Alapítványunk – az adományozóinknak köszönhetően – egy igazán jó ügyet tudott támogatni szeptember elején; egymillió forintot vittünk a beteg gyerekek túlélési, gyógyulási esélyeit nagyban növelő, fővárosi Démétér Házba (Démétér a görög mitológiában Földanyát jelent).
A Démétér Ház vezetője és programigazgatója Sedlák Gabriella fogadta a „delegációnkat”, aki Laciból, Nittiből és belőlem állt. Meg volt hatva attól, milyen nagy összeget vittünk, de úgy tűnt attól még jobban, hogy mi nem utaltuk a pénzt, hanem személyesen meg akartuk nézni, hova, mire adunk támogatást. Örömmel vezetett körbe, részletesen bemutatva, elmesélve mindent, amire csak futotta az alatt a pár óra alatt, amit ott töltöttünk.
Budapesten, a Dél-Pesti Centrumkórház területén
található a Démétér Ház. Meglepően kellemes, tágas, világos, tiszta, és
jólfelszerelt. A csontvelő-transzplantáción átesett, vidéki gyerekek
kerülhetnek ide gyógyulásuk első, legnehezebb hónapjaiban, miután elhagyhatták
a kórházi sterilszobát. A Démétér Házban ingyenesen lakhatnak hosszú hetekig,
olykor hónapokig is a szüleikkel, testvéreikkel. Akadnak szobák, amelyek
különleges támogatók emlékét is őrzik.
Megszüntetett méltatlan helyzet
Korábban a szülők méltatlan körülmények között
aludtak (gyakran a kórházi ágy mellett egy széken vagy az autóban), hogy
gyermekük mellett lehessenek a hosszú kezelések alatt, majd hetente
kétszer-háromszor kellett, esetenként akár többszáz kilométert is utazva
vizsgálatokra járniuk az éppen csak gyógyuló gyerekükkel. Ennek a méltatlan
helyzetnek az orvoslására született meg a Démétér Alapítvány, és az általa
fenntartott Démétér Ház 19 évvel ezelőtt.
Itt a gyerekek a gyógyulásuk idején együtt
lehetnek a családjukkal otthonos körülmények között. A szakellátásukat az
orvosi háttér mellett dietetikus, gyógytornász, pszichológus, lelkigondozó is
segíti, az iskolai oktatásuk folyamatosságáról pedig kórházpedagógusok
gondoskodnak.
A ház szíve-lelke
A Démétér Ház kisebb-nagyobb apartmanokban 14
családot képes befogadni. Gabriella jól láthatóan a ház szíve-lelke. Mint
mesélte, 31 éve dolgozik a kórház területén. Vezető ápolónőként kereste a
kenyerét, amikor 2009-ben azzal keresték meg, hogy főállású angyal kerestetik a
Démétér Ház élére, és ez a munka olyan, mintha rá szabták volna. Elfogadta.
Kidolgozott egy olyan programot, ahol a bentlakók
nem érzik úgy, hogy elszakadtak a külvilágtól. Itt is tartanak egyebek közt
farsangot, gyereknapot, évzárót, vagy éppen halloween-kor tökfaragást.
A házba általában 18 éves korig fogadnak beteg
gyerekeket a családjaikkal, de ha van hely, idősebb fiatal felnőtteknek is
segítenek, hiszen az ő kezelési protokolljuk közelít még a gyerekekéhez.
Egy-egy család általában 80-100 napot tölt itt, de akadt gyerek, aki két évig
volt a ház lakója.
„Itt nem gyerekeket, hanem családokat kell
gyógyítani. Mi a testvérekre is odafigyelünk, akiknek gyakran kevés törődés
jut, amikor a másik gyerek megmentéséért folyik a harc”
- fogalmazott Gabriella. Sok kedves története van
a lakókról. Név szerint, és nagy szeretettel sorolja a házban megfordult
gyerekeket, akiknek a sorsát évek múltán is figyelemmel kíséri.
Főzni magukra kell a családoknak
A házban minden ingyenes, kivéve az élelmezés. A
családok magukra főznek egy közös konyhában. Sokszor segítik egymást, és örökre
szóló barátságok is kötődnek itt.
- Az alapítvány sokszor a fennmaradásért küzd, az
élelmezést már nem vállhatja - magyarázta Gabriella. Van akiknek a családja,
van akiknek a faluja és akad akinek olykor ő segít saját pénzén a
bevásárlásban. Az apukák jellemzően tovább dolgoznak, hogy legyen aki pénzt
keres, és csak időnként töltenek bent napokat a házban a családdal.
Nagyon különbözőek a családok. Gabriella mesélte,
hogy volt olyan gyerek, akiért ő ment el a kocsijával, és hozta el az egész
családot egy olyan romatelepről, ahol még víz és villany se volt. A család
minden tagját meg kellett tanítani sokmindere, és az otthonukat is át kellett
alakíttatni, hogy a legyengült immunrendszerű gyerekükkel hazatérhessenek
egyszer, de sikerült.
Folyamatos a fejlődés
A Démétér Ház az adományoknak köszönhetően
folyamatosan fejlődik. Legutóbb egy új terápiás központ kialakításába
vágták a fejszéjüket Szanazugon, az érintett családok számára. Egy alapítvány
által felajánlott, leamortizált épületet újítottak fel, amely munkának még
közel sem értek a végére.
Most a beteg gyerekek számára egy sószobát
szeretnének kialakítani, a mi alapítványunk adománya is ehhez fog hozzájárulni.
Miből tartják fenn a Démétér Házat?
A Démétér Ház fenntartása, működtetése havonta
mintegy 12 millió forintba kerül. Honnan jön össze ennyi pénz? – merül fel a
kérdés. Gabriella szerint sokakat megérint, amit csinálnak és amilyen
színvonalon csinálják. Működésüket és ténykedésüket más alapítványok és
önkéntesek is segítik. Ezen kívül – mint mondja -, nagyon átláthatók, és meg
tudják valósítani azt, amire kapják a támogatásokat, és nem utolsó sorban
nagyon jó a marketingjük.
Szeptemberben mindig nagy segítség az adók (szja)
1 százalékából összegyűlő összeg, amit nagyon várnak.
Ez is hungarikum
„A külföldi orvostanhallgatóknak nyitva marad a
szája, amikor ellátogatnak ide. Nyugaton nincs ilyen, ezt mi találtuk ki” –
mondta büszkén Gabriella. Hozzátette, az álma egy országos terv, hogy minden
nagyobb kórház közvetlen közelében működjön egy Démétér Ház.
Török Tünde kuratóriumi tag
Alapvető Emberi Értékekért Közhasznú Alapítvány