együtt, valójában Mózestől, az i.e. 1400 és 1200 közötti időből ered. E történet szerint az Örökkévaló szövetséget kötött az ősatyákkal, hogy őket és leszármazottaikat választott népévé fogadja, és elvezeti majdan az Ígéret földjére.  

A judaizmus törvényhozója Egyiptomban született, Izrael népének ottani raboskodása idején. Az Exodus leírásai szerint a fáraó elrendelte, hogy minden izraelita fiú gyermeket öljenek meg két esztendős korában. Azt remélve, hogy megmenti gyermeke életét, Mózest elrejtette anyja a folyóparton, ahol a fáraó leánya rátalált, megmentette és a palotába vitte. A Mózest jellemző erős lélek és mély öntudat utal arra, hogy egyiptomi papoknál művelődött a fáraó udvarában. Mózes a rabságból származó szenvedéstől indíttatva, végül kivezette népét Egyiptomból, és átvezette a Sínai sivatagon. Elérkezve a Jahve nevű sziklaszirtes hegyhez, amelyet ma Sínai hegy nek hívnak, Mózes az Egy Isten, Jahve imádására szentelte fel népét. Ezután a Szináj hegyen Isten kinyilatkoztatta a tízparancsolatot és átadta törvényeit, a Tórát népének.  Ennek az idejét a tudósok többnyire az i.e. 1300-as évekre, II. Ramszesz fáraó korára teszik.