2024. december 5., csütörtök

Ismét adományoztunk az Autista Otthon Alapítványnak


Idén december 01-én a 250 ezer Forintot Dr. Zakár Andrásné intézményvezető vette át,  aki hálásan köszönte meg,  hogy adományunkkal továbbra is segítjük, támogatjuk a mindszentpusztai lakóotthon működését. Mostanra majdnem telt házzal működnek, ugyanis nemrég vették fel az utolsó előtti szabad helyre a legújabb gondozottjukat. 

Elmondása szerint a szomszédjukba felépíteni tervezett lakópark munkálatai még váratnak magukra, biztosítva ezzel az Otthon lakóinak háborítatlan, nyugodt életét, amely azért jelentőségteljes, mert az autizmussal élők állapotát nagyban befolyásolja a környezet és az abban rejlő hatások. Ezt találták meg Mindszentpusztán, ahol a lakóotthont 2007-ben az országban elsőként építették fel négy év alatt jótékony pénzadományokból.

A lakóotthon anyagi gondokkal küzd, pedig ápoló-gondozó céllal állami feladatot vállal át, és elsősorban felnőtt autisták ellátására specializálódott, ugyanis nem létezik felnőtt autisták számára állami ellátás, sem nappali sem bentlakásos. Az otthon gondozottjai között a nem beszélő autistától a nagyon jó képességű autistáig szinte minden fogyatékossági szint megtalálható.

Mit tehetnék érted? Autista Otthon Alapítvány Székhelye: 9098 Mezőörs, Ady Endre út 3. Bankszámlaszáma: Duna Takarék Bank Zrt. 58600300-11159373-00000000

                                                                             Kövecsesné Horváth Helga

                                                                                          FÜB. tag




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése