2024. december 17., kedd

Ismét támogattuk a Lea Anyaotthont

Támogatás a Lea Anyaotthonnak, ahol most 19 anya és 21 gyermek él

  Alapítványunk - a támogatóink jóvoltából - idén 250 ezer forint pénzadományt, mesekönyveket, társasjátékokat és néhány plüssjátékot vitt a Lea Anyaotthonba, amely elsősorban várandósan, vagy szülést követő időszakban krízishelyzetbe került, bántalmazott édesanyákat fogad be gyermekeikkel, ezért nyilvános címmel, és utcáról látható felirattal nem rendelkezik.

Az adományt Varga-Hegyi Eszter intézményvezető vette át Rockenbauer Évától (Vicától) és tőlem december 16.-án, amiről az átvételi elismervény mellett az otthon bevételi pénztárbizonylatának másolatát is megkaptuk – ahogy szokás.

Esztertől megtudtuk, továbbra is teltházzal üzemel a 19 pici szobájuk. Jelenleg 19 anyának és 21 gyermeknek nyújtanak menedéket, továbbá közel 40 kisgyermekes vagy várandós anya várólistás. Elsőbbséget élveznek a bekerülésben a bántalmazottak, utcára kerülők, a bajba került várandós, illetve első gyermekes lányok, anyák.

A befogadottak maximum másfél évet tölthetnek itt, miközben legfeljebb óvodáskorú gyerekek mellett tud egy nő munkát vállalni, és esély kapni az önálló életre. A szociális rendszer persze támogatja őket továbbra is, csak máshogy.

A Lea Anyaotthon segít a kismamáknak együtt maradni a csecsemőjükkel, kisgyermekükkel, akik így nem kerülnek állami gondozásba. A kicsik itt esélyt kapnak arra, hogy életüket biztonságban, szeretetben kezdhessék. Közülük többen is akadnak, akik az otthon lakójaként látták meg a napvilágot.

Az anyaotthon országos befogadású, komplex gondozási intézmény. Feladatának tekinti, hogy az anyákat mentálisan is támogassa, felkészítse őket az önálló életvitelre, segítse őket anyai szerepük erősítésében, készségeik fejlesztésében, korábbi traumáik feldolgozásában.

Aki többet szeretne megtudni a Lea Anyaotthonról, az látogassa meg a honlapját (https://bizdramagad.hu/megoldasok/lea-otthon-anyaotthon/), vagy a közösségi oldalát (https://www.facebook.com/leaotthon), és az utóbbin olvasgassa a hajdani lakók kommentjeit is. Azokból kiderül, hogy jó helyre került ismét az alapítványunk támogatása.

Adományozási lehetőség az otthonnak:

Az adományokról a leaotthon@gmail.com e-mail címen, vagy a 06-20/929-7809-es telefonszámon lehet egyeztetni. Önkénteseket is fogadnak, amiről szintén a fenti számon lehet egyeztetni.

Az otthon bankszámlaszáma: 10702105-47120804-51100005, a Leány Anya Gyerek Alapítványon keresztül pedig az adó 1%-ával is lehet támogatni az intézmény munkáját.

                                                                              Török Tünde kuratóriumi tag

                                               Alapvető Emberi Értékekeért Közhasznú Alapítvány




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése