A Buddhizmus világértékei

A Buddhizmus — amit a századfordulón még alig ismertek Ázsián kívül — ma világvallás. A buddhizmust általában a történelmi buddhaként ismert Gótama Sziddhártától (Gautama Siddhartha) eredeztetik, aki i. e. 563–483 között élt, a harcosok kasztjába tartozó uralkodó család fiaként. Maga a buddha szó jelentése: felébredett, megvilágosodott, olyan lény, aki megszabadult az anyagi világ kötöttségeitől, és megvalósította a tökéletes, zavarodottságtól és szennyeződésektől mentes tudatosság állapotát.

Sziddhárta csodás körülmények között született Indiában. Buddha édesanyja, Maha-Májá királyné így foganta őt álomban: „Négy őrző angyal jött, felemelte őt a dívánnyal együtt, és elvitte őt a Himalájára . . . Azután ezen őrző angyalok feleségei jöttek, elvezették őt az Anotatta-tóhoz, s ott megfürdették, hogy lemossák róla az emberi szennyet . . . Nem messze onnan van az Ezüst-hegy, s annak csúcsán az aranypalota. Ott fejrészével kelet felé elhelyeztek egy isteni díványt, s arra lefektették a királynét. Ekkor a leendő Buddha csodálatos fehér elefánttá változott . . . felment az Ezüst-hegyre . . . jobb oldalával a dívány felé fordulva, háromszor körüljárta azt, megérintette édesanyja jobb oldalát, s mintegy belépett az ő méhébe. Így történt a fogantatás a nyári napfordulati ünnepség idején.” Amikor a királyné elmondta álmát férjének, a királynak, az hívatott 64 kitűnő hindu papot, enni adott nekik és felöltöztette őket, majd kérte tőlük az álom megfejtését. A papok magyarázata így hangzott: „Légy nyugodt, ó nagy Király! . . . Fiad születik. Ha az otthoni életet választja majd, király lesz, a világ ura; ha azonban elhagyja otthonát és visszavonul a világtól, buddha lesz, elűzi a bűn felhőit és a világ ostobaságát.”

Születésétől az uralkodó család fiatal hercegeként nevelkedett. Tizenhat éves korában feleségül vette unokatestvérét, a szépséges Jasodhara hercegnőt. Házasságkötése után közel tizenhárom évig élt fényűző életet boldog tudatlanságban, mit sem sejtve a palota kapuin kívüli élet viszontagságairól. Az idő előrehaladtával fokozatosan sejtette meg az igazságot. Életének 29. évében, amely fordulópont lett számára. Mi volt az előbb említett „fordulópont” Sziddhárta életében? A fordulat akkor történt, amikor először látott egy beteget, egy aggastyánt és egy halottat. Ez a tapasztalat kínzó kérdést vetett fel benne az élet értelmével kapcsolatban: Vajon az ember csupán azért születik, hogy szenvedjen, megöregedjen és meghaljon? Elhatározta, hogy megtalálja a csodaszert az emberiség ezen általános betegségére. Feladta a királyi örömöket, s egy éjjel elhagyta otthonát.  Levágta haját, az aszkéták egyszerű köntösét öltötte magára, és az igazság keresésére indult.” A következő hat évet hindu tanítók és guruk között töltötte. Tőlük várta a választ, de mindhiába. A beszámolókban az áll, hogy átadta magát a meditációnak, böjtölt, gyakorolta a jógát és szigorú aszkéta életet élt. Mégsem találta meg az elmebeli békét, s nem jutott el a megvilágosodásra. Végül is megértette, hogy a szigorú aszkézis éppen olyan haszontalan volt, mint korábbi élete a teljes bőségben. Attól kezdve követte a — saját elnevezése szerinti — „középutat”, s kerülte mind az egyik, mind a másik szélsőséges életmódot. 

A megvilágosodás 

Meg volt győződve arról, hogy létezik válasz a kérdésére, de azt csak a meditáció által találhatja meg. Ezért letelepedett egy „pipal”-fa, vagyis egy indiai fügefa alá, és átadta magát a meditációnak. Négy hétig állhatatosan folytatta azt, ellenállva Mára, az ördög valamennyi támadásának és kísértésének, míg végül felülemelkedett minden ismereten és minden megértésen. Egy éjszakai elmélkedése alatt döbbent rá arra, hogy a szenvedés - azaz a lét alapvetően nem kielégítő volta- a tudatlanságból fakad. A szenvedés oka a mohó vágy), mely a tudatlanságból fakad; a szenvedéstől való megszabadulás, ha megszüntetjük az okát. Ennek módszere pedig a Nemes Nyolcrétű Ösvény. Az, aki legyőzte a tudatlanságot, képes megszabadulni a létszomjtól, így eléri a Nirvánát. 

Miután elnyerte a megvilágosodást és legyőzte kezdeti tétovázását, Buddha elkezdte tanítani másoknak újonnan talált igazságát, a dharmát. Első és valószínűleg legfontosabb prédikációját egy Benáresz közelében levő szarvasparkban tartotta öt bhiksu — tanítvány vagy szerzetes — előtt. Ebben azt tanította: az embernek ahhoz, hogy megtalálja a megmentést, az érzéki gyönyöröket és az aszkétizmust egyaránt kerülnie kell, s a „középutat” kell követnie. Ezenkívül meg kell értenie, és figyelembe kell vennie a „négy nemes igazság”-ot, amely röviden a következőképpen foglalható össze: 

1. Minden létezés, szenvedés. 
2. A szenvedés a vágyból és a sóvárgásból támad. 
3. A vágy megszűnése a szenvedés végét jelenti. 
4. A vágy megszűnéséhez vezető út a „nyolcszoros út”, ami szabályozza a viselkedést, a gondolkodást és a hitet.

Ez a „középút”-ról és a „négy nemes igazság”-ról tartott prédikáció ismerteti a megvilágosodásnak és Buddha összes tanításának a lényegét. Gautama nem állította azt, hogy prédikációja isteni ihletésű, magának tulajdonította beszédét. Úgy tartják, hogy a halálos ágyán Buddha ezt mondta tanítványainak: „Egyedül az igazság legyen megmentésetek vezérfonala; ne tekintsetek segítségért magatokon kívül senkire!” Buddha szerint a megvilágosodás tehát nem Istentől jön, hanem azáltal, hogy az ember személyesen fáradozik a helyes gondolkodásmód kialakításán és azon, hogy jó cselekedeteket vigyen véghez.

Az eszencia

A Buddha nem Isten, nem is egy Isten földi megtestesülése, hanem ember, aki ki van téve a betegségeknek, megöregedésnek, s akinek az élete szintén halállal végződik. De megkülönbözteti a többi embertől, hogy minden szenvedélyt és elvakultságot legyőzött, azaz megvilágosodott, megvalósította a Nirvánát. Buddha tehát ember, aki legyőzött önmagában minden szenvedélyt, szellemi tökéletessége következtében hatalmas erők bontakozhattak ki benne, és erre a tudásra saját erejéből tett szert, nem más tanítómesterek, isteni kinyilatkozás, vagy szent iratok tanulmányozásának a segítségével. Buddha tanítása szerint ez az út azonban a buddhává válásig "mások véleménye, és saját elmélkedésünk révén" világosodik meg. Bár az útmutatásra szükség van, a szintézis hangsúlyos szerepet kap tanításaiban.

Nem nehéz megérteni, miért fogadták szívesen ezt a tanítást az akkori indiai társadalomban. Azért, mert elítélte egyrészt a hindu brahmanok, vagyis a papi kaszt kapzsiságát és korrupt vallási szokásait, másrészt a jainisták szigorú aszkézisét, valamint más misztikus kultuszokat. Buddha gondolati kiindulópontja a világtörvény amely nem más, mint a világ létezésének és működésének szabálya, oka és biztosítéka. Ebben az értelemben a klasszikus buddhizmusnak nincs istentana, mert nincs szüksége valódi istenfogalomra. Ebből nem az következik, hogy Buddha tagadná az istenek realitását, de a róluk alkotott emberi fogalmakat az emberi elme alkotásának tekinti. Buddha "ateizmusának" lényege, hogy az istenképzeteknek és formáknak nincs feladata, mert az ember hite szerint közvetlenül is megvalósíthatja a dharma – állapotot, amely inkább egy ember- és erkölcs-központú életvezetési módot kíván nyújtani.  Buddha tanításai véget vetettek az áldozatoknak és a rítusoknak, a megszámlálhatatlanul sok istennek és istennőnek, valamint a kasztrendszernek, amely az emberek életének minden területét uralta s a népet rabszolgaságban tartotta. A későbbi buddhista mozgalmak közös sajátossága, hogy a dharma-világrend szentsége mellett maga a Buddha válik olyan alakká, aki minta és példakép a hívek szemében. 

Erkölcsi értékek

A buddhizmus világnézete alapvetően a békére épül, és ez érvényesült a természethez való viszonyában is. A buddhizmusban minden probléma, így a környezetszennyezés is az emberi tudat szennyezett voltára vezethető vissza. Éppen ezért a megoldást a tudati szennyeződések megtisztításával kell kezdeni. Buddha alaptanításai szerint az ember három fő tudati problémája: a mohó vágyakozás, a harag vagy gyűlölet és az elhomályosító tudatlanság. Ha jól belegondolunk, az emberi történelem minden környezetkárosító tevékenysége e három valamelyikére vezethető vissza. A Buddha tanításai szerint, ha ezeket kioltjuk magunkban, megszűnnek szenvedéseink, amihez hozzátehetjük, hogy így többé nem leszünk kárára a környezetünknek sem. A mohó vágyakozással kapcsolatosan a tanítások kifejtik, hogy minden kielégülés újabb vágyak szülője, amely egy végeláthatatlan folyamatot eredményez, így ezen az úton az ember sohasem érheti el a boldogságot és a szabadságot. 

A buddhista etika egyik alapelve a mindenfajta élet tisztelete és védelme. A másik fontos alapelve a nem ártás tanítása, ami mindenre vonatkozik, emberre, állatra, növényre és természeti környezetre egyaránt. A tanítások azt mondják, hogy a megvilágosodás útján járónak két alaptulajdonságot kell kifejlesztenie magában, a szeretetet és az együttérzést. A buddhista szeretet-eszmény azt a kívánságot jelenti, hogy minden lény legyen boldog, míg az együttérzés azt, hogy minden lény szabaduljon meg a szenvedéseitől. A buddhizmust gyakorlónak meg kell valósítania az elfogulatlanságot, ami nemcsak az emberekhez való viszonyban, hanem a környezettel szemben is követelmény. Így az erre törekvő saját, sőt általános emberi érdekeit sem helyezheti más létezőké fölé, a természet megkárosításával nem juthat egyéni előnyökhöz. 

A buddhista a saját boldogsága miatt is törekszik a békére és nyugalomra. A buddhizmus tanítása szerint, ha cselekedeteink során másokra és a környezetünkre tekintettel vagyunk, az előbb-utóbb a saját javunkra válik. Mindezek miatt minden buddhista végtelen tisztelettel fordul a környezete felé, tudja, hogy minden cselekedetének egyetemes vonatkozásai is vannak. A buddhista életmód egyszerű és mértékletes, elutasítja a tudomány fensőbbségének nevében a természet leigázását, valamint mindenfajta fejlődéselvű mohóságot. Tehát környezet-etikája szemben áll mind a kommunisztikus, mind a kapitalista felfogással. Ez utóbbinak a legfőbb mozgatója a minden emberben ott szunnyadó mohóság, amelynek következménye a mindennel szembeni agresszív kizsákmányolás. “A szerzés vágya igen természetes és általános, az emberek mindent megkaparintanak, amit megkaparinthatnak, és ezért dicséret illeti őket, nem szidalom.” – N. Macchiavelli. 

A buddhizmus alapvető gyakorlata az önmegtartóztatás, ami megteremti a környezet megóvásának lehetőségét. A buddhistában meglévő megelégedettség érzése szemben áll a szerzési ösztön szabadjára engedésével. Ez utóbbi valóban a nyugati civilizáció mérhetetlen technológiai fejlődését eredményezte, de ezzel párhuzamosan környezeti katasztrófák előmozdítójává is vált. A buddhizmus másfelől olyan értékeket épít az emberekbe, amelyek sokkal fontosabbnak tekintik a szellemi javakat, mint a világi vagyonszerzést. A buddhista bölcselet fontos tanulsága, hogy a tudás vajmi kevés, ha nem aszerint tevékenykedünk és élünk. Őszentsége Tendzin Gyáco, a XIV. Dalai Láma szerint ezeknek az általános elveknek kell képezniük a helyes magatartás alapját. A fejlett nyugat számára sok tanulsággal szolgálhat mind a buddhista, mind a hagyományos tibeti környezetkultúra, ahogyan sok más nép kultúrája is. Befejezésül idézzük Őszentsége irányadó szavait: “Meg kellene tehát találnunk a módját, hogy olyan harmóniában éljünk, mint ezek a hagyományos közösségek, ugyanakkor teljes mértékben részesüljünk az új évezred hajnalán rendelkezésünkre álló anyagi lehetőségekből.” Békesség minden lénynek!

Ez a Béke-sztúpa, amely a 316 méteres Zalaszántói hegyről néz a Balatonra, 30 m magas és 24 méter széles. Kívánjuk, hogy Európa legnagyobb sztúpája járuljon hozzá a világbékéhez! Buddha tanításai, ereklyéi és egy 24 méteres életfa található a sztúpa belsejében. A Buddha-szobor Dél-Koreából származik. A sztúpa Buddha szellemét, ugyanakkor bölcsességét, minden élőlényhez fűződő együtt-érzését és szeretetét is jelképez. A béke, a boldogság és a megvilágosodás jelképe. Őszentsége, a 14. dalai láma, Tendzin Gyaco 1993. június 17-én ünnepi keretek között nagy örömmel személyesen avatta fel ezt a sztúpát. A Magyarországi Buddhista Béke Sztúpa 

Sugározzon ez a Béke-sztúpa innét az Emberi Jogok Parkjából, mindent átható békeszerető gondolkodást az egész világba!