2021. december 23., csütörtök

7. Részlet Dörnyei Katalin: Az Istentudás alapjai Kérdések és válaszok a szeretetről

TT: Tulajdonképpen mi az a szeretet? Definiálható energia, érzés, vagy valami anyagon túli eszencia, ami áthatja az életünket?

DK: Igen, jól megfogalmaztad; valami anyagon túli eszencia, ami áthatja az életünket. Én erre gondolok, ha isteni szeretetről beszélek. A szeretet a mindenségről szól. A Szeretet Isten, Isten a Szeretet. Szeretetből vagyunk mi mindannyian, nincs más csak a szeretet. Mi emberek is maga vagyunk a szeretet. Ez a legjobb definíció. Kedves mesterem, Sathya Sai Baba úgy fogalmazott, hogy a szeretet maga az isteni lélek.

Az emberi értékeket szeretet nélkül nem lehet gyakorolni. Az emberi értékek gyakorlása valójában a szeretet gyakorlását jelenti. Az erkölcsöt, vagyis a helyes viselkedést a tetteinkben megnyilvánuló szeretettel tudjuk kifejezni. A béke az érzéseink által kifejezett szeretet, az igazság a gondolatainkban és szavainkban megnyilvánuló, az erőszak-nélküliség pedig a megértéssel párosuló szeretetet fejezi ki.

A szeretet nem csak egy érzés, érzelem, annál sokkal több, nem szabad azzal összekeverni. A szeretetet nevezik energiának is, hiszen minden energia a világunkban. Én a valódi szeretet így definiálnám:

A szeretet híd, ami összeköt mindenkit.

A szeretet egységben tartja az emberiséget.

Szeretet nélkül már elpusztult volna a világ.

A szeretet minden. A szeretet Isten.

A szeretet által emlékezünk arra, hogy kik vagyunk.

 

Részlet Dörnyei Katalin: Az Istentudás alapjai - Útmutató az Alapvető Emberi Értékek megértéséhez című két kötetes könyvéből.

Fotó: Internetről, a szerző ismeretlen.

Szeretet