Mit jelent számunkra a magyar nyelv?

Mit jelent számunkra a magyar nyelv? címmel rendezték meg a magyar nyelv napja központi ünnepségét november 13-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Honlapunk Balázs Géza előadását adja közre.

Úristen, ez érvényes kérdés? Megkérdezném: mit jelent Önök számára a levegő? A fény? A napsütés? A boldogság? A kiegyensúlyozottság? Az élet?

Egyáltalán, miért kell ilyen kérdést föltenni? Netalán azért, mert erősíteni kell magunkban, másokban az anyanyelv iránti szeretetet? Odaadást? Megbecsülést? Ma már a természet, az anyanyelv szeretetét is tanítani kell? Nem jön magától? Fordítsuk meg a kérdést: van, akinek nem jelent semmit? Van, aki nem szereti az anyanyelvét? S ha így van, miért kellene vele foglalkozni? Esetleg nem orvoshoz kellene az ilyet vinni? S mivel minden lehet tudományos kérdés, egy konferenciának anyanyelvbetegségek nevet adni?

Mit jelent számunkra a magyar nyelv? Tekintsük érvényes kérdésnek? Vagy csak költői-retorikainak? S inkább arra figyelmezzünk: vannak-e anyanyelvünkkel kapcsolatban teendőink? Vagy hallgassunk a gúnyolódókra, akik azt mondják, Szent István korában sem volt nyelvész, nyelvművelő pedig kiváltképpen nem, mégis megmaradt a nyelv, most mi a probléma?

Ünnepeljük a magyar nyelvet, avagy okos emberek gyülekezetében gondolkozni kívánunk a magyar nyelvről? Esetleg arról, hogy vannak itt új nyelvi-nyelvhasználati jelenségek? És hogy miként vélekedünk róluk? Hogy mi újság azzal a bizonyos szeretett-üldözött szlenggel, meg nyelvi infantilizálódással és persze a köznyelvvel? Beszéljünk korunk technokulturális fordulatáról, annak a nyelvre gyakorolt hatásáról? Az sms- vagy netnyelvről, esetleg digilektusról? Arról, hogy a gyerekek ezt az írásmódot azonnal elsajátítják, az akadémiai helyesírást pedig már nem? Vagy ez is fölösleges a gúnyolódók szerint, hiszen Gutenberg korában sem rendeztek a nyelvművelők konferenciát?

Arról kellene beszélni, hogy sokak szerint az anyanyelvekben metafizikai erő van? Idézzük Mezzofantit? Hogy a magyar nyelv különösen alkalmas a természettudományos gondolkodásra? Idézzük Tellert? Hivatkozzunk Czuczor Gergelyre és Fogarasi Jánosra, éppen 150 éve megjelent szótárukra? A magyar nyelv természeti rendjére? Az ebből kiinduló „szerves” magyar nyelvészeti kutatásokra? Vagy inkább a Czuczort-Fogarasit „naivnak” nevezőkre? Beszéljünk arról, hogy filozófusok-írók mondják ki: nő a világban a kommunikációképtelenség? S hogy a kommunikációképtelenségből fakad az idegenségérzés, s a gyűlölet apró tégláiból falak emelkednek, s hogy kommunikációképtelenség vezet az agresszióhoz?

Maradjunk házunk táján? Mondjuk el, hogy a mai magyar nyelv fejlett és változatokban gazdag nyelv? Esetleg említsük meg, hogy a határokon kívül persze már más a helyzet? Hozzuk szóba, hogy a magyar nyelv helyzetéről, jövőjéről Magyarországnak kötelessége gondoskodni? Hogy erre valószínűleg a világ másik 200 állama nem fog különösen odafigyelni?

Hogy a gondoskodás szükséges? Mert például a magyar nyelv és irodalom szakosok, tanárok képzése olyan alacsony szintre került, hogy a jövő évtől a határon túl több magyar szakost képeznek, mint idehaza? Hozzuk szóba, hogy a TIT korábban milyen áldásos tevékenységet folytatott a magyar nyelv hete megrendezésével? S most, 45 év után az a helyzet, hogy ma már csak egy nap a magyar nyelv hete? S azon az egy napon egyetlen fiatalt sem látni? Vagy térjünk át a médiára, persze a közszolgálatira? Hogy az 1976-ban megalakult rádiós nyelvi bizottság 2011-ben megszűnt? És erről még csak nem is értesítették őket? S azóta nyilván sokkal jobb a közszolgálati média nyelvi állapota? Hozzuk szóba, hogy talán közszolgálati feladat lenne a nyelvművelés?

Beszéljünk arról, hogy a közösségek építik fel a társadalmat? S a közösségek alapja a zavartalan kommunikáció, a beszélgetés? Hogy mennyire fontosak a színjátszók, a versmondók, a mesemondók, a népdalénekesek, a disputások (vitakörösök), a slammerek és talán a rapperek is (ha nem káromkodnának), s hogy az oktatás-nevelés kiterjesztésében milyen nagy szerepe van a szépkiejtésben, szövegértésben, retorikában, helyesírásban és grammatikában vetélkedő fiataloknak? Kell ezt bizonyítani? Bizonyítsuk úgy, hogy egyetlen negyedórára bekapcsoljuk bármelyik televízió bármelyik híradóját, és egy előadásra elegendő kommunikációs-nyelvi hibát gyűjthetünk?

Beszéljünk a magyartanárokról? A nyelvtanórákról? A bolognai folyamat által megvert félszakosokról? Akik akár kétévnyi tanulmánnyal a hátuk mögött állhatnak most katedrára magyar nyelvtant és irodalmat tanítani? A becsapott szülőkről, hallgatókról, egyetemi oktatókról? Vagy inkább azokról beszéljünk, akik már semmit se akarnak? Hiába lettek közfeladatot ellátó személyek, már csak a hátralévő éveket számlálják?

Beszéljünk inkább megszállottakról? Akik akkor is tenni és cselekedni fognak, ha ezért nem jutalom, hanem büntetés jár? Akik saját maguk pénzén viszik a gyerekeket a győri és sátoraljaújhelyi anyanyelvi versenyekre, mert az iskolák már nem tudják fizetni az útiköltséget?

Esetleg ecseteljük azt a pillanatot, amikor Kazinczy Ferenc emlékcsarnoka előtt, a kissé hideg októberi szélben középiskolások átveszik a jutalmakat és a jelenlévők szíve megtelik melegséggel? Hogy 20 éve egy olyan hölgy vette át a jutalmat, aki ma Magyarország 30. leggazdagabb embere, s ma középiskolások százait utaztatja saját alapítványával Széphalomba? Beszéljünk a nem csüggedőkről? Akik bíznak abban, hogy van értelme cselekvésüknek? Akadémiai elnökökről, miniszterekről, államtitkárokról, minisztériumi osztályvezetőkről, tanfelügyelőkről, pedagógiai központok munkatársairól, akik azt mondják, ez fontos? Esetleg említsük meg, hogy mindezt talán érdemes lenne egy nagy közös cselekvési programba szervezni? Hogy nem cselekedni mulasztás, de cselekvési terv, stratégia nélkül cselekedni botorság? Hogy lenne még mit tanulnunk racionalitásból: szervezetek ökonomikus működtetéséből?

Mit jelent számunkra a magyar nyelv? Nem tudhatom…, nem tudhatom, hogy Önöknek mit jelent, csak a tekintetükből olvasok. Nekem a szüleimet, testvéreimet jelenti, a szülőhazámat, a tájakat, amelyeket főként gyalogosan, kerékpáron és csónakon jártam be, a történelmünket, a barátaimat, a szerelmeket, a szűkebb és tágabb családomat, a munkatársaimat, a tanítványaimat… Tegnap este a Bárka Színházban voltam egy egyetemista társasággal. Egy ifjú hölgy, huszonéves, odafordult hozzám, azt mondta, hogy az édesanyját is én tanítottam. Elmondta, négyen vannak testvérek, s édesanyja azt mondta neki, hogy ha én fogom tanítani, akkor az jó lesz…

Nos, ezt jelenti nekem a magyar nyelv! Tanulni, művelni, együttműködni, feszültségeket tompítani, megszüntetni – átadni, és szeretetben megmerítkezni… Tudom, hogy erre alkalmas a magyar nyelv. A magyar nyelv.