Étel és ruhaosztás Mosonmagyaróváron

Hát, hol volt, hol nem volt....

Édesanyám elment, ezzel kezdődött minden. Hátrahagyott holmiját pakolgattam a lakásán, közben volt időm gondolkodni. Az első, mit tegyek ezzel a rengeteg felhalmozott értékkel, ami már számomra nem az. A sajátomat mindig felajánlottam a rászorulóknak, azt gondoltam, a legjobb megoldás most is ez lesz.

Boldogan csomagoltam a hajléktalanoknak, hiszen indul a tél, A meleg holmikból sohasem elég. Jónéhány zsákkal elindultam, az ajtót nagyra tárták előttem, amikor odaértem. - Máris indult a panaszáradat. A lakók elmesélték, hogy őket is utolérte a válság. Korábban vittem már többször a szállóra ételt, de akkor nem éreztem, hogy ennyire napi gondjaik lennének az ellátással. Például, hogy szombat ,vasárnap, mikor mi nagykanállal eszünk, ők maximum csak zsíroskenyeret esznek ha.... Ekkor rögtön visszaemlékeztem, hogy milyen szép volt, amikor segítettem Győrben ételt és ruhát osztani. Mostanában nem hallottam ilyen lehetőségről, Óváron meg eddig még soha. Azonnal eldöntöttem, én megszervezem itt, helyben, a saját városomban. Méghozzá oly módon, hogy hagyománnyá váljon.

Hazamentem, azonnal jegyzeteltem, számoltam, osztottam, szoroztam, főztem, sütöttem, elméletben. Ez úgy egy hónapja történt. Aztán amikor kigondoltam a menüt, a helyszínt, az időpontot, akkor jött a neheze. Munka mellett mindezt megszervezni, beszerezni úgy, hogy szinte száz százalékban természetbeni kis tétel adományokból. Mert hát mostanság mindenkinek a pénz a legkevesebb.

Ám a Jóisten első pillanattól fogta a kezemet. Az emberek boldogan adakoztak, nem kellett kérni, csak meséltem, mire készülök, már nyitott is mindenki. Segítünk, örülünk. Csak ezt hallottam. Ennek a munkának minden pillanata csodálatos volt.

Aztán eljött az idő, az étel és ruhaosztás napja. Ekkorra már újabb jelentkezők csatlakoztak állandó segítőnek. Hát nem csodálatos? Mindenben jön a SEGÍTSÉG, csak jó dologba kell kezdeni. Nem mondom, hogy nem volt fárasztó. Ez a fáradtság mégis valahogy más volt. Látni a hálás, csillogó szemeket. Muszály folytatni!!!
Folytatom.

Hallottam, hogy a fiataloknak is kötelezően előírják az iskolában a szociális munkát. Nagyon helyeslem, így arra gondoltam, ha ezt a szolgálatot rendszeressé tennénk itt Óváron, illetve komolyan szervezetté, akkor egy idő után átvehetné a fiatal generáció a stafétabotot. Szép lassan menni városról városra, faluról falura, mindenütt kis közösségeket alkotva.

Szeretettel: Vali