Visszatekintés - Adventi ruha és ételosztás

2012. december 9., Sopron, Szent György Plébánia

Havas, hideg, igazi karácsonyt váró reggelre ébredtünk. Az első gondolatom az volt, vajon ebben a zord hidegben, hogyan fogják türelemmel végig várni e rászoruló, reményt vesztett, éhes emberek a sorukat? Hogyan fognak a hideggel és korgó gyomrukkal birokra kelni? Aggályom felesleges volt.

Egy héttel a kihirdetett időpont előtt, néhányan, összedugtuk a fejünket, s megbeszéltük a menüt. Elosztottuk, hogy ki mit süt-főz, gondosan ügyelve arra, hogy egyforma ételt ne vigyünk. A vasárnapi asztal ezen a napon bőségesre sikerült. Nemcsak családainknak főztük a finomabbnál finomabb étkeket, hanem gondoltunk azokra is, akiknek már nem adataik meg a finoman szállingózó, gyöngyöző húsleves, a vasárnapi rántott hús minden zugot betöltő illata. Ezen a napon nemcsak ételt készítettünk a rászorulóknak, hanem vittünk magunkkal kicsit ebből a fűszeres hangulatból, az otthonunk melegéből.

Rendezvényünknek Henczel Szabolcs Atya plébániája adott biztonságot nyújtó, szeretettel teli otthont. A plébániához érkezve a kapuban, jókora tömeg várakozott már. Ahogyan észlelték jöttünket, s talán az étkek illatát is, a morajló, beszélgető tömeg, egyszer csak elkezdett megnyílni. A maguk módján egymást figyelmeztetve, udvariasan álltak félre az emberek, hogy tenni tudjuk dolgunkat, hogy minél hamarabb átjuthassunk a várakozó tömegen, s hogy mielőbb részesülhessenek a „jóból”.

Az önzetlen emberi segítségnek, az összefogásnak, és a felajánlásoknak köszönhetően, bőségesre duzzadt nemcsak a kiosztandó meleg étel, a tartós élelmiszerek, a tisztálkodó szerek mennyisége, hanem a ruhák tömkelege is. Köszönet és hála azoknak az embereknek, családoknak, szervezeteknek, akik hozzájárultak e nemes cél megvalósításához. Köszönjük, hogy időt és energiát nem sajnálva mellénk álltak!

S a legcsodálatosabb tapasztalás mindenek felett, hogy ezek az emberek, akik az utcáról, a vizes, fűtés és energia nélküli otthonokból megérkezve, egy hangos szót nem hallattak. Sorukat  türelemmel, alázattal várták ki. Szívet facsaró látvány volt, ahogy átfagyott, koszos, remegő kézzel vitték néhányan magukkal az aznapra erőt, energiát adó meleg ételt. Közel háromszáz adagot tudtunk kiosztani. Minden falat kenyérnek, almának, konzervnek helye volt. Szemükből a hála és a köszönet sugárzott. Sokszor a szavakra nem is volt szükség. Elég volt egy felénk irányuló könnyekkel, meghatottsággal teli pillantás, amiben szavak nélkül köszönték meg a belőlünk áradó szeretetet, törődést, s hogy újra, még ha csak néhány pillanatra is, de embernek érezhették magukat.

Mert a mi célunk nemcsak az üres gyomrok megtöltése, hanem, hogy újra reményt adhassunk nekik. Hogy a nehéz pillanatokban is érezhessék, van hová fordulniuk. Nem tisztünk ítélkezni felettük, hiszen egyetlen percre sem hordtuk cipőiket, nem ismerhetjük sorsukat. A mi dolgunk, hogy melléjük álljunk!

Hiszen a szeretet határtalan és nem válogat!

Böcskey Gabriella