Egyszer egy fiatal titán szerzetes nagyböjtbe így gondolkodott:
"Böjt van, mindenki böjtöl, de én a magam előrehaladott lelki életével ki kellene valami sajátos, emelt szintű böjtöt találjak, valami olyant, mivel mindenkit leköröznék... Én előveszem azt a friss kolbászt, foglalkozom vele, mert úgy nehezebb legyőzni a kísértést..."
Elé is vette, simogatta, szagolgatta, és valóban sokkal nehezebb volt így kitartani a böjt elhatározása mellett...
Aztán arra gondolt, hogy: "lám ugye milyen erős akaratú vagyok, nekem ez meg sem kottyan, hiába na, én jobb vagyok mind oly sok kezdő..., de nem baj tovább megyek, karikákat vágok a kolbászból, így az a csodálatos illat szétterül a szobámban, én meg foglalkozom vele... és így még értékesebb lesz az önmegtagadásom... ". Így is tett, és valóban jó volt látni ahogyan a vágó deszkán szépen elterültek a jó fűszerezett kolbász karikák, ahogyan a kis zsírcseppeken felcsillant a ragyogó napfény... és aztán vágott melléjük szépen vöröshagymát, hogy ha már böjt, akkor legyen böjt...
A "lelki" barátunk egy bizonyos idő után már nagyon meg volt elégedve a maga életszentségével és arra gondolt, hogy: "ez így nem nagy ügy, ezt egy kezdő is meg tudná tenni... az lenne igazán nagyszerű, ha a finom, friss kolbászkarikát a nyelvemre tenném, hogy átjárja a kolbász íze az egész számat... de a magam hatalmas akarat erejével nem nyelném le... ez lenne az igazi önmegtagadás..."
Egy nagy csuklás, és a kolbász le is csúszott hátrafelé az önmagát oly sokra tartó ember nyelvéről. Mesterünk nem esett pánikba, pillanat alatt megvolt a válasza...: "Na ez lecsúszott a torkomon, de a következőre már jobban fogok vigyázni."
Mi tudjuk saját magunkat a legkönnyebben becsapni. Néri Fülöp mondotta az Úrnak komoly önismerettel: "Uram, ne bízzál Fülöpben, mert Fülöp becsap téged"... Igen, mindannyiunknak tudnunk kell, hogy huncut az ember amíg meleg. Hajlamosak vagyunk a gyengeségre, a marék porból született lényünkről mondotta Szent Pál: "A lélek kész, de a test erőtlen..."
Lelki titánunk jobban tette volna, ha nem a kolbásszal, hanem a jó Istennel, és szép igaz értékes dolgokkal foglalkozott volna... A molnár lisztes lesz, a kéményseprő kormos... Olyanná válok, akinek a társaságában töltöm az időmet... Ha Istenre figyelek, ha a lábához ülök, ha az Ő útját járom, akkor az ő útjának a pora fog rám rakódni és megszentelni engem... Szerintem nem teszik jól, akik folyamatosan a rosszal, vagy saját magukkal foglalkoznak. Mások hibája miatt mérgelődnek, és saját magukat emberekhez hasonlítják. Nekünk egyetlen iránytűnk, mércénk a Szeretet Istene kell, hogy legyen!
Lelkünket fel kellene emeljük és kitárni a végtelen felé. Hiszem, hogy egyetlen perc, mit Isten szeretetében, e mindent megvilágosító tiszta fényben töltünk el, sokkal jobban megszentel, lelkünknek nagyobb hasznára válik mind megannyi óra, mit mások tökéletlenségének szapulására pocsékolunk.
Isten szeret, és akkor leszünk szentek, ha az ő képére és
hasonlatosságára alázattal, szép csendesen átalakulunk..
Szeretettel, Csaba t.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése