Életeken
át,
Hozzád
húz a fájdalom
és
az öröm egyaránt,
Mindenben
létezel és mégsem
Vagy
sehol,
Számtalan
életen át hiányzol.
Néha
megérintesz és elsuhansz
Újra,
Hosszú
évek óta vágyom
Az
útra.
Sehol
sem lellek meg
Bár
tudom,
Hogy
legbelül vagy,
belül
valahol.
Évek
telnek el és én
Állok
az úton.
Merre
keresselek Téged,
Már
magam sem tudom.
Egyszer aztán mikor
Feladom
a reményt,
Te
szembe jössz velem,
S
tükröm. Te lész!
Lakatosné Dörnyei Katalin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése