2021. december 10., péntek

2. Részlet Dörnyei Katalin: Az Istentudás alapjai - Útmutató az Alapvető Emberi Értékek megértéséhez című két kötetes könyvéből

Kérdések és válaszok a Békéről

 

TT: Régen nagyobb volt a békétlenség a világban, hiszen több volt a háború. Mondhatjuk-e azt, hogy ezen a téren azért sokat fejlődött az emberiség?

DK: Nem. Ez csak a látszat. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy most intelligensebben bántjuk egymást. Más módon jelentkezik a békétlenség, mint például a középkorban. Most nemcsak a világunkban dúló háborúkra gondolok, hanem az egyének lelki békéjéről is beszélek. Mondd, te látsz magad körül igazán békés embert? Én csakis pillanatnyi békés élethelyzeteket látok.

A világunk technikailag óriásit fejlődött a középkorhoz képest, azonban e fejlődésnek köszönhetően vajon békésebbek lettek az emberek? Szerintem nem, csupán kényelmesebben élnek. Persze ez sem teljesen igaz a világ minden tájára. A technikai fejlődésünk következtében felgyorsult az életünk is. A lelki békét nem így kell megtalálni. Nem a zajban, hanem a csöndben lehet meglelni. Az alvásodon kívül rendelkezel-e egy percnyi csönddel, vagy nyugalmas idővel egy napod során? Ha igen, azt használd ki!

Az emberek többsége háttérzajként hallgatja a rádiót, a televíziót, szabadidejében az interneten lóg. Egy mesterséges információs térben él folyamatosan, ahol soha nem lehet megtalálni a lelki békét, észre sem veszi már, hogy elveszített valami nagyon fontosat. Soha nem volt még ennyi stresszes és pánikbeteg ember a világban, mint manapság. Ezek a felgyorsult életünknek köszönhetően népbetegségekké váltak.

Elfelejtettünk visszatérni legalább időnként a természetbe, pedig a természet és a csend segít hozzá a legnagyobb békéhez és nyugalomhoz. Egyszer egy Táltos azt tanította nekem, miközben az erdőben sétáltunk, hogy figyeljem meg, a természet ritmusát – Ő így nevezte -, ez a ritmus ugyanolyan, mint az emberé. A természet csendje, ritmusa, Isten minden teremtett lényénél azonos. Ha ez a ritmus felgyorsul, megbetegszünk. Ez korunk egyik legnagyobb problémája, ezt adták nekünk a technikai vívmányaink, a városi élet.

 

Fotó: Internetről, szerző ismeretlen

Béke