2013. április 2., kedd

A Föld Szeretete



A természet varázsát ontja bőven.
A fűben, a virágban és a kőben.
Ó nincs a földön oly silány anyag,
Mely így vagy úgy ne szolgálná javad;
De nincs oly jó, melyben ne volna vész,
Ha balga módra véle visszaélsz!
- William Shakespeare


A Föld csodálatos sugárzó lény. Ősidők óta imádják, és mivel a Föld az élet fenntartója, folyamatosan táplálja a rajta élőket levegővel, étellel, vízzel, fával, ásványokkal és sok más ajándékkal.  Ám az utóbbi pár száz évben az emberiség könyörtelen módon kizsákmányolta a földet haszon szerzéséért, vásárlók esztelen vágyainak, az öt érzék kielégítése miatt. Kezdetben az iparosított nemzeteket okolták ezért a katasztrófáért, de manapság az emberek mindenhol ugyan ebbe a hibába esnek.

Az olajtól és az ásványoktól fosztották meg a Földet, a tengerek kincseit learatták, az erdőket kiirtották és ahelyett, hogy mindezt a Földnek szeretetünkkel és törődésünkkel háláltuk volna meg, hulladékot temettünk belé viszonzásul. A földek szennyezettek, a tavak és folyók szennyezettek, a levegő szennyezett, még a nagy óceánok is szennyezettek.  Olyan sok mérget öntöttünk a Földbe, hogy már haldoklik. Egyértelműen látszik, hogy a Föld válságba került: földrengések, szökőárak, hurrikánok, kitörő vulkánok zavarták meg az időjárás természetes rendjét. A Földünknek szüksége van a segítségünkre.  

A levegő, amit belélegzünk, a víz, amit iszunk és az étel, amit vásárolunk, tele van szennyeződéssel. Mindegyiket meg kell tisztítanunk a légkör isteni névvel történő elárasztása által. Zengjétek a nevet boldogsággal a szívetekben. - Sai Baba

Az elmúlt évtizedekben, Japánban és más országokban is végeztek kutatásokat a víz tulajdonságaival kapcsolatban. (lásd, A víz igazi ereje; Masaru Emoto 2005) Egy kancsó csapvízen végeztek mikroszkópos vizsgálatot, amely csak a szokásos molekulákat mutatta. Ha egy negatív jelentésű szót - mint például az „ostoba” – írunk a kancsóra a vízhez közel, a molekulák sötétre változnak és eldeformálódnak. Ha viszont, pozitív jelentésű szót írunk a kancsóra, a molekulák gyönyörűek és fénnyel telivé válnak. Leghatásosabb pozitív értelmű szónak a „Szeretet és Hála” bizonyult. Egy teljesen szennyezett tavat alakítottak át úgy az emberek, hogy a tavat körülvették, együtt énekeltek, és így a szeretet és hála érzésével árasztották el. Mit is árulnak el számunkra ezek a kísérletek? Azt súgják, hogy tudunk segíteni. Utat mutatnak egy egyszerű megoldáshoz: imával és együttérzéssel, szeretettel és hálával, megváltoztathatjuk a fizikai valóságot. 

Most, nemcsak egyedül egy tó, vagy hegy, de az egész Földet és az öt elemnek is szüksége van erre a gyógymódra. A szeretetünkkel gyógyíthatjuk a Földet gyengéden és nagy figyelemmel. Eláraszthatjuk a Föld Anyát hálával, mindazért, amit önzetlenül a rendelkezésünkre bocsát, és tiszta szeretettel, az áldozatokért, amit értünk hozott. Nőként, utat mutathatunk.


" Eddig az ember magával a természettel küzdött; mostantól a saját természetével kell megküzdenie."  - Gábor Dénes

Most rajtunk a sor, hogy az értékeinket előhozzuk magunkból és megosszuk azokat a Föld Anyával, helyreállítva azokat az ártalmakat-amit az emberiség a tudatlansága által elkövetett ellene és okozott neki. Nincs különbség a külső és belső között, így a külső terveken dolgozás egy hatékony út a belső átalakulás fejlesztésére. Akár imával, meditációval, mantrával vagy vizualizációval, ezeket bárki végezheti. Ezekhez nincsen szükség előkészületekre és eszközökre. Akár egyedül vagy csoportosan, szakíthatunk néhány percet minden nap, hogy szeretettel és hálával árasszuk el a Földet. A Föld mindenhol a lábunk alatt van. Lehajolhatunk és megérinthetjük szeretettel. Ő az Anya aki soha nem hagyta abba az életünk táplálását. Most a mi feladatunk, hogy elkezdjük táplálni őt. Minden gondolatunkkal és szándékkal hozzájárulhatunk a  Föld gyógyulásához.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése